Clarity [Bradley James and Colin Morgan fanfiction]

4. fejezet

Bradley James

/ Nyers szöveg /

Már három napja... már három napja dekkoltam Colinnál, valami csoda folytán még se lettem még kidobva. Azt ígérte, maradhatok ennek a hétnek a végéig ám valamiért a fogadtatásból azt feltételeztem, előbb is kipenderít innen. Tévedtem. Még csak beszólásokat, sértéseket se kellett hallanom egészen konkrétan elnyelte a föld. Ide jöttem, mert látni akartam viszont úgy tűnt teljesen feleslegesen fárasztottam magamat. Az ifjú bebörtönözte magát a szobájába és mesteri szintre fejlesztette a bújócskát. Egyszer sem láttam azóta, mióta ott hagyott a nappaliba.

Szinte ki se mozdult a szobájából csak ha enni ment de azt is roppant elővigyázatosan tette. Mindig feltérképezte előtte valamivel a terepet... fogalmam sem volt, miként csinálja de csupán egyetlen egy alkalommal jött le enni akkor, mikor én is kint voltam. Amint meglátott az asztalnál ülve lemerevedett. Megtorpant és valósággal szoborrá fagyott. Azt hittem, nem fog elszökni... Azt hittem, végre kapok egy esélyt és beszélhetek vele, de nem. Jesszusom, hallottam, ahogy megkordul a gyomra... iszonyatosan éhes lehetett már de inkább vissza fordult, mintsem le menjen enni. Amint felmentem és becsuktam magam mögött az ajtót, mi hangosan kattant vissza a zárba, a mellettem lévő szobának ajtaja - mi az ő hálóját őrizte maga mögött - kinyílt és sietős léptek közelítettek lefele a hosszú fa lépcsőn mi a konyhába vezetett. Azóta minden reggel feltettem magamba a kérdés; miért? Miért csinálja ezt? Mi olyan vissza taszító bennem, hogy ennyire látni sem akar? Még csak nem is ismeri a teljes történetet.... mégis kerül... Azzal a négy évvel ezelőtti húzásommal, talán jobban megutáltam vele magamat mint azt gondoltam?

Jelenleg, lefelé haladva a hívogató reggeli irányába, változatlanul ezen kattogott az agyam. Elég rosszul aludtam az éjjel. Csak forgolódtam és ha el is aludtam, folyton felriadtam valamire. A bútorok recsegésére, a szél zörejére, Colin lépteire mikor végre hajlandó lemerészkedni MOSOGATNI. Azért az már nagyon durva amikor az ember attól fél, hogy rajta kapják miközben mosogat az éjszaka közepén. Vagy talán is épp oly pocsékul aludt mint én... Nem lepne meg. Mindenesetre reggel nem bírtam ki, muszáj volt ránéznem. A ránézést alatt azt értem, hogy hallgatóznom. Oda álltam az ajtajához és XXL-es füleket növesztve vártam. Valamit. Valamire. Bármire. Aggódtam érte... ez a tény, nekem is csak akkor esett le, mikor olyan feszülten vártam, hogy végre élet jelet adjon magáról. Sokáig tényleg csak a teljes csend uralkodott, megfagyott körülöttem a levegő és kezdtem kétségbeesni - összeesett, éhen halt, öngyilkos lett akármit eltudtam képzelni - ám egyszer csak hangos puffanás szűrődött ki odabentről na meg az azt követő visszafogott káromkodás azon az édesen félszeg hangon, amin nem tudtam nem mosolyogni. Bár ez a mosoly, határozottan nem volt hosszú életű. Elég volt csak ismét eszembe jutnia a ténynek, hogy ez a srác, aki a légynek sem tud ártani - szó szerint - miattam nem mer kimozdulni a saját házában a szobájából. Azért, mert attól tart, találkoznia kell velem. Akkor pedig beszélgetnünk kéne ami roppant kínos lenne így aztán inkább elmenekül. Vaagy csak szimplán rühell. Őszintén nem tudtam melyik a rosszabb mindenesetre az világossá vált előttem, hogy így nem maradhatok sokáig. Egyszerűen nem tehetem meg.

Gondolataimból éles csengetés hangja zökkentett ki. Kinézve a konyha ablakán láttam, amint egy tizenkét éves körüli afroamerikai kislány egy újságot dob át a kerítésünkön. Hát persze. Colin mindig is ilyen volt. A legtöbb sztár nem szorult magazinokra avagy különböző újságokra mivel legtöbbjük első ízben értesült a pletykákról viszont Colin más volt. Szüksége volt erre a kis apróságra. Ezzel emlékeztette saját magát, mennyire nem különbözik a többi embertől akik esetleg egy gyárban dolgoznak. Másfelől pedig mivel pontosan jól tudta, hogy az ő munkájának a nehézsége meg sem közelíti az övükét, legalább abban segíteni szeretet volna nekik, hogy munkát biztosít a számukra. Ráadásul - bár ezt sosem vallotta volna be - érdekelte, mit írnak az újságok. Tudni akarta, mit látnak a rajongói róla, ha egyáltalán látnak bármit is mert hát Colin eléggé feltűnés kerülő volt így az újságoknak nem nagyon adatott alkalmuk rajta csámcsogni. Mindenesetre, amint láttam, hogy a kislány elhajt a biciklivel - nem örültem volna egy fangörcs rohamnak - letettem a kezemben tartott - természetesen laktóz mentes - tejet a konyhapultra és kisétáltam a magazinért. Gondoltam, jól jön majd a reggeli mellé. Ha már egyszer nincs senki, aki beszélgetne velem - még csak egy kutya sem - akkor mással kell elszórakoztatnom magamat és ez határozottan jobb bulinak tűnt mint az önmarcangolás. Viszont arra korántsem számítottam, hogy Colint rögtön a címlapon találom "Colin Morgan; az új hír, amire biztosan nem számítottál" szólt a fülszöveg ami igencsak felkeltette a kíváncsiságomat. Tuti, hogy nem tudnak olyat írni amit ne tudnék - gondoltam és ennek a gondolatomnak hangot is adtam egy gúnyos kacajjal. Önelégült mosollyal dobtam a magazint az asztalra majd miután elkészítettem a müzlimet és leültem vele az említett tárgy elé, oda lapoztam az oldalhoz ahol a kis hercegemről cikkeztek. Míg a számba emeltem egy falatot a reggelimből, átfuttattam szememet a kB fél oldalnyi szövegen ami csak Colinról szólt. Tekintetem rögtön megakadt egy mondaton ami a második bekezdésnél, kiemelten szerepelt;