két hét, tizennyolc óra, harmincnégy perc és tizenkettő másodperc.
semmi mást nem csinálok, csak számolok.
anya és apa hívtak egy pszichológust, aki az ajtón túlról beszél hozzám.
szavai teljesen összemosódnak.
ha akarnék se tudnék figyelni rá.
keresem az űrt a szívemben, amit noahnak kellett volna hagynia, de nincs ott és ez megijeszt.
- lilac, hallasz engem? - ez az első mondat, amit kitudok venni.
hallom, de nem értem.
túl nagy a zaj a fejemben.
- igen. - először felelek neki. valaki nagyot sóhajt; nem tudom, hogy anya, apa vagy a pszichológus.
- beengednél légyszíves?
megrázom a fejemet, de ő ezt nem láthatja.
csak a fiú látja.
én nem látom őt, de tudom, hogy ő figyel engem.
- lilac?
- nem. - felállok és beszaladok a fürdőbe, majd magamra zárom az ajtót.
leveszem a ruháimat és beállok a zuhanykabinba.
megnyitom a forró vizet.
többé nem érdemlem meg a nevemet.
az orgona szép, ártatlan és ha az ember ránéz mosoly szökik az arcára.
mielőtt noah meghalt én is ilyen voltam.
csakhogy ennek vége.
mérgező lettem.
M I R R O R S
negyed óra elteltével a forró víz már nem égeti a bőrömet.
leállítom a csapot, majd kilépek.
az egész fürdőben gomolyog a gőz, alig lehet tőle látni.
a mosdókagylóhoz lépek, majd tenyeremmel végigsimítok a tükrön.
a gőz miatt közel kell emelnem a kezemet a szememhez, de amint meglátom hogy az egész tenyerem piros, hátrahőkölök.
a festék fekete volt.
hirtelen olyan, mintha minden levegőt elszívtak volna előlem.
az ajtóhoz rohanok, de hiába próbálom elfordítani a kilincset, nem megy.
beragadt.
vállal nekifeszülök az ajtónak, mire a bőröm sajogni kezd.
a forró víz teljesen megégette, az egész testem piros.
könnyeim marják az arcomat.
jobbnak látom lehunyni a szemeimet, ezért ezt is teszem.
most az először szívesebben nézem a bátyám holttestét, mint az előttem folyó valóságot.
M I R R O R S
fogalmam sincs, mennyi idő telik el mire újra kinyitom a szemeimet.
a gőz eltűnt, a tükörről pedig csíkokban folyik le a piros festék.
ami eredetileg fekete volt.
még a kezem nyoma is látszik, ahol végighúztam rajta.
nagyot nyelve felállok, majd mielőtt a tükör elé mennék magam köré tekerek egy törülközőt.
megégett bőröm fáj a durva anyagtól, de nem csinálok semmit.
a tükör elé lépek és nézem a fiút.
merthogy ott van.
mindig ott van.
ő is engem néz.
egy széken ül, lábait hanyagul szétterpeszti, míg kezei élettelenül lógnak az oldala mellett.
messzebb van tőlem mint eddig, így nem látom zöld szemeit.
minden egyes piros csepp elfolyik mellette, amitől csak nő a félelmem.
olyan, mintha az egész alakja vérrel lenne körbefestve.
- ki vagy te? - kérdezem arra számítva, hogy megint megjelennek szavak az üvegen.
de ehelyett, mintha óriási erővel meglöknék, a székkel együtt felém száguld.
hátralépek egyet, ő pedig olyan közel ül, hogy akár meg is érinthetném.
már ha nem a tükörben lenne.
lassan feláll, majd mosolyogva hátra rakja a kezeit.
'tudni szeretnéd?'
egy pillanatra az ereimben megfagy a vér, majd erőt veszek magamon.
- igen.
az előző szöveg eltűnik és egy új jelenik meg helyette.
'akkor kérdezz'
- te élsz?
'igen'
aprót biccentek, mintha ez segíthetne felfogni azt, ami éppen történik.
- van neved?
'van'
- akkor hogy hívnak?
'michael'
összeszorítom a fogaimat.
- mit akarsz tőlem?
a betűk eltűnnek, de nem jelennek meg újjak.
michael mosolya még szélesebb lesz, majd felemeli a kezét és int egyet.
smaragdzöld szemei elsötétülnek, a következő pillanatban pedig a tükör teljesen feketévé válik.
meglepettségemben majdnem elesek, de sikerül a lábamon maradnom.
homlokráncolva az üvegnek nyomom a mutatóujjam.
festék.
a fekete festék, amivel befestettem a tükröt visszakerült.
vagy talán el sem tűnt.
YOU ARE READING
MIRRORS
Mystery / Thriller- meztelenül? de hisz ruhád alatt hazug a húsod is. szeretnélek levetkőztetni meztelen csontodig. és ha még a csontod is hazudik? meztelensége nem elég! kibontanám csontodat és megnézném lüktető velejét. az lenne a végső megismerés! vagy még az sem...
