-Anya nem láttad valahol a telefonom?! - kiabáltam anyának miközben készülődtem a reggeli órákban.
-Mia hányszor mondtam már, hogy kelj fel korábban, ha nem akarsz elkésni! - kiabálta a konyhából.
Hosszas keresgélés után megtaláltam a telefonom. Vetettem még egy pillantást a tükörbe. Vörösesbarna derékig érő haj, zöld szem, sápadt/fehér arcbőr. Leheletnyi smink, barack színű lenge ing, fehér farmer és fekete balerina cipő.
-Mia menj már! - ordított rám anya.
-Megyek!
Gyorsan oda szaladtam anyához, adtam az arcára egy puszit és már rohantam is. A gimi nincs messze. Gyalog körülbelül 10 perc.
Szerencsére csengetés előtt 2percel értem be. Felmentem az emeletre. Már mindenki bent volt a termünkbe.
Azonnal minden szempár rám szerződött. Én lehajtott fejjel ballagtam a leghátsó pad felé. Közben többen is összesúgtak a hátam mögött, volt aki kuncogott vagy kitette elém a lábát. Miután szerencsésen elértem a padomig, előpakoltam órára és csendben ültem a helyemen míg megnem jött a tanár.
Padtársam nincs, mivel senki nem akar mellém ülni. Tudni kell rólam, hogy nincsenek barátaim. Senki se szeret velem mutatkozni.
A suli nagyon lassan telt el. Az óra olyan lassan járt, mintha direkt idegesíteni akarna engem. Tesin persze megint utolsónak választottak a csapatokba.
Zene volt füleimnek, mikor az utolsó óráról is kicsengettek.
Suli után egyből haza mentem. Sose szoktam csavarogni vagy vásárolgatni, mint az átlag diákok péntek délutánonként suli után.
Mikor haza értem anya nem volt otthon, mivel idegen vezető a városban és a turistáknak tart városnéző túrát. Bezártam kulcsra az ajtót és felmentem a szobámba. Ledőltem a kanapéra és csak merengtem. Körbe néztem a szobába és agyaltam.
Sok minden megfogalmazódott bennem. Sosem értettem miért utálnak ennyire a suliba. Miért nem volt még egyetlen kapcsolatom sem.
Mivel nem volt semmi dolgom felnéztem a közösségire. Mindenki kiposztolta a péntek esti bulik és programok képeit. Én meg egyedül ülök itthon.
Lementem a konyhába valami harapni valóért, de nem sok minden volt otthon ezért arra gondoltam lemegyek a sarki kis boltba.
Kiskoromban is mindig oda mentünk le ha kellett valami plusz dolog a főzéshez-sütéshez. Mindig is szerettem anyának segíteni a konyhába. Együtt sütöttük a finomabbnál finomabb süteményeket.
Visszatérve a bolthoz, mikor leértem azon agyaltam mit ennék. De semmi nem jutott eszembe, ezért csak egy zacskó spagetti tésztát vettem. Otthon úgy is volt spagetti szósz, gondoltam az majd jó lesz vacsira.
Már épp mentem a pénztárhoz amikor a két polc találkozásánál beleütköztem valamibe. Vagy valakibe.
-Bocs, jól vagy? - szólalt meg egy mély hang.
Felnéztem rá. Egy barna hajú, kék szemű, vidám srác nézett le rám. Sokkal magasabb volt mint én.
-Persze. Semmi baj. - motyogtam zavartan.
-Biztos? - nézett mélyen a szemembe.
-Igen - mondtam kicsit biztosabban.
-Akkor remélem még találkozunk.
Csak rá mosolyogtam. És zakatoló szívvel, vörös fejjel indultam a pénztár felé.
Kifizettem a spagettit és már kint voltam a boltból az utcán, amikor valaki utánam kiabált.
-Hé! Várj! - jött mögülem a hang.
-Igen? - fordultam meg, a srác volt a boltból.
-... szóval...csak azt akartam kérdezni,...hogy mit csinálsz holnap?...
Kérlek komizz, hogy tudjam tetszik-e és folytassam-e?
आप पढ़ रहे हैं
Az őrület határán
बेतरतीबA 16 éves Londoni lány története. Mia élete eddig sem volt habos torta. Apja születése előtt 1 hónappal hunyt el. A kitünő tanulót folyamatosan bántják az iskolában. Sosem volt még szerelmes. De itt még nincs vége! Egyik napról a másikra egyedül mar...
