Invisible dreams (Yoonkook)

Tízenegyedik rész

Sziasztok 🤗
Meghoztam a következő részt 😘
Remélem elnyeri a tetszésetek 😁
Kellemes olvasást mindenkinek 😍😘

Jungkook pov.

Mindenki döbbenten áll egy helyben. Tudom, hogy meglephettem őket, na de hogy ennyire. Pláne, hogy még magam sem tudom mi törtenhetett...hogy mikor kezdtem így gondolni a kis senkire.

Majd szét vet az ideg, a tudat, hogy most az egyik szobában enyeleg azzal a nyomival....utálom.

Esküszöm....tönkre teszem mindkettőt...ha ezek össze fekszenek. Az tuti.

- Most elviszünk a korházba...ezt majd még megbeszéljük. Nyomás. - Jin hyung karon ragad, de én ellenszegülve parancsának, kirantom onnan a kezem.

- Nem! Nekem most....megkell találnom!

- Ha azt mondom jössz...akkor jössz. Te voltál aki elbaszta a dolgokat a gyerekkel....szóval ne csodálkozz ha próbál valami menedéket találni.

- Hyung. - döbbenten állok hyungom és a többiek előtt. Igaza van. Én basztam el. Én bantottam minden ok nélkül, én próbáltam minnél több fájdalmat okozni neki, hogy eltűnjön, de.....de magam se tudom miért. Miért tettem ezeket. Talán a szüleim miatt...talán azért mert...mert kezdtem rajönni dolgokra..olyanokra amik nem tetszedtek. - Igazad van......én basztam el, de....de szükségem van rá. - könnyeim hosszú idők óta nem lehetett látni, de......de most újra előtörtek.

- Istenkém! Jungkook. - hyung szorosan ölel magához, amit később a többiek is követnek. - Tudod mit? Előszőr...menjünk el a korházba...mivel ezért biztosan gipszet kapsz, vagy ha azt nem akkor egy sima kötést. - mutat kezemre ami már teljesen lila, és duzzadt. Remek. - Utánna, pedig eljöttök hozzám, és mindent megbeszélünk. Rendben van?

- Igen. - nincs választásom. Kénytelen vagyok belemenni, mert ha nem....ismerem és tudom milyen hisztit le verne. Néha olyan mintha az anyám lenne.

A korházban hamar felvedték az adataimat, és el is vittek megvizsgálni. Röntgen, után meg már csak a várakozás maradt. Várnom kell az eredmémyre. Vajon....vajon a kis senkim....ők....vajon ők most mit csinálnak? Kérlek....csak azt ne! Ne...ne legyen az amitől a legjobban félek. Ne....ne feküdjenek le egymással. Azt nem akarom. Nem....csak azt ne.

- Ne légy ideges, és szomorú se! Megoldjuk majd...együtt! - Nam hyung mellettem ülve próbál biztatni, de nem a legsikeresebb, pedig...pedig értékelem. Nagyon is..tudom, hogy melettem állnak, úgy mint mindig.

- Mi van...ha mindent elbasztam? Még...meg sem kaptam, de...már el is veszítem. - hyungjaim szemeiben a sajnálat, az aggódást lehet kivenni.

- Megoldjuk. Együtt.

- Lefeküdtek hyung....és ezért az a Ki Hyun gyerek....megbánja...megbánja hogy megszületett.

Ezután nem sokat beszélgettünk. Nekem ellátták a kezem, persze, hogy kaptam egy szép kötést. A doki azt mondta örüljek, hogy nem kell gipszet viselnem.

A kézfejem elég szépen bedagadt, és elszíneződött, de a jó hír..megúsztam. Eltörni...nem tört el......hogy én ezt hogy magyarázom el a szűleimnek. Te jó isten!

Mondjam az igazat? Anya, apa...szétvertem a falat, csak mert a kis senkim elltűnt egy szobában a haverjával....és én emiatt féltékeny lettem. Nem is olyan roszz...azt leszámítva, hogy ezt sosem fogom bevallani.

