Zuhanás

4. Rész

A gépem nagyjából két óra múlva landolt New Yorkban, a Kennedy repülőtéren. Az idő múlásával a kedvem egyre rosszabb, komorabb lett. Nem szerettem volna mást, csak aludni egy nagyot. Abban bíztam, ha kipihenem magam, akkor elfelejtek mindent ami az elmúlt napokban történt velem, vagy, legalábbis jobb lesz. Amint fogtam egy taxit, megkértem a sofőrt, hogy vigyen a Madison Avenue Apartmanba, ahol kivettem egy pici konyhával felszerelt szobát.

Nem volt nagy, arra megfelelt, hogy addig ellegyek, míg kitalálom mi lesz velem. A szobába már szörnyen fáradtan léptem be, csomagomat csak letámasztottam a pici folyosón, nem törődve a kicsomagolással. Úgy gondoltam, ráérek ezzel. Ruhástól dőltem be az ágyba, mikor eszembe jutott, hogy a nagy káosz közepette elfelejtettem szólni az Anyukámnak, hogy New Yorkban vagyok, ezért még mielőtt elaludtam volna, felhívtam. Néhány csengés után vette fel.

– Szia Anya – üdvözöltem.

– Szerbusz drágám. Hogy vagy? – Kérdezte mit sem sejtve.

– Igazából azért hívlak, hogy elmondjak valamit – kezdtem.

– Baj van? – Vágott közbe ijedten.

– Nem, vagyis semmi olyasmi, amire gondolsz. New Yorkban vagyok. Tim és én... – akadt el a hangom, mert magam sem tudtam, hányadán állunk – most egy kicsit gondolkoznom kell néhány dolgon.

– Ez nem hangzik túl jól... – Sóhajtott, majd néhány másodperc múlva folytatta – Mikor érsz ide?

– Most nem alszok nálad, kivettem egy szobát a Madisonban. Nagyon fáradt vagyok, majd holnap megbeszéljük, délelőtt átmegyek, jó? – Kérdeztem, de már majd leragadt a szemem.

– Ebony, megijesztesz...- figyelmeztetett, majd bele törődve, újabb sóhajjal folytatta - jó, holnap várlak.-

– Semmi baj anyu, csak nagyon fáradt vagyok, kimerültem a napokban. – Nyugtattam.

– Jól van drágám pihenj, akkor holnap találkozunk – mondta, és bontotta is a vonalat. Körülbelül annyi idő kellett, míg a mobilom kiesett a kezemből, a fejem pedig a párnára tettem, és már aludtam is, mint a bunda.

Másnap korán, korgó gyomrom ébresztett és talán, ha az éhségem nem kelt fel, még órákat aludtam volna. Némileg kipihentebben keltem fel, de a reményeim, miszerint elfelejtek mindent másnapra, sajnos nem következtek be. A mázsás teher a szívemre telepedett, és nem akar eltűnni, bármennyire is szerettem volna, nem eresztett.

Gyorsan letusoltam és tiszta ruhába bújtam, majd az apartmant elhagyva sétáltam egy Subway-t keresve. Pár sarokra meg is leltem a keresett szendvicsezőt, ahol régi kedvencemet választottam, Bacon, tojás és sajt volt beletöltve egy fél bagettbe. Régen imádtam ezt reggelire fogyasztani, és sokszor meg is tettem, így az első falat után kellemes, ismerős érzés fogott el. Jól esett újra ilyet enni, hisz régen tehettem ezt meg. A szendvicsem mellé elfogyasztottam még egy kávét is, majd úgy döntöttem, ideje elindulnom anyához. Féltem az előttem álló beszélgetéstől, tudtam, hogy nem ítél majd el, azonban mégis hibásnak érzem magam a történtek miatt.

Egy taxi leintése után, megadtam a címet, mely édesapám halála óta már nem a régi, családi fészkünk. Miután elveszítettük őt, édesanyám egy kis belvárosi lakásba költözött mondván, hogy nincs már szüksége a külvárosi kertes házra, de én tudtam, hogy nem ez volt a fő oka a költözésének, hanem az, hogy nem tudott volna ott tovább élni, hisz minden bútor és helység édesapám hiányára emlékeztette volna.

Nagyjából tíz perc utazás után félve ugyan, de örömmel szálltam ki a járműből. Nem tudtam miként mondjam el neki, hogy elbuktam mint feleség, és azt sem, hogy hőn szeretett veje, nem az az ember akinek hitte.