Bíborfény | ✓

|| 30. Fejezet ||

Ajkai megremegtek és bólintva engedte meg, hogy bevonszoljam őt a táncparkettre, senki sem vette észre, hogy nem végzősök voltunk és senkit sem érdekelt, egyedül arra bírtam gondolni, hogy erre a lassú számra muszáj a testemhez préselni Abby-t. Arca kellemes mimikába futott, ajkai lágy mosolyra görbültek és engedte, hogy tenyeremet a derekára simítsam és finoman magamhoz húzhassam őt.

Hiányzott. Kicseszettül hiányzott mellőlem ez a lány, aki képes volt csupán a szavaival rabul ejteni, mellette egy megkötözött állat voltam, lehetetlen volt egyszerűen a szemeibe néznem. Azokba az aranybarna szemekbe.

A dallam átjárta a testünket, az ütemre mozgattuk a csípőnket, teljesen egyszerre. Arcát végül a nyakamba fúrta, selymes tincsei, melyeken a halvány fények gyerekes fogócskát játszottak, a bódító virág és gyümölcs illata, ami mindig elkeveredett egy kis fenyves frissességgel. Teljesen magamhoz láncoltam a lányt és ez nem nagyon volt ellenére, kuncogva simogatta a tarkómat. Szőrszálaim egyenesbe vágták magukat, a lány kisugárzása megrészegített.

- Miért vagyunk most itt, Nolan?

- Nem tudom – nyomtam egy nedves csókot a füle alatti vékony bőrre. Lassan haladtam nyakának kecses ívén, egészen odáig, míg végül ajkaim elérték kecsegtető kulcscsontját. Megbélyegeztem magamnak. Teste az enyémnek feszült, dübörgött bennem a vágy, éreztem, ahogy szétáramlik a testemben és egy egészen különleges érzést keltve bennem. A nyakán lüktető érre nyomtam a számat és kissé megszívtam. Imádtam hallani azt a halk nyögésszerű sóhajt, amibe belehalottam nevem foszlányait. Gyönyörű volt, lehunyt pillái a bőrömhöz simultak, akárcsak bársonyos bőre. Szikrázott köztünk a levegő, pattogtak az áramkörök és én tehetetlenül sodródtam az árral, reménykedve abban, hogy valaha partot érek.

- Kikészítesz – lehelte halkan. – Azt se tudom miért vagyok még itt Nolan.

Szerettem mikor kimondja a nevemet, valamiért különlegesnek éreztem hallani a szájából azt a pár betűs szót, mégis gyönyörbe áztatta a testemet. Felpillantottam rá. Ajkai dúsan kecsegtettek, itt volt az ideje, hogy végre megcsókolhassam. Lehunyta a szemeit, hosszú pilláin megvillantak a fények, annyira szép volt! Kirázott a hideg, ahogy ajkaim egyre közelebb értek az övéhez, lustán tapadtam rájuk. Kirázta a hideg, teste az enyémnek nyomódott, egy gyenge virágszálként vergődött a karjaimban, amit az erős szél tépett, ezesetben az ajkaim.

Mohón csókoltam meg, de az érzelmek lassan átformálódtak valami egészen más, hullámzó valamivé. Szenvedélyesen csókolóztunk. Kezei a hajamba tévedtek, míg én megtartottam a távolságot, de szörnyen vágyakoztam arra, hogy tenyeremet a fenekére simíthassam. Abby a gondolataimban olvasott, kuncogva húzódott még közelebb, kezemet pedig óvatosan a fenekére simította, az ajkaimra nyögött, és ez a hang kikészített. Vadul csaptam le rá, belemarkoltam kecsegtető fenekébe és próbáltam többször kicsikarni belőle azt a szépséges hangot. Kívántam őt és tudtam, hogy ő is kíván engem.

Viszont az idill nem tarthatott sokáig, hirtelen egy hatalmas sikítás visszhangzott a terembe és a fények lassan kialudtak. Abby ijedten rezdült össze, elszakadt tőlem és reszketve megfordult. Szó szerint nem lehetett semmit sem látni, az első sikítást egy másik követte, majd az egész nép visítva rohanni kezdett a kijárat felé és ez okozta a pánikot. Abby rémülten tapadt hozzám, megragadtam a csuklóját – pont a csokor fölött – és a másik irányba kezdtem szaladni.

- Nolan! – kiáltotta, mikor egy ijedt lány elsodorta az utamból. Szemeim előtt elveszett a lány.

- Abby!

Ám a hatalmas nyüzsgés mellett nem bírtam kihallani a kiáltásait, reménykedtem benne, hogy rendben van. Mikor meghallottam a harmadik sikítást, ami ugyanattól az embertől származott, nem bírtam Abby-vel foglalkozni túlságosan is ismerős volt a félelem, ami kihallatszódott a hangjából.