Zuhanás

3. Rész

Másnap későn, szörnyű fejfájással és égő szemekkel ébredtem. Azt se tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, de ahogy felismertem, hogy a vendégszobánk takaros ágyában ébredtem, rögtön fejbe csapott a felismerés, és az előző nap terhe ólomsúlyúként nehezedett a szívemre. Nehézkesen ültem fel az ágyba, majd nagy sóhajjal felálltam. Kissé meg is szédültem a fejembe tóduló vértől, melynek hatására a halántékom kétszer annyira lüktettet, mint mikor kinyitottam a szemem. Laza selyemköntösömbe bújva indultam a konyha irányába azzal a tudattal, hogy egyedül vagyok otthon, azonban meglepődtem, mikor Tim a konyhaasztalra könyökölve egy bögre kávé fölé hajolva búslakodott. Mikor észrevette a jelenlétemet, fáradt hangon üdvözölt.

– Jó reggelt – szólt kissé félénken, hisz a tegnap este után, nem tudta miként reagálok majd az egyszerű köszöntésre.

– Neked is – vetettem oda gyengén, majd töltöttem magamnak is egy bögre feketét, és némi cukrot tettem bele, majd leültem vele szemben az asztalhoz. Úgy éreztem, hogy a fejem legalább háromszor olyan nehéz, mint általában, és miután feladtam a küzdelmet, óvatosan az asztallapnak döntöttem a homlokom.

– Jól vagy? – Kérdezte, s már elő is bújt belőle az orvos. Rögtön mellettem termett, jobb csuklómra pedig ráhelyezte középső és gyűrűs ujját, a pulzusomat ellenőrizve.

– Nem – feleltem kissé mogorván, majd kezemet elhúzva megtámasztottam vele az állam, miközben másik kezembe vettem a gőzölgő kávémat és nagyot kortyoltam belőle.

– Tudok segíteni? – Sietett a segítségemre újfent.

– Nem – válaszoltam újra egy szavas válasszal, melyre ő csak sóhajtva ült vissza az előbbi helyére.

Azt sem tudtam mi tévő legyek. Kívül és belül is fájt mindenem, össze voltam zavarodva és ha lehet, pocsékabbul éreztem magam, mint bármikor. Csalódás keveredett a sértettséggel és a tegnapi bor sem javított a helyzeten.

– Esetleg, megbeszéljük a tegnap történteket? – Faggatott tovább.

– A csend jobban esne. – És egy Advil – tettem hozzá magamba.

– Biztos, hogy el akarsz menni New Yorkba? – Tette fel újabb kérdését, melytől kezdtem kissé ideges lenni. Nem hittem el, hogy csak a hülye kérdéseivel tud bombázni és nem tud egy kicsit csendben maradni.

– Még egy kérdés, és olyat teszek, amire még nem volt példa Tim! – Emeltem rá fenyegetően a hangom a tekintettemmel párhuzamosan, mely már ne volt nyugodt, s békés egy ideje.

– Ne haragudj, én csak egész este azon agyaltam, hogy mi lesz. – Felelte.

– Már megmondtam mi lesz. Ehhez tartom magam. – Álltam fel, és a gyógyszeres szekrényből elővarázsoltam a jelenleg életet mentő gyógyszert, de Tim megállított.

– Ha a fejed fáj, jobban jársz egy infúzió és némi fájdalomcsillapító kombóval. Na meg, kellene egyél is valamit. – Világosított fel.

– Ez is megteszi – feleltem, majd kivettem egy szem Advilt a dobozából és víz nélkül nyeltem le.

– Jó, akkor arra most igyál egy nagy pohár vizet is. – Okoskodott tovább, amivel aztán végképp felidegesített.

– Fogd már be Tim, csak egy percre. Ha nem kell a hülye infúziód akkor nem kell, és az okoskodásodat is megtarthatod magadnak, vagy sőt mi több, menj arrébb pár házat, az új barátnőd biztos szívesen fogadja majd a gondoskodást. Nekem meg pont jó így, ahogy csinálom. – Zúdítottam rá a gondolataimat, mire először meglepődött, majd lehorgasztott fejjel hallgatta végig a kitörésemet.