Halhatatlannak születtem - A vér kötelez (Szünet/Átírás alatt)

8. fejezet - Harcok (Új verzió!)

Nicolas arcán egy hatalmas mosoly terült szét, de nem élvezhette sokáig a pillanatot, mert támadásba lendültem. Jobbról próbáltam eltalálni, azonban a karjával kivédte és megállította a csapásom. Közel hajolt hozzám és meg akart csókolni, az utolsó pillanatban mégis ellöktem őt a kardommal. Ismét suhintottam egyet a fegyveremmel, viszont ő olyan sebesen mozdult, hogy a szememmel képtelen voltam követni. A pillanatnyi zavaromat kihasználva egy akkora ütést mért a halántékomra a kardja markolatával, hogy elterültem a földön. Csodálkoztam, hogy még eszméletemnél voltam. Csillagokat láttam az ütéstől. Felemeltem a fejem a földről és éreztem, ahogy egy vékony vércsík végigfolyik az arcomon.

Lassan feltoltam magam, hogy elkerüljem a szédülést, mégis sikerült gyorsabban felállnom, mint szerettem volna. Vettem egy mély levegőt, majd Nicolasra emeltem a tekintetem. Aggodalom sugárzott minden pórusából.

– Csak ennyit tudsz? – vigyorodtam el, habár inkább annak örültem, hogy nem veszi fél vállról a harcunkat csak azért, mert nő vagyok. Nem nézett le. Becsültem ezért.

A tenyerem csúszott az izzadtságtól, ezért jobban rá kellett markolnom a kardomra. Folyton azon járt az agyam, miként fogom követni a vámpír léptét, mégsem szabadott teljesen elkalandoznom. A védtelen pontjait igyekeztem támadni úgy, hogy magamon ne hagyjak ilyen felületeket. Ahogy kivédte a jobbról érkező ütésem, máris a másik oldalán termettem és miközben ő a védekezéssel volt elfoglalva kihasználtam az előttem támadt védtelen területet. Úgy hasba rúgtam, hogy hátra tántorodott. Megpróbáltam még egy rúgást bevinni, azonban megfogta a lábam a szabad kezével. Nem estem kétségbe, ugyanis abban a pillanatban, hogy lefogta az egyik végtagom, már fordultam is át a levegőben és fejbe találtam a sarkammal. Elesett.

Hátrébb álltam egy kis pihenő erejéig, míg összeszedte magát, bár neki nálam sokkal kevesebb időre volt ehhez szüksége. Elismerően biccentett, miközben felállt.

– Még a végén szétrúgod a seggem, szivi.

– Nem pont ezért kezdtük el? – vágtam rá cinikusan, mire ő felnevetett.

Egy szempillantás alatt ismét előttem termett, és éreztem a felém suhanó penge fuvallatát az arcomon. Mégsem sikerült elég gyorsan elhajolnom, ugyanis levágott egy apró tincset a hajamból. Teljes erőmből eltaszítottam magamtól Nicolast.

– Ez egy nagyon rossz húzás volt – szűrtem a fogaim között a szavakat. Mondhatott engem bárki hisztisnek, nagyon büszke voltam a vörös fürtjeimre, így igazán feldühített.

Nicolas azt hihette, hogy ez csak üres fenyegetés, mert egy hanyag ütést akart bevinni a bal oldalam felöl, de az utolsó pillanatban megjelent Hayate pajzs alakban, a kezemben. Megállítottam vele a kardot, majd kihasználva a meglepettségét gyorsan felé szúrtam. A vállába állt a tüzes pengém, viszont azonnal ki is rántottam, hiszen nem akartam megsütni. Annyira. Vér mocskolta be Nicolas felsőjét és egy pillanatra fájdalom suhant át az arcán, mégsem eresztettem le a védelmemet. Próbáltam nem foglalkozni a harctér melletti vámpírok összesúgásaival, hitetlenkedő pillantásaikkal.

Nicolas eltűnt a szemem elöl. Hiába néztem körbe, nem láttam sehol sem. Ezúttal a tarkómra kaptam egy óriási ütést. Hátracsuklott a fejem és rongybabaként előre borultam. Alig tudtam feltápászkodni, mire az arcomba is kaptam egy találatot. A vér fémes íze töltötte meg a számat és őszintén reméltem, hogy nem fog kiesni egy fogam sem. Meg kellett próbálnom valamit és mivel csak Groffen tárgyi alakja tudta befolyásolni a látásom, így magamra öltöttem azt. Az obszidián lapokból készült fekete szemüveg szárai a szememtől a fülemig elkeskenyedtek, annyira a fejem formájához illett, hogy nem láttam ki oldalt a világra. Így az emberek között ki tudtam venni a rejtőzködő démonokat és reménykedtem, hogy vámpír ellen is hatásos lesz.