Az őrület határán

5.Rész

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mrs Hemmers felállt az asztaltól és mellém sétált. Kinyitotta az ajtót és előre engedett. Megköszöntem, majd kiléptem az irodából. Végig mentünk a hosszú folyosón, egészen vissza a nagy auláig, amit egyszer már láttam. Mrs Hemmers a lift felé mutatott, majd be is szálltunk. Megnyomta a hármas gombot és vártunk, hogy felérjünk...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Izgultam. Nem tudtam, hogy mire számítsak. A szívem majd kiugrott a mellkasomból. Mennyire lesz nehéz itt élni? Hogy fogok megbirkózni azzal a gondolattal, hogy már senkim sincs? Mi lesz ha örökbe fogadnak? Nem tudnék egy idegen családban élni.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal bombáztam magam a liftben.

Mikor felértünk a harmadik emeletre és a lift csilingelt egyet. Kiléptünk egy ugyanolyan hosszú folyosóra, mint amilyen a földszinten volt. A falak pirosra voltak festve és kissebb - nagyobb, színes virágokkal volt díszítve.

A folyosó két oldalán barna, számozott ajtók sorakoztak. Megálltunk a 66-os számú ajtó előtt. Mrs Hemmers felém fordult, majd így szólt:

- Ez lenne az - nézett rám - Nem kell izgulni, csak nyugodtan - vetett rám egy erőtlen mosolyt.

Lenyomta a kilincset és benyitott a szobába. Én mögötte megálltam és vártam.

Egy kisebb lámpa világította meg a közepes méretű szobát. Világos zöld színű tapéta volt a falakon. Szemben egy újabb ajtó, gondolom az a fürdőszoba. Jobb illetve bal oldalon is egy - egy ágy volt. A jobb oldali ágyon egy lány ült ölében egy laptoppal. Egyidős lehetett velem. Szőke haját oldalra fonta. Kék szemeit három méterről is jól láttam. Valószínűleg már alváshoz készülődött, mivel a laptop fedelet, akkor csukta le, mikor beléptünk a szobába.

- Elnézést, hogy ilyen későn zavarlak Lili, de új szobatársad lesz. Gondolom, már értesítettek róla - szólt Mrs Hemmers a lányhoz - ő itt Mia Anderson - mutatott rám.

- Jó estét Mrs Hemmers - nézett a nőre - Már szóltak, hogy jössz. Lili Morgan vagyok- mosolygott rám a lány.

- Akkor én itt is hagylak titeket - lépett az ajtó felé Mrs Hemmers, de visszafordult és a zsebében kezdett kutakodni - Jajj, majdnem elfelejtettem, a szoba és az iskolai szekrény kulcsod - nyomott a kezembe két kulcsot -Nekem mennem kell. Az iskola pszichológus és a tanárod holnap felkeres. Ha bármire szükséged van, tudod, hogy hol találsz.

Bólintottam, majd ki is ment a szobából.

Szótlanul néztem körbe a szobában és raktam le az ágyam mellé a bőröndömet. Leültem az ágyra és bámultam magam elé.

- Az ott a fürdőszoba? - mutattam a szoba végében lévő ajtóra.

- Igen - bólintott Lili - Menj csak! Engem egy zuhany mindig megnyugtat.

A csomagomból kiszedtem egy törölközőt, egy fekete cica nadrágot, egy fekete pólót és a neszeszerem. Lassan besétáltam a fürdőbe és kulcsra zártam az ajtót. A kézmosónál megtámaszkodtam és belenéztem a tükörbe. A szemem bedagadt a sok sírástól, a hajam kócos, a ruha csak esetlenül lóg rajtam.

Megnyugtató érzés volt, mikor az első vizcseppek végig gördültek erőtlen testemen. A víz olyan forró volt, hogy szinte már égetett, de nem érdekelt, én csak agyaltam. A hátamat a hideg csempének döntöttem. A könnyeim egymást követték. Sorra öntötték el a szemem és folytak végig arcomon.

Miután elzártam a csapot megtörölköztem, felvettem a ruháimat és visszamentem a szobába. Lili csak ült az ágyon és valószínűleg rám várt. Az arca komor volt, láttam rajta, hogy mondani készül valamit, de nem tette meg. Csak szótlanul ücsörgött.

Befeküdtem a meleg takaró alá és Lili felé fordultam.

- Kérdezz csak amit akarsz - mondtam, hisz tudtam, valószínűleg azon agyal, hogy mért kerültem ide az éjszaka közepén.

Lili furcsán nézett rám, majd miután leesett neki, hogy mért mondtam ezt, zavarában a haját kezdte babrálni.

- Nem. Semmi ilyesmi nem járt a fejemben - hajtotta le a fejét. 

- Mióta vagy itt? - kérdeztem halkan.

- Már 5 éve, hogy bedugtak ide - bámult maga elé.

5 éve? Hogy lehet itt annyi időt kibírni? Én még egy napja sem vagyok itt, de már most nem bírom.

- Sajnálom, hülye kérdés volt - szabadkoztam.

- Semmi baj - mosolyodott el halványan - De ha nem bánod én most aludnék. Nagyon hosszú napom volt - takarózott be ő is.

- Persze. Jó éjszakát!

- Jó éjszakát! - kapcsolta le a kis éjjeli lámpát.

Jól betakaróztam és csak a plafont bámultam. Nem tudtam elaludni. A mai nap után egyáltalán nem voltam álmos. Össze - vissza kavarogtak a fejemben a gondolatok.

Már nem bírtam tovább, amikor kivettem a bőröndömből egy jó meleg pulcsit. Felvettem azt, majd a tornacipőmet is. Óvatosan kinyitottam a szoba ajtót és be is zártam kulcsra. Halkan végig sétáltam a folyosón egészen a lépcsőig. Nem akartam a lift hangos robajával felhívni magamra a figyelmet, ezért lépcsőztem inkább.

Mikor kiértem az épületből, az árvaház kis parkjához sétáltam. Hangulatos volt, padok, kis fák, bokrok, és egy kis kerti tó. Kellett a friss levegő, már nagyon borzasztó volt a négy fal között lenni. Kellett egy hely, ahol kisírhatom magam.

Leültem az egyik padra és csak gondolkoztam. A szél hűvösen fújt végig sápadt arcomon. Ahhoz képest, hogy az esős Londonban vagyunk, egészen meleg volt. Csak a szél fújt úgy, mint egy vadló, amely szabadulni kíván csapdájából.

Ahogy ott ültem a padon sok minden megfordult a fejemben. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is egyedül kell boldogulnom, ebben a nyomorult és könyörtelen világban. Eddig mindig tudtam anyára támaszkodni. Ő volt a leges legjobb szülő. Egyedül nevelt fel  és közben ő volt a legjobb barátnőm, akivel ha nem is mindent, de  nagyon sok dolgot megtudtunk beszélni. Túl kevés időt töltöttem vele. 16 év hosszú idő. De nekem mégis olyan érzésem volt, mintha a teleírt naplólapokat, a szél tépte volna ki és minden elveszett...

Kérlek komizz, hogy tudjam tetszik-e és folytassam-e?