Akaraterő (fordítás)

Harmadik fejezet

John Crawford egyike volt azon kevés embereknek, akik tudtak Will Scarlett valódi származásáról. Egy időben Will falujában élt, és mindig is kíváncsi ember volt, aki sosem hagyta, hogy egyetlen információmorzsa is elmenjen mellette, mindig mindent észrevett, és összeadta a kettőt meg kettőt, amikor Will és az anyja titokban és igen dühösen tértek vissza a Locksley-birtokról. Bizonyára, nem ő volt az egyetlen. Ezen kívül azt is tudta, hogy Robin of Locksley nagyon óvatos az öccsét illetően, és hála a kis kémkedésnek, amit a tábor körül végzett, Crawford azzal is tisztában volt, hogy Will egyike volt azon embereknek, akik a legdrágábbak voltak Robin szívének.
Ez pedig elég is volt Crawfordnak. Robin volt az, akin bosszút akart állni, és ennek nem volt jobb módja, mint hogy szépen, lassan, a szeme láttára ölje meg az öccsét, majd rátérjen a Robin számára következő kedves személyre.

Ismét elérte az erdei tábort, majd keresett egy jó rejtekhelyet, és addig várt, hogy meghallja Will Scarlettet. Aztán csak arra lett figyelmes, hogy Will már nincs is a táborban, hanem elrohant valamerre, Robin pedig minden bizonnyal utána futott. Ezt hallva Crawford arcvonásai valami szadista elégedettséget mutattak; a helyzet tökéletes volt. Will egyedül volt az erdőben, kiszolgáltatottan, magányosan és csak arra várt, hogy valaki megtámadja. Talán Crawfordnak még Robint is sikerülne egy időben vele elcsípni, az pedig nagyon is ideális időzítés lenne. Ekkor jött rá arra, hogy ha Isten valóban létezik, akkor bizonyára az ő oldalán áll.
Crawford imádta bántani a gyerekeket. A szórakozása forrása volt, hogy másokat bántott, de minél fiatalabb volt az áldozat, az izgalom annál nagyon örömet okozott számára. Valójában, Will nem volt már gyerek, de férfi is alig, Robin pedig törődött vele, ami éppen elég volt Crawfordnak. Ezt a győzelmet sokkal jobban fogja élvezni, mint bármely másikat eddigi életében.

~*~

Robin bizonytalan helyzetben volt, ugyanis semmi nyomát nem találta Willnek, pedig napok óta kereste a fiút. Elsőnek elment Lord Chevronhoz, bár nem hitte, hogy Will valóban arrafelé vette volna az irányt, de szörnyen kétségbe volt esve. A lovag udvariasan meghallgatta a férfit, majd válaszolt:
– Én magam ugyan nem láttam a fiút, de a fiam látott egy alakot, aki pár nappal ezelőtt a házunkat bámulta, de amikor odaszólt neki, elfutott az erdőbe.
– Köszönöm! – mondta hevesen Robin. – A fiad mondta, hogy az az alak merrefelé indult?
Chevron elgondolkodott.
– Keletnek, azt hiszem. Három nappal ezelőtt. De nincs rá bizonyíték, hogy az a fiú volt, akit te is keresel.
– Ez elég – mondta Robin. – Köszönöm!
Lord Chevron elmosolyodott, aztán megrázta a fejét.
– Csak azt nem értem, miért aggódsz érte ennyire, Robin. Hiszen ő végtére is csak egy paraszt.
– Ő az öcsém – mondta Robin, és még önmaga is meglepődött a kijelentésen.
Lord Chevron kissé meglepettnek tűnt.
– Lehetséges, de akkor is csak egy olyan paraszt, mint a többiek. Tényleg érdemes rá, hogy ennyit törd magad érte, Robin?
Robin egy szó nélkül hagyta ott a férfit, mert biztos volt benne, ha megengedné magának, hogy beszéljen, valószínűleg olyasmit mondana, amit később megbánna. Néha kénytelen volt arra gondolni, hogy Willnek talán igaza volt a nemesekkel kapcsolatban, minden nemessel kapcsolatban, Robint is beleértve. Akárhogy is, miután napok óta gyalogolt a sherwoodi erdőben – vitt magával meleg ruhát és élelmet is -, az út nem is tűnt olyan nehéznek. Talán csak azért gondolta így, mert jól tudta, hogy Willnek jelenleg semmije sincs.

Semmi mást nem tudott tenni, mint tovább vándorolni kelet felé, és megkérdezni minden arra járót – akikből kevés volt itt kinn a vadonban -, hogy nem látták-e az öccsét, miközben eredménytelenül kutatott nyomok után. De Will túlságosan jó erdőlakó volt hozzá képest, és tökéletesen eltüntette a nyomait. Olyan volt, mintha egyszerűen felszívódott volna az erdőben minden nyom nélkül.
Robin nehezen tudta elhinni, hogy minden rendben lesz. Minden egyes nap, amely anélkül telt el, hogy megtalálta volna Willt, úgy érezte, mintha a remény lángja lassan kezdene kialudni, miközben egyfolytában attól rettegett, hogy egy nap majd holtan találja az öccsét valahol az avarban.