Bíborfény | ✓

|| 42. Fejezet ||

Abby csak az enyém.

Nem akartam rákérdezni, hogy mi történt, mert éreztem, hogy újból elkapná a pánikroham. Az ölembe kaptam a lányt és jelentőségteljes pillantással jutalmaztam meg az olvadozó lányokat és az értetlen tekinteteket. Értettek belőle, az ajtót óvatosan bezárták én pedig végre lefektethettem a lányt.

Szuszogva fúrta az arcát a párnába. Annyira ártatlan volt.

- I-itt járt - motyogta a mellkasomba, megragadta a karomat és maga mellé rántott. Ujjaival a nyakamat cirógatta, oldalra fordulva szemléltem őt, egy idő után felnyitotta a pilláit és barna szemeivel menedéket keresett az arcomon. Ujjait megszorítva az ajkaimhoz emeltem és egy apró csókot lehelve ujjbegyeire, elmosolyodtam.

- Ki?

- Ő, Nolan, Ő járt itt!

Összevontam a szemöldökömet és a haját kisöpörtem mesés arcából, lehúztam magamhoz és megráztam a fejem.

- Abby, nem járt itt senki...

- Itt volt Nolan! - visított fel. - Itt volt, hozzám szólt, Nolan a gyilkos volt az!

Testem megmerevedett, hirtelen már nem tudtam tagadni a szavait, mert már kis milliószor megfordult ez a fejemben. Abby tökéletesen beleillett azoknak a lányoknak a listájába, akiket a gyilkos lemészárolt, és tudva, hogy ma itt járt a barátnőm szobájában. Hihetetlenül ideges lettem.

- Abby...

- Ha azt hiszed szórakozok, akkor akár el is mehetsz! - Felpattant és a derekára simította a tenyerét, zaklatottan túrt a hajába. - Láttam! Még hozzám is szólt!

- Nem jöhetnek fel ide idegenek, Abby - susogtam halkan és próbáltam arra bíztatni saját magamat, hogy a lány csupán álmodta ezt.

- Azt hiszed hazudok?

Kipirulva hátrált meg.

- Azt hiszed hazudnék neked erről? - csattant fel idegesen, nyakán egy ér rángatózott. Meg akartam nyugtatni, de ahelyett durva szavak törtek elő belőlem.

- Mit tudom én mivel akarod magadra vonni a figyelmet.

Gyűlöltem magamat.

Hogy mondhattam ilyet, miért állítottam egyáltalán ezt?

Abby arca összeroskadt, haragosan felhúzta az orrát.

- Azt hiszed, hogy attól, hogy hősiesen „eljössz" értem félmeztelenül, akkor megfektethetsz?

- Tessék? - nevettem fel ténylegesen értetlenül. - Komolyan gondoltad, vagy csak...

- Hát mi másnak kellettem volna én neked? Mond, hogyan bírtam volna én felkelteni a suli legmenőbb fiújának a figyelmét, ha nem csak egy dugópartnert kerestél volna?

Annyira sértettek a szavai, felálltam az ágyról és hitetlenül felnevettem, sőt kacagtam.

- Azt hiszed hazudtam?

- Én is ezt kérdeztem - búgta halkan. Hatalmasat nyelve fordult el tőlem és az ablakon túli világot kezdte bámulni. - Van értelme egyáltalán folytatni ezt?

- Te most szakítasz? - döbbenten rántottam vissza magamhoz, de arca ugyanolyan közönyös volt.

- Mi értelme lenne folytatni? Mi értelme lenne valami olyanért küzdeni, ami már eleve el van ásva? - letörölt egy könnycseppet. - Utálom magamat, hogy ezt mondom, mert miután elmész és rájövök mit tettem, legszívesebben megölném magam, de talán most kell jól döntenem.