Light Up The Darkness [Wontaek ]

2.

Taekwoon idegesen, remegő kezekkel kereste a kulcslyukat a sötétben és próbálta kinyitni az ajtót. Ravi összehúzott szemöldökkel, aggódó szemekkel figyelte, majd amikor elege lett, elkapta a kezét és megállította, mikor már éppen fordította volna el a kulcsot a zárban.

-Ugye tudod, hogy nem fontos rögtön elmondani nekik?

-Még ha akarnám se tudnánk eltitkolni előlük, te is tudod, hogy milyen rosszul hazudok.- Ravi elmosolyodott, ahogyan eszébe jutott egy-egy tényleg nagyon gyenge hazugsága.- És nem félek tőle egyáltalán, csak... Ideges vagyok.

-Ahh, szóval csak a szokásos, igaz? Nem akarsz középpontba lenni, ilyesmi. Nem kell egy szót sem szólnod, majd én beszélek... Woonie.- Ravi sikertelenül próbálta visszafolytani kitörni készülő nevetését.

-Ez szándékos volt, igaz?- pontosan úgy reagált, mint amikor aegyozásra kérik; lehajtotta a fejét, a kezével pedig próbálta eltakarni az arcát. Nem mintha bármi értelme lett volna, Ravi pontosan tudta, hogy tiszta vörös.

-Látod, mosolyogsz. Valami haszna biztosan volt.- mondta, és bekopogott az ajtón.

Egy pillanatra Taekwoon úgy érezte, nem sok választja el attól, hogy behúzzon egyet a szerelmének; két percet igazán várhatott volna, amíg újra normálisan nem néz ki a pillanatnyilag leginkább egy egészségtelenül vörös naplementéhez hasonlító arca.

Kulcs csörgése, zár kattanása hallattszott majd Hakyeon feje jelent meg az ajtóban.

-Leo? Mi történt?- valóban nem mehetett el senki úgy mellette, hogy ne vegye észre, mennyire zavarban van.

-Semmi. Csak hideg van kint.- talált ki valami béna kifogást, kikerülte Hakyeont és anélkül, hogy a szemébe nézett volna, bement a lakásba. N gyanakodva a folyosón álldogáló Ravi-ra nézett, de választ tőle sem kapott, csak egy vállvonást és ő is követte Taekwoont.

Már mindenki az ebédlőben ült, arra várva, hogy a maradék két tag megérkezzen, így amikor végre látták, hogy belépnek a szobába, rögtön felderült az arcuk. Ők már nem kérdeztek semmit Leo-tól, ha Hakyeon-nak nem válaszolt, akkor senkinek sem fog és különben is, amint elérhetővé vált számukra a vacsora, már nem is törődtek vele. Egyedül Hyuk volt az, akinek a tekintete néha elkalandozott és megállapodott az egymás mellett ülő pároson.

A hangulat egyébként nem különbözött a szokásos étkezésektől, valószínűleg a késői óra és az egész napos gyakorlás kiütközött rajtuk a maguk furcsa, de már megszokott módján; minden egyes szón képesek voltak perceken keresztül fulladozva nevetni. Ez alól sok esetben; a rajongók számára meglepő módon, Taekwoon sem volt kivétel, de a mai napon más volt a helyzet. Ugyanolyan álmodozó tekintettel bámult a tányérjára, mint amikor még nem ismerte a többieket, ugyanúgy nem szólt egy szót sem, sokszor még akkor sem, ha kérdezték, olyan volt, mint aki egy másik bolygóról csöppent ide. 

A gondolatai a történtek fejében talán nem meglepő módon Ravi körül jártak. Eddig még nem volt ideje komolyan felfogni, hogy mi is történt; a próbateremben még túl közeli volt a csók, hazafelé pedig nem tudott másra gondolni, csak az összekulcsolt kezeikre. Egy percig sem érezte, hogy talán meg kellett volna gondolnia azt a csókot, ha komoly következményeket is von maga után, boldog lesz, hogy megtette. Ha, költőien megfogalmazva, minden fel is forgat az életükben ez a kapcsolat, legalább együtt fognak fejre esni abban a a felforgatott világban.

Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette; már csak az üres tányért bökdösi a villájával az aggódó társaihoz tartozó tekintetek kereszttüzében. Ravi volt az egyetlen, aki értette, hogy mi történik, a fél szemét folyamatosan rajtatartotta, hátha meggondolja magát. Tudta, hogy mi volt a legnagyobb problémája a coming out-tal; rögtön zavarba jött, ha ő került a középpontba és most ez elkerülhetetlen lett volna.