first year

404 82 48
                                    

nevetésre ébredek fel.

nem a kedves és mosolyogtató fajtára.

hanem arra az öblös, vérfagyasztóra.

nagyot nyelek, miközben ajkaim megremegnek.

- ideje felébredned, szép orgonám! eljött a nap!

michael vidám hangjától a remegés az egész testemre átterjed.

kinyitom a szemeimet, majd lassan felülök.

- milyen nap?

a hangom sosem volt még ennyire rekedtes és reményveszett.

- a nap, mikor végre minden helyre áll.

nagyokat pislogva nézek rá.

ez most mit jelent?

- ne aggódj, orgonám, nemsokára megtudod. - feleli, majd zöld szemeit végigfuttatja rajtam.

- borzasztóan nézel ki. örülök, hogy teljesen tönkre mentél. így legalább semmi szép nem veszik kárba.

erre a szívem hevesebben kezd verni.

- mint mondtam, a bőröd az egyetlen szép rajtad, az pedig örökre velem marad.

ajkaim elnyílnak egymástól, és érzem ahogy a légzésem elnehezül.

- ezt mégis hogy érted? - kérdem remegő hangon.

michael elmosolyodik, majd mosolyogva az ágyamhoz sétál.

ösztönösen menekülni kezdek.

a lábamat nem tudom mozdítani, így a kezeimmel próbálok arrébb kúszni.

érzem, ahogy könnyeim elerednek.

michael utánam kapna, de gyorsan felkapom a vázát az éjjeli szekrényemről és gondolkodás nélkül a fejéhez vágom.

a fehér váza egyből darabokra törik, michael pedig a földre rogy.

kihasználva pillanatnyi eszméletvesztését, amilyen gyorsan csak tudok kikecmergek az ágyból, majd a béna lábamat magam után húzva az asztalhoz sietek.

felkapom a telefonomat és remegve tárcsázom a rendőrséget.

mielőtt azonban beleszólhatnék a telefonba, egy kéz kulcsolódik a bokámra és kirántja alólam a lábamat.

elesek, a fejem pedig keményen nekikoppan az asztal szélének, majd az egész testem a padlónak.

felnyögök, majd zokogva rúgok egyet az ép lábammal, mire michael azt is lefogja.

teljesen maga alá gyűr, én pedig csak sírok.

nem tehetek semmit.

meghalok, úgy ahogy noah.

pont azon a napon, amikor ő.

talán pont úgy, ahogyan ő.

- rosszul gondolod, orgona. - most először nem rakta birtokos jelzőbe ezt a szót. - mármint nem azt, hogy meghalsz. mert tényleg meghalsz. tudod nagyon elegem van már belőle, hogy nem hagysz érvényesülni. pedig én annyi jó dolgot szeretnék csinálni. tudod milyen rossz, mikor elnyomnak? te pont ezt csináltad velem, orgona. igazából nem is tudom, hogy mi okból engedtél ki, de nem is érdekel. az a lényeg, hogy esélyt kaptam. és ne hidd, hogy nem élek vele.

testem rázkódik, míg michael a kése hegyével végigszántja a mellkasomat, majd pontosan a szívem felett megáll.

- abban tévedsz, hogy úgy fogsz meghalni, mint a bátyád. neki lassú halála volt. neked viszont gyors lesz. tudod, ez talán azért van, amiért észrevettél. mondjuk nem magadban, de a tükrökben igen. te adtál nekem esélyt, mégha előtte el is nyomtál. de most a te időd lejárt, orgona. az enyém következik.

és a mellkasomba döfi a kést.

ajkaim néma sikolyt formálnak és a látásom egyből homályosodni kezd.

a fájdalom leírhatatlan.

pár pillanat múlva azonban lassan semmivé foszlik.

és nem érzek semmit.

mert minden tompa.

michael csillogó, smaragdzöld íriszeivel néz rám.

szemhéjaim egyre nehezebbek.

az ablakomon beszűrődő napsugár megvilágítja michael sápadt arcát.

nem akarom, hogy lecsukódjanak a szemeim.

de nem bírom tovább nyitva tartani őket.

a pilláimon megjelenő apró fénygömbök megnyugtatnak.

és már nem félek.

- viszlát, szép orgonám!

michael hangja az utolsó, amit érzékelek.

a következő pillanatban pedig eltűnik a fény, és nem marad más, csak a sötétség.

×××

a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.

lol amúgy nyugodtan jöhet minden.

az epilógus után lesz egy magyarázó rész, ahol mindent tisztázok.

mert elég bonyolult véget hoztam össze ennek a sztorinak lol.

szóval ott majd minden meg lesz magyarázva és remélhetőleg az összes kérdésetekre választ kaptok.

de addig is még jön egy epilógus!

~ Livvie🙌

MIRRORSWhere stories live. Discover now