Bíborfény | ✓

|| 12. Fejezet ||

- És milyen a Woodburn? – Mr. Fritz undorodva ejtette ki a szavakat a száján, gyorsan bekapott egy apró falat homárt és egy jóminőségű bort kortyolgatva megszorította felesége kezét. – Nem is hallottam ezidáig erről... az előbb mikor még nem voltál itt Norton beszámolt nekünk mindenről – előzte meg a válaszadásomat. Gúnyosan köhintettem egyet.

Zora vigyorogva hörpintette fel az italát. Feszélyezetten fészkelődtem a helyemen, apám haragos tekintete és anyám undorodó arckifejezése tönkretette a lelkemet, ami valamiért mindig is egy szerető családról álmodozott. Egy olyanról, ahol nem tesznek különbséget két gyermek között és a szülők szeretete megoszlik. Ahol bátran beszélhetek az apámmal, nem rettegve a következményektől és ahol anyám tárt karokkal vár bármikor. Ez nem egészen alakult így.

Míg Norton fürösztelt a szeretetben addig én egy elfeledett korcs voltam, akit még nem is akartak megnemzeni. Egy selejt voltam, egy láthatatlan b) terv, ami tényleg a leges-legutolsó vészhelyzet esetére kellett csak.

Fáradtan meredtem a tányéromra, nem akartam megszólalni, nem akartam úgy tűnni, mint aki élvezi ezt az egész csevejt, amit a szüleim vágtak le, hangjuk nyájas volt és barátságos nem tükrözve a bensőjüket, ami már évek óta rohadt.

Villámmal a húsba döftem, szétnéztem. Az asztalon mindenki apró, hangyányi falatokra szeletelte az ételt és kis résre nyitva szájukat betuszkolták azt, kedvem lett volna tönkre tenni ezt az úri lakomát, de nem kívántam magamra haragítani a szüleimet, akik már így is csak kényszerből hívtak el erre az estére.

Megrágtam az ételt és vízért nyúlva lenyeltem, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt étvágyam. Unottan bámultam összevissza, de egyetlen tekintet nem eresztett. Zora homályos íriszei minden testrészemet feltérképezték, ruháját lejjebb ráncigálta, hogy hatalmas keblei még inkább a felszínre törjenek.

Anyám látva a jelenetet, elszörnyedve kortyolt a borába, Mr. Fritz megbökte lányát, hogy viselkedjen. Zora köhécselve pirult el, de ruháját nem húzta feljebb, óvatosan felállt és a mosdóba kéredzkedve erősen ringatva a csípőjét eloldalazott az asztaltól. Norton köhögve vezette le róla a szemeit és illedelmesen felállva követte a lányt a mosdóba, alig pár perc elteltével kéjes nyögések hangzottak fel a mosdóból. Gerard semleges arckifejezéssel ült a helyén, míg a szülők ügyet sem vetve a kínos helyzetről tovább diskuráltak. Lynn ekkor már nem bírta ki, felnevetett, mikor nővére kissé hangosabban a kelleténél felszusszantott. Megforgattam a szemeimet, de képtelen voltam nem felnevetni. Anyám pisszegve combon vágott.

Úgy 10 perc leforgása után Zora és Norton kipirosodva ültek vissza a helyükre. Senki sem fűzött megjegyzést az előbb történkere, ajkaimra kaján vigyor ült ki és az asztal alatt az öklömet nyújtottam a fivéremnek. Norton látva a kezemet, igazi mosolyra húzta az ajkait és öklét az enyémhez koccantotta.

Sok év elteltével ez volt az első nagyobb lépés a kapcsolatunk javulásában. A vacsora végéig arcunkról le sem lehetett szedni a vigyort. Miután anyám kirendelte, hogy vonuljunk a billiárd szobába, telefonom hirtelen felcsengett. Egy emberként meredt rám az egész bagázs. Előhalásztam a készüléket és kérdőn lestem a név felé.

Abby.

Mosolyomat elnyelve nyomtam a zöld ikonra és nem foglalkozva apám sürgető sóhajával és anyám rettentően elítélő tekintetével elvonultam. Az asztalról a szobalányok takarították le a szemetet.

- Nolan? – suttogta halkan, alig hallottam elhaló hangját.

- Igen, én vagyok az.

Ezután hosszú csönd támadt, már azt hittem letette, de ekkor megcáfolva a gondolataimat megszólalt.