Let's be friends

Egy. Köln

Yan An. Komolyan ő volt az.
Csak nézett rám azzal a két szép szemével,én meg hirtelen azt is elfelejtettem,hogy fiú vagyok e vagy lány. Ez csak egy álom. Ez nem lehet a valóság!
Pedig de,az volt. Ott volt élő nagyságban és természetesen sokkalta jobban nézett ki,mint a képernyőm. De ezt megszokhattam volna már,ahány koncerten voltam, eddig mindenki felülmúlta a számításaimat. Egyszerűen szépek. Kész.
- Hölgyem ismeri az urat?-kérdezte a biztonsági őr.
- Igen!-vágtam rá egyből-Vagyis azt hiszem,hogy ismerem. Ah,mindegy.-mégis mit kellett volna mondanom? Komolyan össze voltam zavarodva. Végtére ismerem őt.
Ő Yan An, Pentagon kínai tagja,énekes, 96os születésű,csak folyik belőle a poén,legalábbis szerintem. Koreaiul nem nagyon tud még szerencsétlen,de próbálkozik. Még sosem volt barátnője,állítása szerint, örök szingli. Jó,ez kezdetnek elég.-gondoltam.
- Akkor tudna segíteni? Én egyszerűen nem értem. Nem beszélek csing-csang-ul! Amúgy is már a helyemen kéne lennem!-panaszkodott az őr.
- Tessék csak menni! Innentől átveszem!-mire kimondtam,az őr már messze járt. Hát jó.
Átveszem,mint egy kormányt? Nem voltam valami kedves,de legalább ő nem értette.
A fiúra sandítottam, aki csak állt ott és bámult. Felsóhajtottam. Most össze kell szednem minden tudásom.
-Miben tudok segíteni neked?-kérdeztem kedvesen,kínaiul. A fiú szeme felragyogott és egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
-Te beszélsz a nyelvemen?- kérdezte félénken.
- Igen, egy kicsit.-válaszoltam teljes zavarban. Hogy honnan tudok kínaiul? A válasz egyszerű. A fiúk miatt pár éve tanulok kínaiul és koreaiul is. Rajongói kötelezettségemnek éreztem elkezdeni. Tavaly decemberben sikerült kínaiból letennem a középfokot,igaz vért izzadtam,de sikerült. Ne gondolja senki,hogy egy kis zseni vagyok, egyszerűen én is elkezdtem a nyelveket,mint minden kpop rajongó. De az érdeklődésem nem csak az 'Oppa szeretek'-ig tartott. Ennyi.
-Szóval mi történt?-kérdeztem.
A fiú elkomolyodott, és a padlót kezdte bámulni.
-A vihar miatti zűrzavarban elhagytam a többieket. Csak egyetlen egy percre nem figyeltem oda! De többé már nem találtam őket.-mondta.
- Miért nem hívtad fel őket?-csodálkoztam.
- Nincs telefonunk,a manager hyung úgy döntött,csak hétvégén és este kapjuk meg,miután gyakoroltunk.
-Oh,értem.-sziszegtem. Hát persze,ők idolok,nem szabad,hogy holmi vacak,mint például a telefon elvonja a figyelmüket. Pláne egy újonnan debütált csapatnál. Bezzeg ha az osztálytársaimtól vennék el a telójukat,kitörne a harmadik világháború.
- Te jóságos ég!-döbbentem le egy perc alatt.- Mikor indul a gépetek?!-kérdeztem aggódva. Ha nem megy a géppel,orbitális nagy bajban lesz.
-Fél háromkor.-sóhajtotta.
Rápillantottam az órámra.14:32. Basszameg.