A Fény Harcosa

1

Magam elé emelem a kardom, miközben ellenfelemmel kerülgetjük egymást. Bár nehézkesen lépked, már ismerem sebességét. Homlokom gyöngyözik a hosszan tartó harctól, de egy pillanatra sem veszem róla le a szemem.
Egy kiáltással támadok.
Fejszéjével felfogja lecsapó kardom, ám a fegyverem tovább is feje felé közelít, így oldalra ugrik.
- Több erővel! – szólok, ám ekkor a lény indul meg felém.
Csapásait alig győzöm pajzsommal védeni. Gyorsan mozgó karjai között hirtelen akad egy rés, pont elég, hogy torkon szúrjam.
Ellenfelem szertefoszlik.
- Nem rossz! – fordulok hátra pihegve – Már majdnem olyan, mint egy igazi ork.
Calvot, a tisztem büszkén mosolyog.
- Várj csak, amíg a mágiahasználókat is kifejlesztem... Még egy kör?
- Jöhet! – válaszolom ismét harcra készen. A mágus újabb illúziót idéz meg, majd bábuként rángatva azt rám támad.

Bár a háborúnak vége, luxus volna azt hinni, hogy elhagyhatjuk a gyakorlatozást. Egy ork fogolytábor kapitányaként pláne nem tehetem meg.
Kardom ismét összecsap az arkán energiákból álló fejszével, mikor kiáltozást hallunk meg.
- Jaj ne, már megint?! – fakad ki Calvot. Bábja mozdulatlanná mered, ahogy figyelme elterelődik.
Épp látom Freilint Rhayld után futni felpaprikázódva. Nincs köztünk harminc méter, mégsem vesznek észre minket.
- Még csak huszonhárom napja vannak itt, de már másodjára csinálják a fesztivált – panaszkodik a tiszt – Rhayld páncélja még most is bűzlik a múltkori incidens óta. Mit művelhettek már megint?!
Hát igen... a másik vértjébe csempészett döglött hal tartós nyomot hagy...
- Ha szemléig nem fejezik be, a következő huszonhármat krumpli pucolással fogják tölteni – fordulok vissza az ork másolathoz.
- Engedékeny vagy, Kapitány – jegyzi meg a mágus és ismét elkezdi mozgatni a bábut.
- Ugyan már, Calvot. Te is voltál újonc, nem? – kérdezek vissza mosolyogva, miközben újra támadásba lendülök – Nekem is igazi sikerélmény volt abban a korban, ha mágusok orra elől sikerült lopnunk a varázsolt italaikból vagy ételeikből... Ne vedd magadra!
Könnyedén meglegyinti a csuklóját, mire megjelenik ujjai közt egy manakeksz.
- Hát... nekem ez kimaradt, Kapitány – vallja be megenyhülve, és hasonló mozdulattal el is tűnteti az édességet.
- Nem tudod, mit vesztettél! – jegyzem meg, miközben a fejsze újra pajzsomnak ütközik.

Régi emlékek villannak fel elmémben.
Mi voltunk „a három lovag" a falunkban. Merodar, Dennel, és én. Bár a többi lakó csak három csirkefogónak nevezett...
Amit lehetett, mindent felforgattunk, díszkertből „varázsitalt" kotyvasztottunk, a „katonásdi" játékainknak több tucatnyi törékeny tárgy látta kárát, versenyt udvaroltunk... Egy papot, aki földjéről elzavartuk a gnollokat (amiket én csaltam oda előtte), cserébe Dennel arra kért, hogy a lebegés varázslatát olvassa rá Merodarrra. Aztán megragadta őt, és úgy tett, mintha fél kézzel fel tudná emelni. Mindezt csak azért, hogy elkápráztassuk egy gazda lányait.
A terv persze meghiúsult, mikor szegény Merodot nem sikerült újra a saját lábára állítani a még mindig tartó mágia miatt...
Mindenkinek megvolt a maga szerepe. Dennel hajmeresztő ötleteinek részleteit én dolgoztam ki, Merodar viszont elsőként jelentkezett a legnehezebb feladatok elvégzésére.
Valóban csirkefogók voltunk... De paladinnak akartunk tanulni, hogy ténylegesen viselhessük a saját magunk kitalálta címet.
Sajnos az újabb háború közbeszólt...

Erőteljes mozdulattal vágom le a fejét az arkán ellenfelemnek, mire eltűnik.
- Elég lesz mára – lépek oda Calvothoz zilálva.
Bólint, miközben ő maga is piheg már. Komoly összpontosítást igényel tőle is ez a gyakorlat.
Ennek ellenére még utoljára meglegyinti a csuklóját, és megidéz egy kulacsot.

- Egy kis vizet, amit még csak el sem kell lopnod? – ajánlja fel csipkelődve.
Kajánul elmosolyodom.
- Hát így közel sem olyan érdekes, de azért köszönöm.

Élelemszállítmány érkezik. Pár katona dobálja a szekérről lefelé a zsákokat, a többi szemlére várva sorakozik. Calvot a gyógynövényeket vizslatja. Olyan hamar képes átlátni a rengeteg köteget, hogy eleinte azt hittem, valamiféle varázslatot használ, de soha nem láttam egyetlen erre utaló kézmozdulatot tőle, és nem hallottam egyetlen számomra idegenül csengő szót sem, adatai mégis stimmelnek. Egyszerűen csak remekül ért a számokhoz.
Pénzmesterként is nagyobb hírnevet szerezhetett volna magának, mint itt, de makacs, mint az öszvér. Egy maroknyi emberemmel együtt azóta követnek, mióta sikerült tőrbe csalnunk egy tucatnyi orkot Swamp of Sorrowsban, pedig a szerencsénk is sokat segített aznap.

Úgy tűnik, minden rendben... de egyszer csak a bakon ülő kereskedő rám mered.
- Mit fog tenni a sereg az alteraci orkokkal?