Let's be friends

Nulla. Köln

-Ne nyiss ajtót idegeneknek, ne járkálj az utcán éjszaka egyedül, ha esetleg bulizni mész,csak bontatlan üvegből igyál!- sorolta anya,miközben erősen megölelt.
-Oké,oké. Persze.-mondtam mosolyogva. Nem mintha bármikor is éjszaka sétálgattam volna, de jól esett,hogy ennyire félt,pedig csak két hétről van szó.
-Oh,és kérlek, öntözd meg a virágokat,őket mindig elfelejted!-majd adott egy puszit és apa után ment,hogy végre becsekkoljanak. Már vagy három órája itt ácsorogtunk a reptéren, a meteorológusok szerint hamarosan hatalmas vihar lesz,ami miatt lehet, törölni kell pár járatot. Ezért itt,most egy kisebb őrültek háza van,de szerencsére anyáék gépét elindították. Kicsit aggódtam,hogy esetleg itthon maradnak. Nem,nincs rossz kapcsolatunk,sőt mondhatni nagyszerű viszonyt ápolok a szüleimmel,de nekik is kijár a pihenés.
Ahogy nekem is. Végre szünet van, szeretnék kicsit egyedül lenni és magammal foglalkozni, na meg a fiúkkal. Nincs is jobb,mint a nap huszonnégy órájában fancam-okat nézni a kedvenceimről,miközben sajnáltatom magam,hisz úgysem fogok velük személyesen sosem találkozni. Maximum egyszer ha látom őket élőben,egy koncert alkalmából. Kivéve az EXO-t,hisz náluk az a módi,hogy Európát semmibe vesszük. Köszi SM.Na mindegy.Valahogy túlélem.
Épp az egyik kijárat felé tartottam mikor meghallottam,hogy valaki kétségbeesetten kér segitséget kínaiul valakitől,mert elhagyta a csapatát vagy mi.
Valahonnan ismerős volt a hang, ezért az irányába fordultam. Épp háttal állt nekem, de éreztem,hogy ismerem. Tudjátok milyen ez, mikor beindul az igazi fangirl üzemmód, álmunkból felkeltenek és megtudjuk állapítani aprócska kép részletekből,hogy az most ott épp Baekhyun vagy Bambam kisujja-e.
Elindultam, de pár lépés után mégis megálltam. Végigmértem. Hosszított, csíkos,vékonyka kabát. Fekete nadrág és vastag talpú cipő. Egyik kezében a szemüvege az útlevelével a másikban a picinyke bőröndjét fogta. Semmi extra, de mégis kellemes látványt nyújtott,már hátulról is. Magas volt. A biztonsági őrhöz képest,akihez beszélt, jó egy fejnyivel magasabb volt,pedig az úr sem volt valami alacsony.
Újra tettem pár lépést. Ahogy egyre közelebb értem feléjük,úgy vert le egyre jobban a víz is. A hangja. Már tudtam, ki ő. Túl sok videót néztem velük manapság. Igen,biztos voltam benne,hogy ő. A tenyerem izzadt, a gyomrom görcsbe rándult,mint mikor az ember olyan anyagból felel,amit még csak el sem olvasott,de ezen múlik az év végi kettese. Remek érzés.
Mögéjük értem. Nehezen,de vettem egy rohadt nagy levegőt és megszólaltam:
-Elnézést, tudok valamiben segíteni?-próbáltam érthetően beszélni,már amennyire a remegő szám engedte.
Ahogy meghallotta a hangom hatalmas lendülettel fordult felém.
Igen. Tényleg ő volt az. Yan An. Az a bizonyos 'Made in China' fiú a Pentagon-ból.