🌵 t h i r t y s e v e n 🌵

1.1K 66 2
                                    

🌵 Shadow szemszöge

Rohadtul fáj a fejem, a popsim is sajog, mert hát nem tudom mondtam e... de nagyon csúnyán lecsesződtem a lépcsőn.
Fordulok egyet és szembe találom magam Nash nyugodt arcával. A szemei még csukva vannak és hiába, de olyan gyönyörű. Mintha a világ minden gondját leszarná és egy cuki kis álomvilágban lebegne éppen. Nyomtam egy puszit az orrára és láttam ahogy elmosolyodik. Felkeltem mellőle, fogat mostam, hajat is és felöltöztem. Úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit motorozni. Írtam Nash-nek egy rövid kis üzenetet:

Elmentem motorozni, majd jövök.
Puszi.
-Shad

Igen, tudom, nagyon romantikus. Letettem mellé a párnára és nyomtam még egy puszit az arcára.

Most hagytam el Észak Karolinát, kicsit hosszabbra sikerült a túra.
Észrevettem, hogy jön egy autó nagyon gyorsan szembe velem. Úgy látszik a sofőr elaludt mert az autó mindenhogy ment, csak egyenesen nem. Nem tudtam hova menni, nem tudtam félre állni, megpróbáltam kikerülni, de nem sikerült. A motorom neki csapódott az autónak, én pedig betörtem az első üvegét a fekete Octavia-nak.

🌵 Egy szemtanú szemszöge

Láttam, ahogy a szegény lány beröpül a szélvédőn. Ez után az Octavia átt törte a korlátot és az autó forogva esett le a kis hegyről. Azonnal hívtam a mentőket és már futottam is a lány segítségére.
Láttam, hogy a lány mozdulatlan teste ott fekszik a hegyoldalon, az autó pedig belefordult a folyóba.
-Hé kisasszony, hall engem?- próbáltam felébreszteni, de nem sikerült. A pulzusa nagyon gyenge volt. A szemei hirtelen kinyitódtak, a zsebéből kihúzta a telefonját és a kezembe nyomta.
-N...Nash...- ennyit mondott. Azonnal megértettem mit akar, és a telefonszámok között elkezdtem keresni ezt a bizonyos Nash-t.

🔊-Nash: Szia baba, hol vagy?- a srác hangja teli volt szerettetel, remélem túl éli ez a lány, túl fiatal ahhoz, hogy meghaljon.
-Ismeretlen: napot, Elisa vagyok. A barátnője balesetet szenvedett, már hívtam a mentőket, úton vannak.- 
🔊

🌵 Nash szemszöge

Shad már egy ideje elment, de nem gondoltam volna, hogy balesetet szenvedett. A szívem mintha ezer darabra tört volna, a világ elkezdett forogni, nekem pedig kellett pár perc mire felfogtam azt, amit ez az Elisa nevű nő mondott. Az mondta, hogy Shad az én nevemet mondta, mielőtt még elájult volna, ezért hívott engem. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is rám gondol.

Azonnal hívtam Evan-t és Nate-t is és ők szóltak Cassy-nek is. Azt mondták megállnak értem és elvisznek a kórházba. Nagyon félek. Nem veszíthetem őt el.

10 percel később megérkeztünk a kórházba. Shad éppen a műtőben van, engem pedig szét basz az ideg. Miért mindig velem basz ki az élet?! Olyan nehéz kérés, hogy végre nyugodt és boldog életünk legyen?!

2 óra múlva még mindíg semmi. Próbálok nyugodt maradni, de már itt 1 órája sírok. A rendőrök már voltak itt és kiderült, hogy az, aki a fekete Octavia-t vezette, túl élte. Ittas vezetés miatt és egy ártatlan élet veszélyeztetésért lecsukták. Minimum 20 évig ülni fog a paraszt. Szét basz az ideg! Hogy senki sem gondol a másikra! Elmegy bebaszni aztán pedig autóba ül. Egy marék kutyaszarnak több esze van, baszd meg!

3 óra, 43 perc és 17 másodperc múlva, a műtő ajtaja kinyílik és egy orvos jön ki rajta.
Azonnal letámadtam.
-Kérem mondja, hogy jól van.- éreztem, ahogy a könnyeim újra utat próbálnak törni maguknak, de nem hagytam nekik.
- A sebek begyógyulnak és a barátnője olyan egészséges lesz mint a makk.- oh hála a szent úr istennek! Komolyan mondom, ezek után megkérem a kezét. Most viszont öröm könnyek áztatták az arcomat, a kék szemeimet boldogság töltötte be.
-A lány ahol képest, hogy mekkorát esett, jól megúszta. Két törött borda és a lába is eltört.- ez magának jó?! Mi a fasz?!
-Köszönjük doktor úr.- szólalt meg mögöttem rekedt hangon Cassy, Shad anyukája. Bólintottam egyetértés képpen és néztem, ahogy Shad-et kitolják a műtőből és átt viszik a 117-es szobába. Azt mondták, hogy Shad még ma felfog ébredni, de addig senkit nem engedhetnek be hozzá. Hol itt az igazság?! A barátnőm ott fekszik bent és azt sem tudja mi fán terem. Elbaszta egy kibebaszott autó, ők pedig nem engednek be hozzá. Hát ez fantörpikus.

🌵🌵🌵

Some Things Never Change ❄ Nash Grier ffWhere stories live. Discover now