Bíborfény | ✓

|| 11. Fejezet ||

Hirtelen világosodtam meg, Daria már átélte egyszer ezt az érzést, mikor 5 éves húgát elragadta egy betegség. Minden kilencedikben történt, sosem láttam ennyire elveszettnek őt, egészen mássá változott, de hosszú idők elteltével valami megkattant benne és valahogyan visszakanyarodott a régi énjéhez. A múltat elásta, de nem félelemből, hanem bátorságból. Nem rettegett sírni, de húga emlékében már nem csak a szenvedést látta, hanem a boldogságot és pontosan ezt akarta elérni nálam.

Lehajtottam a fejemet és óvatosan kinyújtottam felé a kezemet, a lány mosolyogva rám vetette magát, miközben összeborzolta a hajamat.

- Na azért csajszi, és most készülj hisz várnak odahaza! – mutatott végig rajtam. Bólintottam és már indultam is a fürdőbe, még elcsíptem, ahogy barátnőm éppen egy sorozatra kapcsol az abc-n.

Mikor kiléptem a kabinból, furcsa zajokat hallottam kintről, szívem egészen meglódult. Tenyerem remegni kezdett, nem bírtam kiverni a képeket a fejemből. Daria holtan. Lehunytam a szemeimet és gondolkodás nélkül kirontottam, de csupán három kíváncsi szempár bámult a törölközőbe bújtatott testemre. Ajkaimba harapva néztem végig rajtuk. Nolan Lee és Viktor Dorohov. A két fiú szemtelenül jól nézett ki, míg Nolan valamiért fekete szmokingot húzott magára, addig Viktor megmaradt a fehér ing és fekete nadrág kombónál.

Barátnőm felhúzta a szemöldökét és íriszeivel éppen megölni készült, elfordultam, de tekintetem még összekapcsolódott Nolanével. A fiú az arcomat bámulta, teste megfagyott a mozdulataiban és tagadhattam volna, de minek? Szörnyen jól esett. Zavarom csak akkor ült ki rajtam, amikor ráeszméltem, hogy alig volt rajtam valami ruha és én így mászkáltam két fiú előtt. Sóhajtva magamra kapkodtam egy fekete nadrágot és egy sötétkék inget. Hajamat kieresztettem és óvatosan kitártam az ajtót.

- Mit akartok itt? – suttogta Daria.

- Én csak kísérő vagyok – szólt közbe Viktor, őt nem láttam, szemeim előtt csupán Nolan laza tartása lebegett.

- És te Lee? Mit akarsz?

- Nem akartalak zavarni...

- Daria – fűzte hozzá gúnyosan barátnőm.

- Daria, de hallottam, hogy Abby ma Portlandbe megy és gondoltam elviszem, hisz végül is én is odatartok.

Ekkor éreztem úgy, hogy ideje előbújnom, a fiúk rám kapták szemeiket. Daria sóhajtva a hajába túrt.

- Meg se kérdezem honnan tudod – motyogta Daria, de nem tett semmi rossz megjegyzést az egészre, mivel mind tudták, hogy hallottam mindent, tekintetük kérdőn siklott rám. Apró mosolyra húztam az ajkaimat.

- Azt hiszem az jó lenne – bámultam Nolanre. A fiú elvigyorodott és a kulcsait a markába szorítva kinyújtotta felém a kezét. Magamra húztam a kabátomat és a barátnőm által összepakolt táskát megragadva ki is sétáltam mellőle. Daria megforgatta a szemét és kérdőn figyelte Viktort, aki látszólag maradni kívánt. Az ajtó bezáródott és a további események már rejtve maradtak előlem.

Nolan nem mondott semmit és talán így is volt jó, tudni szerettem volna sok mindent, például azt, hogy miért van rajta szmoking, másrészt viszont azt, hogy tegnap hova tűnt el. De egyetlen egy szó sem furakodott elő belőlem. Ujjaimat tördelve sétáltunk le a lépcsőn, az sem izgatott, hogy honnan ismeri a szobámat, egyedül azt akartam, hogy kijussak innen, és a tudat, hogy ezt a Mustangon tehetem meg még inkább felpezsdített, felejtésre kényszerített.

- Nem tudtam, hogy te is ott élsz – szólaltam meg végül, hosszú hallgatás után. Nolan felnézett, a kulcsokat bedugta a lyukba. Az autó készségesen kinyílt. Behuppantam az anyós ülésre és ismerős barátként simítottam végig rajta.