Light Up The Darkness [Wontaek ]

1.

-Ha te mondod.-Ravi sem tudott póker arccal ülni, bár nála ez talán nem is volt meglepő.

Rövid csend telepedett rájuk. Míg Taekwoon gondolatai ismét a dalszövegen jártak Ravi nem tudta őket elszakítani a történettől. Már számtalanszor felmerült benne a kérdés; honnan merít ennyi ihletet Taekwoon a viszonzatlan vagy elutasított szerelemről szóló szövegeihez. Sosem hitte, hogy a szótlansága baj lenne, hiszen ez nem jelentette azt, hogy nincsenek gondolatai, de kíváncsi lett volna, hogy mi jár a fejében.

-Hány barátnőd dobott eddig? Ennyi dalt szerelmi csalódásokról nem lehet megírni pusztán képzelőerővel.

Taekwoon megfontolta, hogy válaszoljon-e. Nem szívesen osztotta meg másokkal sem a múltját, sem az érzéseit, de nem sok embert ismert, akiben annyira megbízott volna, mint a mellette ülő rapperben.

-Nem sok és mind régen történt.

Ravi meglepődött, hogy hallja a válaszát, a szokásos vállvonásra vagy értelmetlen motyogásra számított. Ha kérdeztek valami személyes jellegűt, általában burkot húzott maga köré, amiről minden kérdés megválaszolatlanul lepattant.

-Akkor ennyire megviselt?

Ravi első gondolata az volt, hogy ez mennyire Woonie-ra vallana. A második már kicsit pesszimistább, hiszen egy régi szerelem, amit a mai napig nem tudott elfelejteni akárhogy nézzük, egyiküknek sem jelentene semmi jót.

-Nem igazán.- vonta meg a vállát.

Az ismerős gesztus megkönnyebbült mosolyra késztette Ravi-t.

-Akkor hogyan?

-Képzelőerő?

-Ennyi?

Ezúttal még a vállát sem vonta meg, csak lehajtott fejjel mosolygott.

-Akkor elég jó vagy.

Egy-két évvel ezelőtt egy ilyen kijelentésen Taekwoon elpirult volna, de valahogy egy idő után hozzászokott, hogy Ravi volt az, aki az első dicsérő szavakat kimondta a munkáira, vagy éppen rámutatott a hibáira és segített őket kijavítani, így most már nem lepődött meg rajta különösebben, egyszerűen egy szégyenlős mosollyal nyugtázta.

-Kell motiváció?-kérdezte hirtelen Ravi.

-Tessék?-ha most széken ültek volna, Taekwoon biztos késztetést érzett volna rá, hogy leessen róla. Ezernyi lehetőség futott át az agyán, hogy mire gondolhat a barátja, de egyiket sem találta elég reálisnak ahhoz, hogy komolyabban elgondolkozzon rajta.

-Gondoltam mesélek valamit a csajokról, akik eddig dobtak, ilyesmi. Bár lehet, hogy az nem segít, ahogy látom, most nem éppen szakítós számon dolgozol.

Talán segítene.-gondolta Taekwoon.- Még a tervezettnél is kétségbeesettebb lenne az a szám, és ezáltal lehet, hogy jobb is. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy hallani akarom.

-Te tudod.

-Akkor inkább nem. Egyik sem jelentett túl sokat és még nézni is rossz, hogy milyen kétségbeesett arcot vágsz. Minden oké?

-Persze, csak fáradt vagyok, mint mindenki.- ezt bizonyítva álmosan megdörzsölte a szemét.-Lehet, hogy aludnom kéne néha.- nevetett fel idegesen.

-Akkor zenét? Talán ez segít és még aludni is aludhatsz közben.- elővette a zsebéből a telefonját és elkezdett keresgélni a zenéi között. -Valamit úgyis mutatni akartam neked.

-Saját?

-Aha. Te lennél az első, aki hallja. Kicsit sötétebb a hangulata, meg minden szóval hátha, nem is tudom, ad egy kis inspirációt.