Lovers of Speed

5.

Szombat este van, lassan egy hete már az első motorozásomnak, azóta pedig nem engedtek a járművek közelébe. Félek, hogy valamit rosszul csináltam, attól pedig még jobban, hogy meggondolatlanul fogok cselekedni. Ugyanis éjfél van, napok óta alig alszom, és másra sem tudok gondolni, minthogy mikor küldenek már egy francos sms-t.

Felpattantam a meleg ágyamból, és már osontam is ki a házból. Fejemben nem tisztult ki még teljesen a tervem, de a tudatalattim elhatározta, hogy az nem fontos. Felkaptam a már kissé elnyűtt cipőmet és halk, ugyanakkor határozott léptekkel haladtam a bizonyos cím felé.

Az utcák csendesek, kihaltak voltak, eme kései órákban már egy ablakból sem szűrődött ki fény. Óvatosan körbe pillantottam, és már bent is voltam a garázsban. Majd szólok Cole-nak, hogy zárják az ajtaját. Megfogtam az első szépséget ami elém került, majd kigurítottam. Már az úton állva helyezkedtem rajta, mikor ajtó nyikorgást hallottam, bele se gondolva mit is teszek indítottam el. Egy álmos hang szólt utánam, de mit sem törődve vele hajtottam tovább. 

A lényem ketté szakadt. Az egyik fele visítva könyörgött, hogy forduljak vissza, a másik viszont csak élvezte a pillanatot. Tudtam, hogy ennél lejjebb nem süllyedhetek, így átadtam magam a csendes félnek, annak ellenére, hogy tudtam, ebből még baj lesz. A testem teljes egészében remegett, és valamiféle pánik vette át az uralmat. Már nem voltam olyan gyors, és füleim végre érzékelték, hogy szirénázó autó követ, a fényei bevilágítottak az utat. Fogalmam sem volt, hol is vagyok éppen. 

Majd megláttam őt.

Az út szélén álldogált egy halvány mosollyal gyönge, sápadt arcán.

   - Tristan?- suttogtam. Újra megsemmisült körülöttem minden, csakis rá tudtam figyelni. Kezem a fékre tekeredett, hangos nyikorgással álltam meg. Hagytam a motort eldőlni, mikor lepattantam róla, és bátyám felé iramodtam. Óvatosan kinyújtottam a karomat felé, ő azonban meg sem moccant. Édes, és egyben szívfacsaró mosolya még mindig ott ült ajkain. Újfent remegni kezdtem, szememből egy könnycsepp merészkedett ki. Szólásra nyitottam számat, de egy hang se jött ki rajta, azt az egyetlen bátor cseppet sem követték újabbak.

Az idilli pillanatomat egy erős kar rántása tette tönkre, amint lefog és betuszkol a villódzó autóba. Magyarázott valamiről, de képtelen voltam figyelni rá. Továbbra is Tristan-t bámultam, ahogy áll és néz engem, mosolya örökre az emlékezetembe égett. 

Majd intett egyet és eltűnt.