Lovers of Speed

4.

Péntek délután kiszöktem a házból, míg a szüleim vásárolni voltak. Eszeveszettül kalapált a szívem, ahogy haladtam a megadott cím felé. A fiúk minden bizonnyal Jess pedig nem biztos, hogy jön, bár én azért remélem. Vagy legalábbis örülnék, ha nem kotyogná el senkinek sem.

Berobbantam a garázs ajtón, legnagyobb meglepetésemre Jessel találtam szembe magam. Furcsa vigyor-féleség pihent arcán, mikor meglátott, nyakamba vetette apró testét.

- Nem tudom, hogy eltervezték-e, hogy hogyan fognak megerőszakolni, vagy csak bókoltak-e.-suttogta fojtott hangon.

- Minek köszönhetjük, hogy eljöttél?-vontam fel szemöldököm a kis pixiere.

- Egyszer élünk, nem?- vonta meg zavartan vállait, majd belekortyolt italába. Kivettem kezéből poharát és jól meghúztam.

- Ez jégkása.-szóltam meglepetten, azt hittem, hogy alkohol van benne.

- Azért vannak határok.-mondta szégyenlősen, mire mindenki hangos nevetésbe kezdett.

Nem sokkal, talán egy félórával később már egy motoron feszítettem, borsódzó háttal s remegő szívvel. Éreztem már a motor rázkódósát alattam, a szelet a hajamban, ahogy csapkodja a hajamat.

- Indulhatok?-kérdeztem már legalább harmadjára.

- Befejeznéd végre?-szólt rám dühösen egy fiú.- Na szóval, ez itt-mutatott egy kis pöcökre, amit eddig észre sem vettem- veszi majd fel, hogy merre mész, mi is látjuk majd sőt a sisakodban van egy mikrofon, úgyhogy halljuk majd mit mondasz, de te is fogsz minket. Jó volna, ha hallgatnál ránk.

Miután befejezte a szónoklatát, felkaptam az említett felturbózott sisakot, az okoska még mindig előttem volt, kipróbáltuk a mikrofont, mikor pedig biztosítottam róla, hogy hallom, megrántottam a gázt, de nem engedtem még útjára, így az csikorogva könyörgött érte. Hallottam még Jess kiáltását, miszerint vigyázzak magamra, mikor az újabb lökéssel már el is indultam. Vörös fürtjeim kilógtak az egyetlen védelmezőfelszerelésem alól, a szél ide-oda dobálta őket. Bele simultam az ülésbe, és élveztem az adrenalin áramlását ereimben. Egy halk sóhaj hagyta el számat, amit az engem hallgató fiúk nem tudtak mire vélni.

Megadták, hogy merre kell mennem, valamilyen szerpentines helyre küldtek. Boldogan teljesítettem kívánságukat, akármire is kellett ez nekik. Hamar megérkeztem az említett területre. Elképesztő volt a látvány, az őt széléről látni lehetett az egész várost, még talán a szüleimet is láttam haza bandukolni a nagy szatyrokkal a kezükben. A szerpentinek szélén fenyőfák magasodtak, valamelyest erőssé varázsolva a hangulatot. Hűvös volt az árnyékukban, de amint újra az alattam dolgozó szörnyetegnek szenteltem figyelmemet, mindent elfelejtettem. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem megelőzni egy előttem haladó autót a kanyarban, Tudom, veszélyes, és talán őrültség, de ilyenkor úgy érzem, még élek.

C O L E

Skylar egyre mélyebbeket sóhajtott, hiába nem ismertem, tudtam, hogy készül valamire. Még egy éles, mély levegőt vett, majd gyorsított. Egy kanyarban volt, szakadékkal az oldalán, ő mégis 120-nál tartott. Egy kocsi lassan -Skylarhöz képest- döcögött előtte, a lány viszont mintha nem is lehetne veszélyben hajtott tovább. Hangosan dudált rá, de ő továbbra is csak ment, nem törődve a külvilággal.

- Jól van, mára elég. A következő lehetőségnél kanyarodj jobbra, az az út egyesen vissza vezet ide.- utasította Kevin a lányt.- Nagyon jó a csaj!-mondta már csak nekünk.

- Szerencsénk van vele.- bukott ki a számon meggondolatlanul.

- Ja, főleg te örülsz neki, ugye, bájgúnár?- nevetett fel a kis vörös, mire a többiek is rákezdtek, szúrós pillantásaim sem segítettek, bár én is belevigyorodtam. Jess értetlenül pillantgatott köztünk, azonban Trey gyorsan elintézte egy intéssel, és már is átdobta sötét bőrű kezét a lány válla felett.