Zuhanás

7. Rész

Olykor vannak őrült pillanataink az életben, mikor úgy érezzük, a döntésünk jó, számunkra hasznossá fog válni, azonban az idő múlásával rádöbbenünk, hogy tévedtünk, jobban át kellett volna gondolnunk a döntésünket. Számomra az egyik ilyen, az alkohol. Ritkán iszom, de ha mégis, az általában felejtés címszó alatt teszem, másnap pedig rájövök, hogy az egész mit sem ért, semmi sem változott, a problémáim ugyan úgy megmaradtak csak volt néhány önfeled pillanatom, ami néha újabb problémákat szül.

Pontosan így jártam aznap is, mikor Matt kocsmatúrára hívott. Akkor, azt hittem, jó ötlet egy kis lazítás, felejtés, de másnap, mikor iszonyatos fejfájással ébredtem és úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger – kétszer – és valaki a tusolóm alatt fütyörészett, akkor elgondolkoztam azon, hogy nekem maradt-e némi eszem, vagy elittam a múlt este azt a maradékot is. Kómásan, fájdalomtól ittasan és szomjasan csoszogtam el a pultig, ahol nagyot kortyoltam az ásványvizes palackból. Addigra a víz csobogása elállt, így némi kétellyel vártam, hogy ki is az, aki birtokba vette a fürdőmet.

– Jó reggelt Csipkerózsika – köszöntött Matt, ahogy kilépett a fürdőből. Testét mindössze egy fehér törölköző borította, barna tincseiből csepegett a víz, mely aztán kalandos utakon csurgott le izmos felsőtestén. Tudtam, illetve láttam, hogy Matt jól néz ki, de nem gondoltam, hogy ennyire, Vállától egészen a csuklójáig nonfiguratív tetoválás borította a bőrét, melyet eddig észre sem vettem.

– Szia – köszöntem vissza. Kissé zavarban voltam, furcsa volt az, hogy velem van, és szinte pucér. Abban biztos voltam, hogy semmi ostobaságot nem csináltam, mert az előző napi ruhám teljes egészében rajtam volt, de nem értettem, Matt miért van nálam és az igazat megvallva, az is érdekel, hogyan jutottam haza, mert ez a rész teljesen kiesett.

– Hoztam neked reggelit. Remélem nem baj, hogy letusoltam, mindjárt mennem kell dolgozni és én is későn keltem fel, már nem lenne időm haza menni úgy, hogy ne késsek el. – Mondta, miközben zavartalanul kezdett el öltözködni, mintha ott sem lennék. Törölközőjét ledobta az ágyra, így többet láttam annál mennyit szerettem volna – nem, mintha nem nyűgözött volna le a látvány.

– Matt, az Istenért – rivalltam rá, miközben kezemet a szemem elé kaptam, és hátat fordítottam neki.

– Mi az, tegnap este nem ezt mondtad – nevetett.

– Mi? – fordultam felé kétségbe esve. Akkorra már a nadrágja is a helyén volt, épp a haját törölgette.

– Csak vicceltem, nyugi. Semmi sem történt. – Válaszolt mosolyogva. – Téged elég egyszerű átverni.

– Egyszerű, ha nem emlékszem arra, hogy jutottam haza – válaszoltam az orrom alatt motyogva, majd gyógyszer után kezdtem kutatni a táskámban.

– Már raktam az éjjeli szekrényedre fájdalomcsillapítót – hívta fel rá a figyelmem, melyre én rögtön az említett hely felé indultam, ahol tényleg várt egy advil és egy nagy pohár víz.

– Tudod Matt, te olyan rendes srác lennél, ha nem löknéd állandóan a hülye poénjaidat – Mondtam, miközben letettem a kiürült poharamat a pultra.

– Jó, ne legyél már morcos. Ittunk, aztán hazahoztalak. Kétszer majdnem kitörted a nyakad, de én, mint a daliás herceg, megmentettelek a kórházi számláktól, aztán pedig hazahoztalak. Azt kérted, hogy maradjak, így megettem. Ennyi. – Közölte, majd felvette a cipőjét és a kabátját, én pedig csendben figyeltem őt. – Mennem kell dolgozni. Hoztam neked reggelit, kávé pedig a pulton. Látod, még kedves is voltam veled, szóval te is megpróbálhatnád ezt. – Közölte.

– Igazad van, sajnálom, de úgy érzem, mindjárt meghalok – válaszoltam, miközben a pultra könyököltem, fejemet a kezeimre támasztva.

– Jobb lesz, csak egyél – felelte, majd közelebb jött és kedvesen végig simított az arcomon, majd egy puszi után elköszönt és távozott, míg én csodálkozva figyeltem a gesztust. Matt tényleg kedves volt velem, egész este vigyázott rám, aztán reggel is gondoskodott rólam. Bevallom jól esett ez a figyelmesség, és bár furcsa volt, hisz nem is ismerjük egymást csak két napja, a szívem mélyén olyan volt, mintha már ezer éve barátok lennénk.