Állαтι Öѕzтöɴöĸ 2. - A ĸαlαɴd ғolyтαтódιĸ [Beғejezeтт]

2. rész

A nem várt vendég...

Vonyítottam egyet: ez volt a jel, hogy megtaláltam Emily-it.

***

- Hála az égnek. - mondta Scott, majd visszaindult.

***

- Gyere Emily. Menjünk haza.

Megfogtam a kislány kezét, majd kisétáltunk az erdőből.

***

- Jöjjenek! Már látom őket! - mondta Maya a két aggódó szülőnek.

- Oh, istenem... Emily! - kiáltotta a nő.

Emily a szüleihez rohant, majd megölelték egymást:

- Soha többé ne csinálj ilyet... - mondta a könnyeivel küszködve a nő.

- Köszönjük... Nagyon hálásak vagyunk. - mondta a férfi nekem.

- Ugyan... Ez természetes.

A család most már nyugodtam léptekkel hazaindult.

- Ügyes voltál. - súgta a fülembe Maya.

- Hát... Csak a szerencsén múlt. De várjunk... hol van Scott?

Mayaval hirtelen körbenéztünk:

- Pedig mondtam neki, hogy ne tévedjen el! - az erdő felé siettem, de éppen összefutottam Scottal, aki éppen jött ki az erdőből.

- Miért is aggódtam...

- Oh... Aggódtál miattam Helen? - kérdezte Scott meglepődve.

- Persze te bolond! - ütöttem vállba.

- Áu.. Ez fájt! - mosolygott.

- Ne színlelj! Tudom, hogy nem fájt! De tudok nagyobbat is ütni, ha akarod.

- Elhiszem. - mondta nevetve Scott, majd magához húzott és átölelt - Nem kell aggódnod... Mindig melletted leszek, bármi történjék...

***

Beköszöntöt a tél. A tiszta és friss hó puha takaróként lepte be az egész tájat. Gyönyörű volt. Scott azt mondta, hogy lakjak nála, amíg újból beköszönt a tavasz. Igazából nekem itt is jó, de Scott ragaszkodott hozzá, szóval nem volt mit tenni: Scotthoz költöztem.

Scott háza, az Alexékétől 2 utcányira van, szóval nem volt messze. Egy nappalit, egy konyhát, egy fürdőt, egy szobát, és egy föld alatti pincét foglalt magába. Ízlésesen be volt rendezve: biztosan Sara keze volt a dologban, de el kell, hogy ismerjem, Sara tényleg ért ezekhez.

Scottal éppen egy filmet néztünk. Én szokásomhoz híven a padlón ültem egy párna társaságában. Scott egy fotelben ült, de végül lecsúszott a fotelből a padlóra, egyenesen mellém. Kezét áttette a vállam fölött, én pedig nekidőltem. Kicsit vicces volt.

Észre vettem valamit. Hallottam ahogyan egy autó megállt a ház előtt.

- Jön valaki... - jelentettem ki.

Ekkor hirtelen valaki csengetett.

- Tényleg... Mindig meglepsz. - Scott felállt a földről, majd az ajtóhoz lépett. Kinyitotta, és tekintette hirtelen megfagyott - Helen... Nem fogsz örülni...

Arcom hirtelen komollyá változott. Odamentem én is az ajtóhoz: Scott apja állt az ajtóban. Rögtön felmordultam.

-Bemehetnék? - kérdezte Victor - Beszélünk kell.

Scott rám nézett, mire én dühösen sóhajtottam.

- Gyere... - válaszolta Scott.

- Köszönöm. - Victor megtörölte a cipőjét a lábtörlőben, majd belépett.

- Kérsz valamit? - kérdezte Scott csak udvariasságból.

- Igen, egy kávé jól esne.

- Rendben egy pillanat és hozom.

Scott elment a konyhába, és itt hagyott ezzel az alakkal: nem volt túl jó ötlet.

- Hát újra találkoztunk Helen Bowman...

Összeráncoltam a szemöldököm.

- Milyen érzés győzni? Jó érzés ugye? Felemelkedtél az árva sorból... - mondta gúnyosan - El sem hiszem, hogy a fiam szeret téged... Habár nem is hiszem. Tudom. Tudom, hogy a fiam nem szeret téged...

Nem tudom, hogy meddig bírom még visszatartani a bennem lakozó vadállatot.

- Apád biztosan büszke lenne rád. Oh, bocsáss meg. Neked már nincs senkid! - mondta egyenesen a szemembe.

Könnyező dühös szemekkel néztem Victorra: nem bírom tovább. A jobb kezemmel kikarmoltam Victor arcát, úgy, hogy ottmaradt a helye.

Victor felszisszen:

- Na megállj te... - Victor emelte a kezét, hogy megüssön.

- Elég! - kiállott Scott miközben elém állt, és megfogta Victor lendülő karját - Menj ki a házamból.

Victor kihúzta a kezét, megigazította az öltönyét, majd becsapta maga után az ajtót, mikor távozott.

Scott felém fordult, és megölelt:

- Felejtsd el amit mondott. Hiba volt beengednem. Bocsáss meg...

Viszonoztam Scott ölelését, és visszaöleltem.

- Nem vagy egyedül. Itt vagyunk mindannyian: Charlie, Maya, Alex, Sara és én is melletted vagyunk. Ígérem, hogy mindig melletted leszek...

Éreztem ahogyan egy könnycsepp végigcsordult az arcomon egészen az államig.

- Köszönöm... - mondtam halkan.

***

Eljött az éjszaka. Scott megengedte, hogy a szobában aludjak, ő meg azt mondta, hogy a nappaliban alszik. Beleegyeztem, mert nem volt kedvem beszélni, ezért csak egy bólintással jeleztem. Bementem a szobába és befeküdtem az ágyba. Nem tudtam aludni. Lehet az ágy miatt, vagy lehet azért, amit Victor mondott. De inkább az utóbbi... Kikeltem az ágyból és a nappaliba mentem: Scott a kanapén feküdt, egyik karja lelógott. Halkan közelebb mentem, és lefeküdtem a kanapé elé, és elaludtam...