Tévedés

1.

Sziasztok!

Mint láthatjátok, újra publikálásra került egy régebbi történetem, egy új és ropogós címmel. Avégett, hogy ez a történetszál egy évvel ezelőtt pattant ki a fejemből (és pusztult is el néhány résszel azután, hogy publikáltam az első részt), visszamegyünk a múltba, amikor Charles még csak megkezdte a Forma1-es karrierjét. 

Köszönöm ha ezt és az egész történetet olvassátok, jó szórakozást! ❤
azosszesnevfoglalt

Nem egészen gondoltam át ezt az egész Olaszországba költözést, mikor februárban beadtam a jelentkezésemet az egyik római egyetem mérnöki karára. Bár már akkoriban sem gondoltam azt, hogy minden fenékig tejfel lesz. Ám úgy véltem, mekkora királyság, hogy egyedül élhetek egy nagyvárosban és azt tanulhatom majd, amit akarok. Pontosan ezért szinte vért izzadtam, hogy felvegyenek. Matekból és fizikából is emelt szintű érettségit tettem, illetve az angol mellé megcsináltam az olasz felsőfokú nyelvvizsgát. A szociális életem és az energiaszintem valahol a béka feneke alatt és a pokol között volt fellelhető. Az érettségi után valamelyest visszatértem az életbe és megpróbáltam minőségi időt eltölteni a családommal és a barátnőmmel, Bogival, akiket az utóbbi időben teljesen elhanyagoltam. Szerencsére a szüleimet jó sok bocsánatkéréssel és bújással, Bogit pedig pluszban még pár tábla csokival ki tudtam engesztelni. Persze senki sem neheztelt rám, de mégis tartoztam nekik annyival, hogy nem hagyom figyelmen kívül a több hónapos a szolidaritásukat.

Július végén, szakadó esőben álltunk Bogival a Pont Ott Partin. Mozdulni sem tudtunk az embertömegtől, de ez egy cseppet sem zavart bennünket. A kivetítőn csak egyre jelentek meg a ponthatárok és hallgattuk a körülöttünk lévő örömujjongást. A külföldi egyetemek ponthatárait nem szokták kiírni, így én csak az sms-t vártam, közben pedig támogattam barátnőmet is, aki állatorvosnak jelentkezett. Rengeteget vártunk arra, hogy végre feltűnjön az is, ami minket érdekelt, de a telefonja rezgése lelőtte a "poént". Sikítva ugrott a nyakamba, miszerint felvették. Úgy örültem hírnek, mintha csak a saját értesítésemet kaptam volna meg. Elázva, elfolyt sminkkel de annál boldogabban ugráltunk egymásba kapaszkodva, amit másnap viszont is láthattunk a TV-ben. Éppen, mikor elváltunk egymástól, éreztem meg a telefonom rezgését. Remegő kézzel vettem elő a készüléket és néztük meg az üzenet tartalmát, ami olasz nyelven íródott. Megszólalni sem tudtam attól, amit láttam.

- Mondd már, hogy mit írtak! Nem értem mi van odaírva - parancsolt rám, mire én csak könnyes szemmel bólogattam, hogy hivatalosan is sikerült mindkettőnknek az, amiért annyira keményen dolgoztunk.

Ugyanakkora kitörő örömmel ismételtük meg az ugrálást és a sikítozást. Egyszerűen el sem tudtam hinni, hogy valóra válik ez az egész. Megérte az a rengeteg tanulással töltött óra, hisz megvan! Megcsináltam azt, amiben még én magam sem mertem igazán hinni. Zokogva hívtam fel anyáékat, akik, mikor felfogták, hogy mit is próbálok elhadarni nekik, hallottam a hangjukon, hogy sírva fakadtak. Mivel aznap késő este értem haza, mert elmentünk ünnepelni, csak másnap tudtak személyesen is gratulálni. Áradt belőlük a büszkeség és szerintem ők már akkor felfogták azt, ami nekem csak az indulásom előtt nem sokkal esett le igazán. Hogy hónapokig nem fogom majd látni se őket, se Bogit. Amikor ez teljesen tudatosult bennem, honvágyam támadt. Pedig akkor még javában otthon voltam. Még az a két Istencsapása is, vagyis Beni és Máté, a két ikeröcsém is hiányozni fognak.
Ahogy észrevettem, az érzés nem kölcsönös. Amióta kamaszodnak, képtelen vagyok elviselni őket. Csúnyán beszélnek, kötekednek és semmi más nem érdekli őket, csak a telefonjuk és a lányok. Szerintem alig várták már, hogy elhúzzak otthonról, hogy az egyikük végre beköltözhessen a szobámba és így, életükben először, külön szobában lehessenek. Képzelem milyen szag fog terjengeni, mikor hazajövök... Már előre tudtam, hogy meg kell kérnem anyáékat, hogy hagyják nyitva az ablakot legalább három napig, mielőtt megérkezem. Ugyanis az teljesen biztos, hogy arra az időre míg itthon leszek, visszaveszem azt, ami eredetileg is az enyém volt.