Let's be friends

Három. Úton

Utunk a parkolóig néma csendben telt. Mindketten a saját gondolatainkba voltunk elmerülve. Egész végig azon filóztam,hogy,hogy a fenébe lehetek ekkora mázlista? Most komolyan.
Azóta követem a Pentagont,mióta a Cube bejelentette,hogy új bandát fog debütáltatni,lassan egy éve már. Erre most,aki eddig csak a telefonom képernyőjéről mosolygott,akiről twitteren egyfolytában kerestem az információkat,itt sétál mellettem,ami már önmagában is egy csoda,de az,hogy nálam fog lakni pár napig na az, az olyan dolog,amit épp ésszel nem tudok felfogni. Lehet jobb is.

A parkolóházban már lassan öt perce bolyongtunk,de még nem találtam meg a tizennyolcadik születésnapomra kapott fehér Toyota chr kocsimat.
-Yan An.-szólítottam halkan.
-Igen?
-Elfelejtettem,hogy hol parkoltunk le.-sóhajtottam. Tudtam én,hogy nem kéne apát vezetni hagynom ma,de annyira könyörgött,hogy legalább a reptérig had vezethesse a kocsimat. Már párszor vezette,de mindig átállítja az ülést és a visszapillantót. Aminek hála, vagy tíz percig bajlódnom kell,mire mindent visszarakok az eredeti,nekem megfelelő állapotba. Legutóbb is elkéstem emiatt a tánc órámról,mert egyszerűen olyan messze volt a kormány,hogy el sem értem.
-Mi a rendszám?-kérdezte,ezzel kizökkentve gondolatmenetemből.
-Oh, NR I GOT 7-montam büszkén. Bizony, sokat gyomláltam érte,de sikerült összeszednem a pénzt egy eredeti rendszámtáblára. Anno Twitteren az apósom,akarom modani Tuan Papa még be is lájkolta,mikor feltöltöttem egy képet róla.
Yan An nem szólt semmit a menő rendszámra,csak egy amolyan 'aha' fejbólintással jelezte,hogy felfogta és keresi.
-Hey,megtaláltam!-kiáltotta a parkoló másik végéből,mivel szétváltunk,hogy hamarabb megtaláljuk a kicsikét.

Beültem a volán mögé ő meg csomagjait a hátsó ülésekre vágva,leült mellém. A tenyerem rátapadt a kormányra,féltem,hogy valamit hibázok,esetleg kiugrik egy őz elénk vagy a nagy vihar miatt ránk borul egy fa.
Az út csendben telt, én az autópályára tereltem minden figyelmem, Yan An pedig az elsuhanó tájat figyelte. Kezdett kissé kínossá válni a nagy csend,ezért gondoltam bekapcsolom a rádiót. Azt viszont elfelejtettem,hogy egy CD volt a lejátszóba,amit direkt a hosszabb utakra írtam ki. A Kpop ipar színe-java megtalálható a 436 szám között. Pechemre nem a Pentagont dobta ki a vétlen szerű lejátszás,hanem Jimin kezdte énekelni a BTS Save me számát. Uh de ciki. Gyorsan elkapcsoltam,de mázlimra a következő egy Shinee szám volt.
Yan An mosolyogva rám pillantott.
-Kérlek, ne kapcsold el,szeretem ezt a dalt.-majd azzal a lendülettel elkezdte énekelni.
Nem tudtam,hogy sírjak,vagy nevessek. Egyszerűen letaglózott, élőben ezerszer szebben csengett a bársonyos hangja. Mivel érdemeltem meg ezt a nagy megtiszteltetést?
Az arcom felvette a piros legélénkebb árnyalatát,úgy nézhettem ki,mint egy paradicsom. Az ablakot picikét lejjebb kellett engednem,hogy kapjak egy kis friss levegőt.
Nem volt profi,van még mit fejlődnie,de így is tökételes volt. Olyan yananos.
A szám véget ért,de nem engedtem,hogy egy újabb dal is elinduljon,inkább kivettem a CD-t.
-Hallgassunk inkább rádiót!-majd a rádió felé nyúltam,mire hirtelen kezével megfogta az enyémet,ezzel megakadályozva,hogy bekapcsolhassam.
Pulzosom az egekbe szökött,olyan hirtelen történt. A fiúra meredten,mire ő,mint akinek csak most esett le,hogy épp mit csinál,megrázta kissé a fejét,majd egyből elengedte a kezem.
-Beszélgessünk inkább,-szólalt meg pár másodperc némaság után.-csak a nevedet tudom. Mégis csak nálad fogok lakni,jó lenne tudni rólad egy-két dolgot.-mondta halkan.
-Mit szeretnél tudni?-néztem rá kedvesen.
-Mindent.-felelte,miközben rám pillantott.