Epilógus

614 44 9
                                    


Utolsó rész, végree!! :D ( Ha van aki még olvassa xd)

Nos, iagzából az elején ezt nem így terveztem, nem akartam hozzáírni ezt a befejezést, aztán valamiért mégis megtettem. Ezután elgondolkoztam rajta, hogy kell-e ez ide, meg hogy feltegyem-e. Arra jutottam, hogy végül is már megírtam, nagy bajom nem lehet belőle.

Köszönöm az eddigi vote-okat, hozzászólásokat, meg tudjátok, úgy mindent :D <3


18 évvel később

Daniel magában dúdolgatva szedte össze az asztalokról az ott felejtett papírpoharakat és tányérokat.

Nyár közepét tekintve rettentő meleg volt, még így is, hogy a kávéházban be volt kapcsolva a légkondi. A fiú a nyári munkáját töltötte a Starbucksban, mielőtt főiskolára ment volna. Szeretett ott dolgozni, szerette a falakon lógó hatalmas képeket, az otthonos kanapékat és foteleket, a fából készült asztalokat, a rengetegféle embert, akik mind elvoltak a saját kis világukban. Voltak emberek, akiket látásból már ismert, mert visszatérő vendégek voltak. Tudta, hogy a sarokban ülő ázsiai fiú általában e-book olvasóval a táskájában érkezik, és órákon keresztül csak olvas. Tudta, hogy a két lány, akik mindig együtt jönnek kávézni, többek, mint legjobb barátnők, és egyfolytában a tumblr-ön lógnak. Azt is tudta, hogy az idős néni mindig kint ül le megenni a süteményét, mert a yorkshire terrierje is mindig vele van, és a kutyáknak nem engedélyezett a belépés.

Azoknak pedig, akik elvitelre szokták kérni a kávéjukat, már meg is jegyezte a nevüket, és egy hatalmas smiley kíséretében szokta ráfirkantani alkoholos filccel a papírpohár oldalára.

Visszatért a pult mögé, a másik barista mellé, akivel együtt voltak beosztva. Ő egy egyetemista srác volt, aki éppen unatkozva könyökölt a pultra, a másik kezével pedig a melegtől kipirult arcát legyezgette.

- Sikerült megjavítani a Mustangot , Daniel? –érdeklődött a fiú. Jól kijöttek egymással, néha munkán kívül is összefutottak. A fiú, Lucas tudta, hogy Daniel apja autószerelő, és a fiú délutánonként segít neki az autók javításában. Akkor éppen egy 1970-es Ford Mustangon dolgoztak.

- Nem, még nem sikerült rájönnünk, mivel lehet a baj. Pedig már olyan sok mindent kicseréltünk rajta, de még mindig nem szalonképes. Apám szerint... - de abban a pillanatban elhallgatott, mert két fiatal lépett be a kávézóba, akiket korábban még nem látott.

Egy világosbarna hajú fiú, és egy lány. A fiú arcára pillantva hirtelen elfelejtette, miről is beszélt éppen. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy valahonnan nagyon ismerős neki a srác, pedig meg mert volna rá esküdni, hogy még nem látta őt korábban. A barnahajú éppen nevetett valamin, amit a lány mondott neki, és amikor felnézett rá, és összekapcsolódott a tekintetük, Danielt egészen furcsa, déjá vu-höz hasonló érzés fogta el. Ez már egyszer megtörtént. Hiszen ők ismerik egymást. Nem, ennek semmi értelme nem volt. Erre az arcra emlékezne. De akkor miért érezte mindig azt, hogy valami fontos hiányzott az életéből, és ez az idegen be tudná tölteni azt az űrt? Nem is valami, inkább valaki hiányzott. Chh, tipikus szappanoperás szöveg. De akkor is! Abban a pillanatban, gondolatban le is kevert magának egyet. Az isten áldjon meg Daniel, nem is ismered őt! Hagyd abba a szarakodást. Csak egy fiú.

Daniel pechére Lucas már a rövid ismeretségi idejük alatt kiismerte őt annyira, hogy tudja, hogyan reagál a fiú, ha tetszik neki valaki. Sunyin elmosolyodott, majd, hogy Danielnek kelljen kiszolgálni a két vendéget, fogott egy seprűt, és elkezdte felsöpörni a padlót. Pedig abszolút semmi szükség nem lett volna rá. Daniel küldött felé egy bosszút sejtető pillantást, amit a másik csak egy feltartott hüvelykujjal reagált le.

SwitchedWhere stories live. Discover now