Miraculous Short's

Lelepleződés

Ismét túl voltam egy héten és ismét tehetetlenül tekintettem a háttérképemen pózoló Katicára. Félelmet nem ismerő mosolya ott ült arcán, miközben a jojót forgatta szakadatlan. Plagg szerint ilyenkor "nyálas" mosoly szökik az arcomra, de eddig soha nem vettem észre, ám ma; a mai nap valahogy teljesen más volt. Legalább is aznap délutántól már másnak tűnt.
A csata után voltunk Hógolyóval vagy hogy is hívjákkal, mikor Katica talizmánja merülni lászott. Rám pillantott majd az öklét nyújtotta, kellemes mosollyal az arcán.
-Szép volt Macska! - öklömet az övéhez érintettem, mikor a fülbevalója ismét hangjelzéssel tudatta, alig van pár perce, így a következő pillanatban már a suhanó Bogaramat láttam. Emberből vagyok én is, így mikor az iskolán irányába láttam lendülni, muszáj volt a botomat kilátóként használatba vennem. Nem kellett volna. Katica pont abban a pillanatban ért földet és változott át.
Rózsaszín háromnegyedes nadrág, szürke tavaszi kabát és a megszokott fekete hajtincsek ugyan úgy két apró copfba kötve. Elmosolyodtam. Olyan ismerős volt a kép, mégis olyan furcsa akkor őt úgy látni. Mellette kis piros lény- gondolom én a kwamija- lebegett és nagyban magyarázott neki valamit. A titokzatos szerelmem sorra bólintott, majd a kis csapóajtóhoz lépett a terasz belső részénél. Túl jól ismertem azt a lakást. A bottal elkezdtem dőlni és pont akkorra értem földet ezen a teraszon, mikor már nem is annyira tikos szerelmem behúzta a kis ajtót maga után. Nesztelenül pillantottam be az egyik ki ablakon, mikor is megpillantottam Marinettet, aki az asztalánál ülve kapott elő egy vázlat füzetet és egy ceruzát majd sürgősen munkájához kezdett.
Rózsaszín háromnegyedes nadrág... szürke tavaszi kabát... két apró copf... lesápadtam és le is estem volna, ha nem olyan jó az egyensúly érzékem. Az erkély korlátjára pattantam és haza siettem. Azóta pedig itt vagyok, tudatlanul, elveszetten. Arcomat a kezembe temettem és hangos sóhaj szakadt ki belőlem.
-Most meg min emészted magad kölyök? - morog Plagg miközben az adagnyi camambert maszolja. - Megvan ki életed szerelme! -rápillantottam majd a képernyőre. Még mindig Katica volt ott magában pózolva. Ő lenne Katica?
-A mindennapokban annyira más...
-Mondja ezt a gazdag modell srác aki a legjólneveltebb legfegyelmetezettebb gyerek akit a világ látott, ja! És idő közben Ő Fekete Macska. -nevet fel Plagg, majd nem szólal meg többször. Ahogy látom túlságosan bele felejtkezett a sajt majszolásába. Felpillantottam a képre ismét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lementettem Marinetteről egy képet és Katica képe mellé illesztettem. Igen. Ez már végleges. Ő Katicabogár. Marinette az én Bogaram.
Örülnöm kellene, de csak mintha egy súly került volna a mellkasomra. Hogy mondom meg neki, hogy megtudtam ki ő? Mit reagál? Vajon ő képes lenne szeretni Adrient és Fekete Macskát is?

Mit kéne tennie ennek a tudatlan fiúnak aki vagyok? Hogyan közeledjen a lány felé akit eddig barátnak tartott? -felsóhajtottam.
Talán már soha nem lesz esélyem ugyan úgy harcolni mellette, mert csak egy gondolat jár majd a fejemben: Marinette, csodálatos!
Ő maga egy ragyogó lány és tényleg mintha a fények folyton körül táncolták volna. Jószívű és segítőkész volt mindig is.

És akkor rájöttem: Marinette talán megnyugszik ha megtudja ki vagyok. Talán, ha tudja ki vagyok a Volpinás eset is könnyebb.

És elhatároztam magam: Leleplezem magam.

Kedveseim!
Itt is ugyan az a helyzet mint  "Az  a fránya ablak" c. novellámnál. Folytatását rátok bízom! Csupán azt kérem ismét jelöljetek meg mint forrást!

Csókollak titeket:
Zsedy💟