Bevezető

214 12 2
                                    

Valamiért mindig akarok bevezetőt írni...

Szóval, mint már korábban említettem, a k-pop világa elrabolt, szóval most itt vagyok, az első VIXX fanfiction első fejezete előtt. Mint látjátok, alapvetően kedvenc párosom, Wontaek fog benne szerepleni, de valószínűleg később a többiek is együtt lesznek, sosem bírom ki, hogy ne hozzak össze mindenkit.

Nem mondhatnám, hogy egy vidám történet lesz, azokat sosem szerettem igazán.

Én szeretném hosszúra megírni, de az a baj, hogy nem tudom, be fogom-e fejezni. Az első fejezetet mindenképpen kirakom, az OneShot-ként is megállja a helyét, a folytatásról pedig majd hagyom, hogy ti döntsetek, ha azt mondjátok, nem érdekel, hogy nem lesz befejezve, csak olvashassatok valamit, legyen.

Na, ez egész rövid lett. Szóval remélem tetszeni fog, igazából rengeteget dolgoztam egyetlen fejezeten is, hátha lett valami eredménye. Valahogy ahogy írtam, úgy éreztem, ennek tökéletesnek kell lennie, hiszen Wontaek, meg eleve még nem nagyon írtam komolyabb témákat boncolgató történeteket, amik ide felkerültek. Annyi mindent szeretnék leírni, tényleg rengeteg ötletem van, meg a történet már alapvetően körvonalazódott is a fejemben, de az iszonyatosan idegesítő, hogy visszaolvasom a mondatokat és nem látom benne azt, ami a fejemben van, hogy nem tudom úgy visszaadni a dolgokat, ahogy szerettem volna. Szóval légyszi próbáljátok meg egy kicsit használni a képzelőerőtöket, hátha úgy látni fogjátok, amit én is.

Annyira büszke vagyok magamra, hogy befejeztem ma... Még ki akartam rakni Ravi szülinapján és féltem, hogy nem lesz kész, de hát itt vagyunk, és végeztem. Szóval tényleg, nagyon nagyon boldog szülinapot neki, az én kis Wontaek szívem azt kívánja, töltse Leo-val, de ezt azt hiszem rá kell bízni.

Jó olvasást kívánok és remélem tényleg befejezem egyszer, én tényleg nagyon szeretném.

Light Up The Darkness [Wontaek ] Where stories live. Discover now