Zuhanás

13. Rész

Amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan is távoztam New Yorkból. A Mattel való beszélgetésem után elköszöntem anyutól és a reptérre mentem, ahol szerencsére még kaptam jegyet a leghamarabb induló járatra. Kettős érzésekkel, némi bizonytalansággal de az újrakezdés reményével érkeztem apró kis városomba.

Rájöttem, hogy a kapcsolatom Mattel amilyen negatívan végződött, ugyan annyira pozitívan is hatott rám. Világossá vált számomra, hogy könnyű elcsábulni, egy apró pillanat alatt hatalmasat hibázhatunk, de a fő, hogy tudjunk megbocsájtani, elengedni és lezárni magunkban, hisz csak akkor lehet tiszta lappal folytatni úgy, hogy a későbbiekben, mikor nehézségünk támad, ne az legyen az első, amit a másik fejéhez vágunk, hogy mi volt a múltban.

A reptérről egyenesen haza mentem. A lakásunk teljes egészében ugyan úgy festett, mint mikor elmentem. Minden makulátlanul tiszta volt, mintha Tim azóta haza sem jött volna. Az egyetlen jel arra, hogy ez mégis bekövetkezett az volt, hogy a napi újság és a levelek a helyükre rendezve kikerültek a postaládából.

Bőröndömet felcipeltem a szobánkba, mindent gondosan a helyére tettem és - a maradék néhány ruhadarabot is, amit pár hete a vendég szobába hagytam - vissza vittem a közös hálónkba, majd úgy döntöttem, hogy meglepem Timet és vacsorát készítek neki ahelyett, hogy csupán besétálok a rendelőjébe vagy felhívnám, inkább meglepem és esélyt adok rá, hogy hosszasan elbeszélgessünk a kapcsolatunkról.

A remek ötletem megvalósításához, szükségem volt némi alapanyagra, így a pár sarokkal arrébb lévő kisboltba mentem. Próbáltam nem foglalkozni a rám tapadó szemekkel a döbbent arckifejezésekkel és a sugdolózással. Nem érdekelt ki mit gondol, ki mit mond, úgy éreztem most újult és kétszer annyi erővel érkeztem és nem hagyom, hogy holmi kisvárosi senkik tönkre tegyék a kedvem illetve az életem csak azért, mert érdekesebb más dolgával foglalkozni számukra mint a sajátjukkal. Mit sem törődve, csak azért is mosolyogva haladtam a sorok között és pakoltam a kosaramba a bevásárló listám tartalmát, majd úgy szintén mosollyal az arcomon távoztam, mintha mi sem történt volna.

A kedvem valójában is jó volt, nem csupán a közönségemnek szánt álarc volt. Csupán egy dologra gondolva szomorodtam el, mégpedig a szívemet csavargató hiányérzet okára, Mattre.

Főzés közben hosszasan gondolkoztam azon, hogy vajon képes-e egy nő két férfit szeretni egyszerre. Matt mindaz, amit most keresnék egy férfiban, ha párválasztás elé állítana a sors, Tim viszont még mindig az az ember, akivel évek óta összeköt az élet. Annyi mindenen mentünk már át együtt. Minket összeköt a múltunk és a szeretet amit iránta érzek talán sosem múlik el, de be kell vallanom, hiányzik Matt az öntelt beszólásaival és a felém irányuló mérhetetlen kedvességével és udvariasságával együtt. Bűntudat mardos, ha arra gondolok, hogy most mennyire megbántottam és talán többé nem láthatom őt.

A mobilom csipogása jelezte, hogy üzenetem érkezett, ezért megtöröltem a kezem és elolvastam azt.

" Ne felejtsd el elküldeni a videót. Remélem rendben haza értél és minden jól alakul majd. Hívj ha gondolod. Puszi: Anya"

Olvastam édesanyám üzenetét, akinek külön felhívtam a figyelmét, hogy szóljon rám, ne felejtsem el elküldeni a Mattről készült felvételt az egyik régi egyetemista szobatársamnak, aki manapság a zenei iparban mozog, ezért gyorsan, egy email társaságában elküldtem a videót neki, illetve Matt elérhetőségeit.

