Zuhanás

5. Rész

Az idő szörnyen lassan telt míg anyuval az irodába gubbasztottam. Neki sajnos el kellett intéznie a szállítókat és a kávézóval kapcsolatos papírmunkát, nekem pedig semmi kedvem nem volt odakint lenni, így jobbnak láttam anyuval üldögélni, nyugodtan, idebent.

- Mik a terveid arra az időre, míg New Yorkban vagy? - Kérdezte anya, papírjaiból felpillantva.

- Nem tudom, itt fogok ülni és rágódni az elcseszett életemen - szenvedtem, miközben a karikagyűrűmmel játszottam. Le és fel húzogattam az ujjamon. Mióta kiderültek a dolgok Timről, azóta nem érzem sajátomnak a gyűrűnket. Hidegnek érzem az ujjamon, és akárhányszor ránéztem a kezemre, mindig ő jutott róla eszembe, de már nem a jó emlékek. Szinte látom magam előtt, ahogy Grace-t öleli. Erre a gondolatra mérgemben nem húztam vissza a gyűrűmet, hanem inkább a táskámba ejtettem. Jobb helyen lesz egyelőre ott.

- Ugyan már lányom! Szedd már össze magad. Hívd fel valamelyik régi barátnődet, szórakozz egy kicsit, kösd le valamivel magad. Szeretlek, de ha csak ülsz egy helyben és búslakodsz, akkor ezt otthon is meg tudtad volna csinálni, nem kellett volna idáig utaznod.

Először meglepődve figyeltem a szavait, de végül rájöttem, hogy igaza van. Valamit tényleg ki kellene találnom, hogy egy kicsit feldobódjak és lekössem magam.

- Igazad van, majd kitalálok valamit, de most megyek és megnézem, hogy mit tudok kezdeni MR. Szívtipróval. - gúnyolódtam.

-Ki az a MR. Szívtipró? - kérdezte nevetve.

-Matt. - Válaszoltam. - Mielőtt bejöttem, bezuhant dolgozni és két perc alatt kikezdett velem - válaszoltam, melyre anyu jóízűen felkacagott.

- Ő már csak ilyen, de jó gyerek, majd meglátod, a vendégek pedig szeretik - bizonygatta.

- Én viszont nem szeretem, ha rám hajtanak. - Zsémbeskedtem.

- Csak azért, mert ezer éve nem csapták neked a szelet.

- Neked tényleg mindig, mindenre van magyarázatod! - Közöltem, majd hagytam őt dolgozni, és kimentem a pulthoz. Szememmel Mattet kerestem, hogy megbeszéljem vele, mikor kezdjük a beszerelést, de mikor megtaláltam, már elkéstem. A színpadon állt, épp az utolsó kábelekkel bajlódott.

- Szia!- köszöntem neki, mikor felléptem mellé a színpadra.

Szia! - Válaszolt félvállról.

- Ebony Fisher vagyok, Martha Holis lánya - mutatkoztam be, hisz azon kívül, hogy szórakoztam vele egy kicsit, nem tudja ki vagyok és azt sem, hogy miért nem hagyom őt nyugton dolgozni.

- Matt Bailey - felelte.

- Ha te is szeretnéd, segítek neked beállítani a hangtechnikát, anyu mondta, hogy elkél a segítség.

- Te? - Kérdezte gúnyosan, miközben szája szélén halvány mosoly jelent meg.

- Igen, én. Miért, talán annyira hihetetlen, hogy értek az ilyesmihez? - Kérdeztem vissza, miközben kezdtem lemondani arról, hogy segítsek neki a viselkedése miatt, nem mellesleg pedig nem szeretem, ha hülyének néznek.

- Csak egy kicsit. - Vágta rá, majd folytatta - nagyon kedves tőled, hogy segítenél, de megoldom, köszi - mondta, majd visszafordult a keverőpulthoz.

- Tényleg értek hozzá, de te tudod - fordultam neki háttal és már indultam is le a színpadról. Ha nem kér a segítségemből, hát legyen. Nem erőszak, eddig is megoldotta, nyilván eztán is megtudja. -Elmélkedtem távozásom alatt, de Matt hangja szakított félbe.