1. fejezet: A régi életem

54 2 0
                                    


Huszonhat éves voltam, boldog. Elmentünk a két legjobb barátommal, Chloéval és Amandával a sziklához piknikezni. 1976-ot írtunk. Július 15. Kellemesen fújt a szél, a Nap sütött. Boldog voltam. Egész közel tettük a holminkat a sziklához, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban, tudniillik a szikla egy óriási szakadékot rejtett maga mögött. Varázslatos volt. Egész nap beszélgettünk, reggel nyolc óta kint ücsörögtünk. Hat óra fele lehetett, a Nap kezdett lemenni. Együtt néztük, ahogy lassan lenyugszik. Boldog voltam. Kezdtünk összepakolni, hisz nem akartunk túl sötétben hazamenni, különben is, másnap korán kellett kelnünk. Gyakran jártunk a sziklához, az volt a kedvenc helyünk. Volt egy hagyományom, miszerint indulás előtt mindig kiállok a szikla szélére, és kívánok egyet. Néha valóra vált. Akkor is így tettem. Boldog voltam. Elindultunk a lányokkal, de minél távolabb kerültünk a helytől, annál erősebb vágy fogott el. Vonzott a szakadék mélye. Úgy éreztem, mintha az lenne a végzetem, hogy azon a napon a mélybe zuhanjak. Már majdnem beértünk a városba, mikor nem bírtam tovább. Elkezdtem teljes erőmből a szakadék felé rohanni. A lányok nem értették mit csinálok, azt hitték ott hagytam valamit, így nem igazán törődtek vele. Mikor odaértem a sziklához egy pillanatra visszanéztem. Feleszméltem. EGY pillanatra. Egy könnycsepp gördült le az arcomon amikor kiálltam a szikla szélére. Ilyen közel még sohasem voltam a szakadékhoz. Mély levegőt vettem és leugrottam a mélybe. Zuhantam. A könnyeimet vitte a szél, épp olyan virgoncan, mint bármikor máskor. Mintha csak egy esőcsepp volna. Egy esőcsepp, és nem létem utolsó bizonyítéka. Zuhantam. Aranyszőke hajam lobogott, mint az akciófilmekben. Meseszerű volt. Zuhantam. Kezem ökölbe szorítva, mintha fájdalomban lennék, pedig ennél szabadabbnak még sosem éreztem magam. Zuhantam. Arcomon mosoly ült, szemem mégis sírt. De boldog voltam. Boldog. Zuhantam. Boldogabb sosem voltam. Csak zuhantam. De nem tartott örökké. Leértem. 1976-ot írtunk. Július 15. Este 7 óra 43 perc. És én leértem. A halál azonnal beállt.

 A halál azonnal beállt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez volna az élet?Where stories live. Discover now