PULSE (Larry AU 18+)

4. fejezet

Ma hamarabb kezdem a műszakot, csak nyolctól éjfélig dolgozom, mert másnap korán reggel muszáj az egyetemen lennem. Tegnap este bementem Harryhez, hogy a legutolsó pillanatban megkérjem, változtasson a beosztásomon. Azt hittem, majd megkapom érte a magamét, de ő megintcsak meglepett.

- Figyelj csak, Nyuszmusz! Ha találsz egy srácot, aki cserél veled, vagy bevállalja a plusz két órádat, akkor minden további nélkül, bármikor – felelt a kérésemre az asztalán fekvő papírokból felnézve, lazán a kézfejére támasztva az állát.

- Tudom, hogy túl későn szólok, és... – kezdtem volna könyörgőre fogni, de azonnal leintett.

- Nem fejeztem be – állt fel, és lépett mellém. – Most az egyszer, rendben – bólintott, zavarba ejtőn közelről nézve le rám. – De legközelebb, ha ilyesmi van, próbálj meg előre gondolkodni, és megszervezni a srácokkal a dolgokat, ne nekem csinálj ebből is extra problémát. Van elég. Oké? – nézett rám kedvesen mosolyogva, és ujjhegyét egy futó pillanatra az orromhoz érintette.

Kísértetiesen hasonlított a pillanat ahhoz, ahogy utoljára Sebastian ért hozzám, azonban teljesen ellentétes hatást váltott ki belőlem. Egyáltalán nem hátrébb húzódni volt kedvem, sokkal inkább beledőlni a tenyerébe, dorombolva hozzádörgölőzni. Persze nem tettem. Nem a hideg rázott ki, mint akkor, hanem a forróság borzongatott. Az utóbbi napjaim – vagy talán inkább heteim – házi feladatának megoldása, miszerint sokkal kevesebbet kell beleképzelnem a főnököm apró, kedves gesztusaiba, érintésébe, mosolyaiba, nem sikerül fényesen.

Zavartan bólogatva suttogtam el egy köszönömöt, és egész testemen lúdbőrrel léptem ki az ajtaján, hogy a dübörgő zene valamelyest elfedje a vérem lüktetését a fülemben.

Ha ránézek az irodája ajtajára, még most is érzem, amit tegnap éreztem. Minden egyes apró, jelentéktelen érintését a testemen, az első naptól kezdve, mintha rám tetoválták volna az ujjlenyomatait.

Nem tudom, mit kellene tennem, hogy ne érezzem magam így, ha rá gondolok. Az egyik legrosszabb dolog, ami történhetett velem az új munkahelyemen, hogy beleesek az új főnökömbe. Hát nem megtörtént?

Jóval nyolc előtt érkeztem. Jó fiú, már első nap megtanulta a leckét a főnöktől. A pultban pakolászunk a nyitásra várva Adammel, amikor Harry odajön hozzánk egy gyors eligazításra, egyik tenyerét a hátamra, másikat Adamére simítva, kócos fejével közénk furakodva. Újabb jelentéktelen érintés, nekem mégis beleremeg mindenem.

Te jó ég, mekkora tenyere van?! Úgy érzem, az egész hátamat beteríti vele. A forróság, ami árad belőle, utat tör a póló anyagán keresztül, a bőrömön át, az alatta húzódó erekben rohanó véremig. Felforralja, őrült tempóra készteti a vörös folyamot, a szívem egyre gyorsabban pulzál. Egyre nehezebb megértenem a szavait, a kézfejéből a testembe áradó erőteljes impulzusok szándékoznak lekötni minden figyelmem. Meg kell erőszakolnom magam, hogy a füleim felfogják legalább a szavai nagy részét, és ne arról fantáziáljak, milyen lenne mindkét tenyere a meztelen hátamon, miközben combjaim közt a csípőjével ülök az ölében, egy szál alsónadrágban, és lassan a hajába merítem mind a tíz ujjamat.

Aztán hirtelen a hátunk mögül kiáltást hallok. Gondolkodás nélkül, nagy lendülettel fordulok hátra a vállam fölött, a hang irányába, de mire felfogom, hogy nem engem szólítottak, hanem Harryt, és persze ő is odafordult egy hasonlóan hirtelen mozdulattal, már késő. Nagyot koppan, ahogy csont a csontnak ütközik. A magasságkülönbségünk miatt persze nem szabályos összefejelésről van szó, de határozottan sajog, ahogy a szemöldökömhöz kapom a kezemet. Egy pillanatra megdörzsölöm az ütés helyét, aztán bocsánatkérőn felpillantva látom, hogy ő pedig az állcsontját masszírozza fájdalmasan. A kétségbeesett szemeim azonnal mosolygósra váltanak, ahogy egy pillanat múltán halkan felnevet a szituáción.