Halhatatlannak születtem - A vér kötelez (Szünet/Átírás alatt)

10. fejezet - Az egyezség(Új verzió!)

Nicolas leguggolt, hogy közelebbről is megvizsgálja a cipőnyomokat.

– Talán innen fedezték egymást.

– Akkor elég rossz munkát végeztek. De miért nem lépett közbe, mikor a másik már a végét járta? – kérdeztem értetlenül. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, miért nem segített a boszorkánymester a társának, mikor tudta, hogy a másik veszélyben van.

– Nem tudom. Azon is csodálkozom, hogy ezeket még nem tüntette el senki.

– Lehet, hogy csak megfigyelte a harcot – ötleteltem. – Kifigyelte a módszereimet.

– Te komolyan azt hiszed, hogy mindenki a te hatalmad után koslat? – mosolyodott el.

– Ha értenéd, miféle erő ez, akkor nem kérdőjeleznéd meg – álltam fel, majd tovább indultam.

– Akkor mondj nekem róla valamit – sietett utánam. – Mondjuk mi a helyzet a lovagjaiddal? Hogy született a legelső?

– Először is, a lovagok nem születnek, hanem létrehozzák őket, másodszor pedig ez egy hosszú és száraz történet.

– Még jó, hogy rengeteg időnk van – csókolta meg az arcom, majd visszatért a kereséshez.

Egy mély sóhaj hagyta el az ajkamat.

– Őseink máshogy éltek – kezdtem el a jól betanult szöveget. – Halandó emberek voltak, akik kísérleteztek a varázslattal. Azt tanulmányozták, hogy hogyan tudnának életre kelteni és gondolkodást, értelmet adni a gólemeknek. A saját céljaikra akarták felhasználni őket. Az első lovagot sárból és kőből alkották meg. Rájöttek, hogy a lény a fegyverévé tudja alakítani azt az anyagot, ami felépíti a testét, így egyre keményebb és törhetetlenebb anyagokkal próbálkoztak. A drágakőhegyek már azelőtt is ott álltak, mielőtt őseink megszülettek, ezért szinte azonnal azokhoz az anyagokhoz nyúltak. Scarp, a papnő, kinek testét furcsa, ismeretlen jelek borították, hatalmas erővel bírt. Őseink nem akarták elszalasztani ezt a remek lehetőséget, amivel óriási hatalmat szerezhettek maguknak, ezért megkérték Scarpot, a vérboszorkányok ősét, hogy borítsa családjaikra a halhatatlanság varázslatát. Nem volt nekik elég egyetlen emberöltő, hogy kiélvezzék a kísérletek eredményét. Attól fogva, mikor elérjük a huszonkét éves kort, látszólag nem öregszünk tovább.

– Elpusztíthatatlanok lettek? – kérdezte Nicolas döbbenten.

– Scarp varázslata csak megállította a testük felett az időt, így sosem lehettek igazi halhatatlanok. Nem létezhet a természetben elpusztíthatatlan lény, mert az felborítaná az egyensúlyt.

– Én is elfogadnék egy ilyen lovagot, ő vadászná le a kajámat – vigyorodott el Nicolas, mire nekem is el kellett mosolyodnom.

– Sokkal többet kapnál annál. Mindig állna melletted valaki.

Meglepően nagy volt az erdő a birtok falai körül. Valamiért azt hittem, sokkal hamarabb elérjük majd a város épületeit. Aztán hirtelen megláttam valamit a földön és nem akartam hinni a szememnek.

– Ebben a világban élnek sárkányok? – állítottam meg Nicolast.

– Elég ritkák a Földön, én még nem találkoztam egyel sem. Csak a szóbeszédekből hallottam róluk.

– Hát pedig – vettem fel a földről a talált meglepetést – ez egy sárkánypikkely. – A fény felé tartottam, a nap sugarai ezüstösen táncoltak rajta. – Itt valami nincs rendben. A sárkányok nem hagyják csak úgy el a pikkelyeiket úton, útszélen.

– Szerinted valaki befogott egyet errefelé?

– Hidd el, azt hallottátok volna! Először a mantikór, most meg ez. Mintha valaki összegyűjtené a világ legkülönfélébb lényeit.