Állαтι Öѕzтöɴöĸ 2. - A ĸαlαɴd ғolyтαтódιĸ [Beғejezeтт]

32. rész

Ki vagyok én?

Már egy hete, hogy csatlakoztam a Red Veil-hez. - tűnődök, miközben feküdtem az ágyamon - Ez alatt a kevés idő alatt sok minden változott: teljes taggá váltam. Kaptam megfelelő öltözéket, amit a Red Veil az "egyenruhájának" tekint: egy vörös bőr kabátot és nadrágot. Állandóan ezt kell hordani minden tagnak. Sara nem bírná ezt ki - gondolok vissza a szeretteimre, miközben felülök az ágyban. Minden pocikám fáj... Dave nem kímél a kiképzés során. Egy csepp jóindulat sincs benne, de úgy érzem, hogy napról napra erősödőm, annak ellenére, hogy sajog mindenem, mint egy öregasszonynak. Már öltem is meg egy embert. Egy férfit, akit a felesége bérelt fel, mert megcsalta. Ezek tipikus esetek mostanában. És mit érzek most, hogy gyilkoltam? Semmit... Semmit nem érzek. Lelkemben üresség tátong. - semlegesen néztem előre - Talán azért mert a fickó tényleg bűnös volt, és megérdemelte? Nem tudom. De úgy érzem kezdem elfelejteni, hogy miért is vagyok itt. Elkezdték átmosni az agyam, és már nem tudok józanul gondolkodni. - megfogtam a nyakamban lévő nyakláncot - Csak ez a nyaklánc emlékeztet arra, hogy miért is vagyok itt... Ezt soha nem szabad elfelejtenem.

***

- Tüzelésre felkészülni! - ordítja Dave közvetlenül a fülembe, de szerencsére alig hallom a fülvédő miatt. A fegyvert felemelem majd a céltábla felé tartom. Célzok... És várom a parancsot. Dave int a kezével, majd elgördül egy lövés. Nem találtam célt. A tábla elkezdett össze-vissza mozogni.

- Mégis mit gondoltál! Hogy a céltábla nem fog mozogni? - mosolygott gúnyosan Dave.

Mit is gondoltam. Már igazán megtanulhatnám, hogy Dave sosem könyörületes a kiképzés során. Nem tudom meddig bírom még, és még nem kerültem közelebb Alfa gyilkosához sem.

Scott szemszög:

Már egy hete, hogy Helen elment. A ház csöndes, és üres. Hogy tehettem ezt? Hogy engedhettem?! Tudom, hogy Helen döntése volt, de hallgatnia kellett volna rám... Nem lett volna szabad hagynom elmenni. - ezen rágom magam, miközben fel-alá járkálok a nappaliban.

- A francba! - ordítom, majd belerúgok teljes erőmből ez egyik székbe, ami hangos zajjal felborult. Idegesen ülök le a kanapéra, kezeimmel megtámasztottam a fejemet:

- Nem, Nem, és Nem! Nem hagyom ezt! Bármit is mond Helen, nem akarom, hogy azon az átkozott helyen legyen! - egy hirtelen mozdulattal felálltam, megfogtam a kabátom, majd sietve távoztam a házból.

Helen szemszög:

Vége az edzésnek. Egyenlőre. Minden szabad percemet eddig pihenéssel töltöttem, de most már bíznak bennem annyira a tagok, hogy ne tűnjön fel nekik, hogy ha össze-vissza mászkálok a főhadiszálláson. Ezt az időmet Alfa gyilkosának megkeresésének szentelem. Átnéztem minden egyes papírt, nyomot, szobát, fegyvert. Semmit sem találtam, ami egy lépéssel előre vitt volna a célom felé. De nem fogom feladni. Ígéretet tettem Alfának...

Scott szemszög:

Egyenesen a Red Veil főhadiszállására siettem. Ki kell onnan hoznom Helen-t. Ha kell erőszakkal. A bejárat előtt megálltam. Rossz érzések öntöttek el. Lehúztam a pólóm nyakát:

- S18632.

A rendszer beengedett, de a Head mindent lát, és tudja, hogy jövők. Beszálltam a liftbe, majd elindultam lefelé. Mikor kiszálltam a liftből, a Head előttem állt egy tucat őr kíséretében: mind fegyvert fogtak rám.

- Oh, a mi kedves Scott testvérünk! De rég láttunk téged! - beszélt nyájas hangon a Head.

- Igen, és most is fogtok utoljára! - mozdultam volna, de az őrök lefogtak. Simán elintéztem volna az összeset, de a fegyverekkel a kezükben ők ölnének hamarabb.

- Vigyétek a kínzó kamrába! - parancsolja a Head.

- Eresszetek ti mocskos gyilkosok!

- Hm. Ne feledd Scott, hogy te is az vagy... - húzódik elismerő mosolyra John szája.