Let's be friends

Hét. Kezdet

A szobámban kihúztuk az agyám,hogy mindketten kényelmesen elférjünk rajta,amíg én a redőnyöket engedtem le,addig Yan An beállította a megfelelő helyre a gépet és ő is betakarózott a saját takarójával.
-Na,kitaláltad már,hogy mit nézzünk?-pillantottam felé,de kár volt. Alig egy fél karnyira ült tőlem törökülésben, egész testét a takaró fedte,még a feje búbját is,egyedül az arca látszott ki.
-Úgy nézel ki,mint egy hernyó-nevettem.
-De egy helyes hernyó,nem?-kérdezte miközben a Google-ba írt valamit serényen.
-Igen,az.-próbáltam halkabban mondani,de biztos vagyok benne,hogy hallotta.

Lęda, térj észhez,ő rá most úgy kell tekintened,mint egy barátra,mint egy rokonra. Nem,mint egy fiúra,pedig ő egy nagyon helyes fiú,és a gyomromban lévő molyok mindig a tudtomra adják,hogy bár épp, hogy ismerem,valamit mégis csak feléleszt bennem. Ami baj,jelen esetben rohadt nagy baj.

-Mit szólsz egy animációs filmhez?-rázott ki kérdésével a gondolataimból.
-Persze,nekem megfelel,de ha kezdjük akkor lekapcsolom a lámpát.-azzal a lendülettel felálltam és a kapcsolóhoz akartam nyúlni,de a lábam beakadt a takaróba és olyan sebességgel estem hasra,mint még soha.

Néma csend. Nem álltam fel,úgy maradtam a földön kiterülve,mint egy tengeri csillag. Nem volt bátorságom egy ekkora égés után még a szemébe nézni. Legalább a takaró felfogta az esésem.
Hirtelen egy meleg kéz simult a hátamra és paskolni kezdett.
-Figyelj,te vagy a házigazda,nem kéne ilyeneket mondanom,de életemben nem láttam még embert ekkorát borulni.-paskolgatta a hátam továbbra is. És ekkor vége lett,kitört belőle a nevetés. Olyan édes hangja volt,hogy még engem is mosolyra késztetett.
-Inkább segíts!-morogtam a takaróba dugva a fejem.
-Na gyere-azzal megfogta a karom és segített felhúzni a földről.

Valahol mélyen azért reméltem,hogy véletlenül majd nem bír felhúzni és majd rám esik a földre,aztán elveszünk egymás szemében,no de ez a valóság és bizony sikerült feltápászkodnom és próbáltam az összes piszkos és nem ide való gondolatom a földön hagyni.

-Akkor kezdhetjük?-kérdezte még mindig vigyorogva.
-Igen,de fejezd be a mosolygást,így is gázul érzem magam.-csapkodtam a takarót.

A mesét alig kezdtük el nézni,mikor egy óriási mennydörgés miatt akkorát ugrottam,hogy majdnem leestem az ágyról.

-Mondtam már,hogy utálom a viharokat?-fintorogtam
-Ühüm-felelte rám se pillantva a képernyőt pásztázta egész végig.

Nagy nehezen sikerült visszaterelnem a figyelmem a mesére,de egyszerűen nem tudott lekötni. Egyfolytában azon kattogott az agyam,hogy mekkora egy mázlista vagyok. Nem tudom,hány fan mondhatja el magáról,hogy egy kibaszott ágyból,közösen egy idollal animációs filmet nézett.
Nem tudtam letörölni a vigyorom és mikor az oldalamon elterülő alvó fiúra néztem, a molyok megint táncra perdültek a gyomromban.
Yan An hasról nézte a monitort a könyökén támaszkodva,de időközben úgy látszik elnyomta az álom és most,arccal felém fordulva  egyenletesen szuszog. A mese még nem ért véget,de jobbnak láttam távozni a szobából,nem akartam véletlenül sem felkelteni. A laptopot leraktam az ágy mellé, a fiút pedig jobban betakargattam.
A haján már nem volt semmilyen lakk,ezért kicsit szanaszét állt,egy nagyobb tincs az arcába lógott.
Nem tudtam magamon uralkodni,elsepertem azt a rakoncátlan tincset.
Mikor ráébredtem,hogy igazából mit is csináltam,amilyen gyorsan csak lehetett kiiszkoltam a szobából és rávetettem magam az ideiglenes ágyamra.
Nagyon reméltem,hogy most tényleg aludt és nem csak színlelt, mint délután a kanapén.
A kezem remegett,a szívem majd kiszakadt a helyéről,szerintem még az arcom is kipirult,de nem azért,mert féltem,hogy esetleg ébren volt. Az érzés miatt amit kiváltott belőlem.

Pedig én ezt nem akartam,nem szabad..de az ember nem tudja kontrollálni az érzelmeit.

És elkezdődött a jó öreg játszma, szív és az agy között.

Sziasztok!
Most probáltam hamar hozni az új részt és sikerült,hah!
Bármiféle visszajelzésnek nagyon örülök.
Köszönöm,xoxo