Arról nem beszélve, hogy mire a korházban végeztünk faszán felkelt a nap, ami csak annyit jelent, hogy kimaradtam egész este. Na se baj...majd azt hazudom, hogy Jin hyungnál aludtunk. Úgy is mindig ez van a bulik után.

Vajon a kis senkim otthon van? Biztos azzal a Ki Hyunnal aludt miután össze melegedtek. Ch...

Már majdnem a ház elé érek mikor megpillantom a gondolataim fő emberét, és azt a buzit aki elakarja venni tőlem. Látni rajtuk, hogy másnaposak, és Yoongin, hogy milyen szégyenlős a gyerek társaságában. Megölelik egymást, majd a gyerek vissza ül a kocsijába és elhajt.
Közelebb lépek, mire a senki észre vesz, majd mérgesen, szomorúan méreget, addig míg elnem megyek mellette.

A házba félve lépek be, remélem anyámék még alszanak különbem megölnek minket. Észre vettem, hogy Yoongi a nyomomban van, de nem érdekel.

Ahogy a nappaliba lépek a szüleim karba tett kézzel állnak a szoba közepén. Na remek. Nem elég, hogy szar kedvem van, a kezem el van törve, a kis senkim lefeküdt egy másik alakkal, most még ez is.

- Hol voltatok? Hm? Miért nem hivtatok? és Jungkook. Mi történt a kezeddel? - annyi kérdést tettek fel egyszerre, hogy azt se tom mit mondjak.

- Ha tudni akarjátok....kérdezzétek a kis senkit. Ő sokat tudna mesélni. - rá nézek a kis nyomira, majd dühöngve, és tombolva indulok el a szobánkba.
Ahogy felérek az ajtót becsapva ülök le ágyamra. Nem tagadom, hogy mennyire fáj a gondolata, hogy mással volt az éjjel...nem velem, hanem azzal a...azzal a buzival. Annyira annyira fáj, hogy hülye voltam, hogy elbasztam a dolgot vele, hogy én....én voltam az aki a kezébe lökte.

Nem akarom elfogadni, nem akarom elhinni, nem akarom, hogy igaz legyen. Kellett nekem elbaszni ezt az egészet.

Az ajtó hallkan kinyílt, majd belépett rajta ő. Minek jött vissza? Miért nem maradt inkább a buzi pajtársával.

- M-mi történt? - kérdi miközben helyet foglal saját ágyán.

- Mit érdekel az téged? - hangom teli van dühvel, haraggal. Ahogy végig nézek rajta, a szemem elakad a nyakánál lévő szívás nyomon. Ezt nem hiszem el...hát igaz. Megfegtette....- Törődj a magad dolgával.

- Én..én csak..

- Te csak mi? - ágya elé lépek. - Látom jó volt az estéd...biztos élvezted. Nem hittem volna rólad..

- Miről beszélsz? - persze...most tetteti az ártatlant...azt hogy ő nem tett semmit. Semmit azon kívűl, hogy ROHADTÚL MEGBASZATTA MAGÁT.

- Ne add itt az ártatlant! Mindenki tudja, hogy nem vagy az. Látszik, hogy hol nevelkedtél. - könnyei folyni kezdenek, ami szíven üt. Már megint bántom. Már megint rosszul alakulnak a dolgok....már megint miattam sír. Miattam.

- De én...nem tudom...

- Nem vagyok kiváncsi..arra...hogy mit akarsz mondani. Undorodom tőled. - ahogy jöttem úgy távoztam a szobából.

A lépcsőn még megálltam, még vártam, de semmi. Inkább leléptem. Nem érdekeltek sem a szűleim, sem a fiú aki sírni kezdett.

Mire az ajtóhoz értem már az én könnyeim is folytak, ami még jobban zavart. A bejárati ajtót becsaptam magam után, majd Jin hyunghoz siettem. Azt hiszem egy darabig..nála maradok.