Ennyivel is szerettem volna hozzájárulni Matt álmainak megvalósításához, ha már többet nem tehetek.

Válaszoltam anyunak is, majd a vacsora elkészültével megterítettem az asztalt és átöltöztem, majd vártam, de Tim nem érkezett meg időben úgy, mint mindig szokott. Eltelt húsz perc, majd egy óra és végül kettő, mire Tim haza esett. A vacsora már rég kihűlt, a gyertya már félig leégett, én pedig már a harmadig pohár boromat iszogattam míg rá vártam, amit nem mellesleg a vacsorához kellett volna elfogyasztanunk.

Tim csodálkozó tekintettel nézett rám, de arcára nem ült ki mosoly, nem örvendezett amiatt, hogy újra lát.

- Te hogy kerülsz ide? - Tette fel végül a kérdést ami a levegőben lógott mióta meglátott.

- Hazajöttem - feleltem, és vártam. Kissé összezavart a reakciója. Nem vártam filmbe illő jelenetet, de azért azt sem gondoltam, hogy egyáltalán nem őrül majd.

- Szólhattál volna - fűzte hozzá, majd ledobta táskáját a pultra.

- Nem gondoltam, hogy be kell jelentkeznem a saját otthonomba - válaszoltam némi éllel a hangomban.

- Nem úgy gondoltam csak... - hezitált egy keveset majd folytatta - csak két hétig nem jelentkeztél, nem hívtál, nem kerestél és most csak úgy hirtelen...itt vagy.

- Igen, tudom, kellett egy kis idő - válaszoltam. - Készítettem vacsorát, bár már valószínűleg kihűlt.

- Kedves tőled, de már vacsoráztam - felelte, melyen kissé meglepődtem, és elkezdtem leszedni a terítéket.

- Megbeszélhetnénk a dolgokat? - Kérdeztem végül, mikor már hosszú percek óta egyikünk sem szólalt meg. Ő a telefonját nyomkodta, én pedig elpakoltam az asztalt és a maradék borommal álltam és őt néztem a pultnak dőlve.

Vártam, hogy majd mond valamit vagy rám figyel. Nem tudtam, mit kellene éreznem. Csalódottságot vagy örömöt, hogy újra láthatom? Némi megkönnyebbülést, hogy újra itthon vagyok vele?

Valójában nem érzetem semmit. Nem voltam csalódott, hogy nem üdvözölt örömmel, csupán meglepett. Nem voltam mérhetetlenül boldog és nem esett le egy kő sem a szívemről amiatt, hogy láthatom őt és megkönnyebbülést sem éreztem, inkább kellemetlen volt, mintha már nem tartoznék ebbe a házba, mintha valami véget ért volna és csak annak az emléke maradt meg, amit réges-rég éreztem. Azt hittem, hogy megkönnyebbülés, a hazatérés könnyed boldogsága lesz majd úrrá rajtam, de ehelyett nem volt semmi pozitív érzetem, amitől kétségbe estem.

- Majd holnap, most fáradt vagyok - felelte a mobiljából szinte fel sem pillantva, felállt és elindult az emeletre.

Döbbenten álltam a történtek előtt. Nem értettem, miért ennyire rideg, miközben örülnie kellene, hogy itt vagyok, hisz először ő csalt meg. Örülnie kellene, hogy én jöttem és nem a válási papírok. Örülnie kellene, hogy vissza kaphat, hogy megbocsájtok neki, mindazok ellenére ami tett, hisz bár én is bűnös vagyok, én is megcsaltam őt, - amiről ő nem tud - de ha ő nem teszi, akkor nem megyek el New Yorkba, nem ismerem meg Mattet és nem szeretném őt annyira, hogy úgy érezzem, bár tudnék két felé szakadni. Az egyik felem Mattel lenne, a másik felem pedig Timmel és végre igazán boldog lehetnék, lezárhatnám végre ezt az egész cirkuszt magam körül és nyugodtan élhetnék, nem pedig folyton az elcseszett dolgaimon rágódnék.