Az elődök bekavarnak

20. Fejezet

- Tényleg csak egy lehetőség van - fellélegeztem hallva, hogy mégis van remény. - De az rettenetesen kockázatos - folytatta. Lara, aki eddig a háttérből, egy oszlopnak támaszkodva figyelt minket felnevetett.

- Kockázatos? Ugyan már! Mióta számít kockázatosnak az izgalmasabb utat választani? - kihívóan nézett körbe, de senki nem szállt vele szemben. Túl nagy volt a magabiztossága. Még Jie-Jie, a csapatunk vezetője is csak az orra alatt, mert visszaszólni:

- Amióta te megszülettél - szerencsétlenségére az Első meghallotta. Bár tudnám, hogy hogyan!

- Ugyan, ugyan kis konyhatündér! Nem tanították meg neked, hogy az idősebb és bölcsebb emberekkel, tisztelettel kell bánni?

- Miről beszélsz? - kérdeztem, hogy véget vessek a vitájuknak és a tudatlanságomnak. Lara ismét kacagni kezdett, Jie-Jie viszont válaszolt:

- Az egyetlen megoldás az lenne, ha Lara tudna neked - rápillantott a kajánul vigyorgó lányra -  úgymond segíteni.

- Mi? Nem, nem, nem, nem, nem, nem és nem! - tiltakozott Hyppolitia az aggódástól kerekre tágult szemekkel. Ő valószínűleg tudta, hogy mi következik. Ahogy a többi elődöm is. És nem akarták, hogy ez történjen velem. Bár, így utólag, ez volt a lehető legjobb dolog az életemben.

- Nem egyezünk bele! - kontrázott Jeannie.

- Ilyen őrültséget soha még megfontolnod sem szabad! - szólt rám Maia.

- Benne vagyok - jelentettem ki. Jie-Jienek igaza volt. Ez az egyetlen lehetséges megoldás. Csak fogalmam sincs, hogy hogyan fogjuk a tervet kivitelezni.

- Ez igen egyszerű - válaszolt Lara a fel nem tett kérdésemre.

- Megtennétek, hogy nem gondolatokban tárgyaltok? - fonta keresztbe a karját Menefer. Rettentően idegesnek tűnt.

- Persze, persze - bólogattam elgondolkozva. Vajon mi történhet a rendes időben? Szegény Macska! Már biztos észrevette, hogy nem vagyok ott és nagyon aggódhat! És mi van, ha valami komolyabb baja van?

- Nincs semmi baja - válaszolt Lara. Kezéből kört formázott és egy szempillantással később megláttam benne szerelmemet. Az árnyék meglepetésében elengedte és most már harcra készen állt fel. Csak a szeme árulkodott arról, hogy félt engem. Egyszer csak megszakadt a felvétel. - Bocsi, de most még csak itt tartanak időben - szabadkozott az Első. Én csak álltam és tátott szájjal néztem.

- Felvágós - jutottak el hozzám Jie-Jie szavai, de nem törődtem velük. Ezt meg hogy...?

- Még nem meséltem? Kékvérű vagyok - jelentette ki Lara. Én még mindig értetlenkedve válaszoltam:

- Azt tudom, mivel királyi családban születtél és régen kékvérűnek hívták őket... - de az Első nevetve közbevágott.

- Nem, nem, nem! Sose gondolkodtál el azon, hogy miért neveznek minket így? - válaszképp megráztam a fejem. - Mert szó szerint kék a vérünk - szemeim kerekre tágultak. Kék színű vér?

- De... De... Mitől tudtad meg... idézni azt az izét? - alig találtam a szavakat. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy megilletődött az ember.

- Hát a származásomat tekintve ez az egész már a... - kezdett bele Lara, de őt is félbeszakították:

- Ne cifrázd már! Nincs rá időnk! - kiáltotta ingerülten Maia. Aztán felém fordult és normális hangerőn válaszolt a kérdésemre. - Démentalara tud varázsolni.

- Utoljára mondom, hogy a nevem Lara! - üvöltött az említett. A levegő fodrozódni kezdett körülöttünk. A szoba, amiben voltunk hirtelen felmelegedett. Az Első nagyon dühös volt.