The "Red Jacket" Girl

35

Éjjel álomra várva, saját kezem fogom,
Reggelente is magányosan, saját hajam mosom.  Ébredéskor már nem nézek a szemedbe,
Magányosan kelni még nem fér a fejembe.
Ha egy rózsával kellene összehasonlítanom,
Sok lenne a közös vonás, nem tagadom.
Gyönyörű vagy, de szúrós a természeted,
Bármit kértél, helyetted elvégeztem.
Manipulatív vagy mythomániás,
Erről nem szólnak angyali áriák.
Légy mint a hó, hideg de szép,
Mindez olyan, mint egy tökéletes kép.
Szerelmed oly jeges, látom a leheletem,
Emléked oly élénk, nem feledhetem.
Nem is olyan régen, még fogtad a kezem,
A szemembe mondtad, hogy te vagy a másik felem.
Nem tudom, hogy hazudtál, vagy akkor még így hitted,
De lelkem, s szívem egy-egy darabját akkor magaddal vitted.
Őszintén szeretlek ezek ellenére,
Olykor fel-fel nézek varjak rikoltó seregére.
Néha eszembejutsz, ha unatkozom,
Majd rájövök, hogy itt már én uralkodom.
Mikor azt mondtad, nem szeretsz engem,
Szívem összetört, darabja tenger.
Jéggé fagyott, s összeforrt,
Utoljára ily rideg, mielőtt találkoztunk, ősszel volt.
Szeptemberben az első mosolyod olvasztotta meg a páncélt,
Nem tettem még soha ennyit egy lányért.
Rózsákkal fontad körbe szívem csúcsát,
Oly hamar lettél rajta kegyetlen úrrá.
Azt hazudtad: "Akkor lettem szerelmes beléd.",
Vajon felfogtad, hogy ezzel mit is tettél?
Szívem lángba borult, elégett az összes rózsa,
Ezután elhagytál, szívem összes darabja ott maradt a porba.
Vér van a vízben, de az íze oly édes,
Ahányszor hozzám érsz, nem őszinte, érzem.
Azt mondták, ahogy egymásra nézünk,
Egymásba látunk, semmitől sem félünk.
Rettegtem végig, szenvedtem titokban, mélyen,
Hiába, leírhatatlanul fájt sírni látni téged.
Nélküled üres vagyok, szívem fagyos,
Vajon én igazából még önmagam vagyok?
Talán te tényleg elmentél, végleg,
De én, én sosem hagylak magadra téged.