Nyolc

889 44 0
                                    


„Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk?" *


Másnap reggel Jamie ásítva ment le a nappaliba vezető lépcsőn, miközben a szemeit dörgölte. Múlt éjszaka az anyukája összevitatkozott vele, amiért szó nélkül ment el, és amiért olyan későn ért haza. Viszont még így is hamarabb ért haza, mint Nick. Meg akarta várni őt, de bealudt a nappali kényelmetlen kanapéján. Reggel a saját szobájában ébredt, tehát bizonyára a testvére keze volt a dologban.

A konyhába lépve azonnal megpillantotta a testvérét, ahogyan kócos hajjal, egy szál boxerben ül az asztalnál, és kanalazza a gabonapelyhét. A rádióból egy kilencvenes évekbeli sláger szólt.

Jamie még félig kábán vetődött le a legközelebbi székre.

- Jó reggelt, rosszaság. –fojtotta vissza Nick a nevetését, valószínűleg az előző esti incidensre utalva. Biztosan az anyjuktól hallotta.

- 'Reggelt! –nyúlt át a testvére izmos karja fölött, hogy megkaparintsa a tejet. – Képzeld tegnap teleportáltam. –jelentette ki álmos mosollyal az ajkán, miközben a fehér folyadékot figyelte, ahogyan vékony sugárban a táljába folyik.

- Igen?

- Aha. Csak a nappaliból a szobámba, de akkor is. –nyújtotta ki a karját a fiú a gabonapelyhes doboz felé. De Dominick gyorsabb volt nála, felkapta azt, majd a feje fölé emelte. Szemei élénken ragyogtak, a szőke fiú pedig sóhajtva fújta ki a levegőt. Küzdhet meg a reggelijéért. Az idősebb elégedetten figyelte, ahogyan a fiú próbálta visszaszerezni a dobozt. Jamie már fel is állt a helyéről, hogy véget vessen a játéknak. Ez volt a fiú célja: mikor a szőke már mellette állt, megragadta őt a csípőjénél fogva, és egy ölelés kíséretében az ölébe húzta. Elkezdte puszikkal behinteni a haját, a homlokát, és az arcát.

Jamie lehunyt szemekkel, szótlanul tűrte, Dominick pedig nem értette, miért nem viszonozta a reggeli köszöntést a testvére, vagy hogy miért ül olyan mozdulatlanul, és hűvösen az ölében, mint egy darab kő.

- Valami baj van? –fordította maga felé a fiú arcát. A szőke összeráncolta a szemöldökét, mintha a kérdést magát sem értené. Nick nem tudhatta, milyen rosszul esett neki tegnap, hogy szó nélkül ott hagyta őt, mint egy kiskutyát a forgalmas országúton. Viszont nem volt kedve vitával kezdeni a napot.

- Nem fontos. Ideadnád a gabonapelyhet? Éhen halok.

- A-a! Addig nem eresztelek el, ameddig nem válaszolsz rendesen! –fonta a fiú teste köré csupasz karjait. Jamie érezte a hátának feszülő széles mellkast, így teljesen fogságba esve. Jóformán meg sem tudott moccanni, ugyanis a fiú a lábait is beleakasztotta az övéibe, terpeszbe húzva azokat. Az őt körülvevő keménységtől érezte, hogy kezd egyre jobban kimelegedni, és elöntötte az arcát a forróság. Megadóan csuklott hátra a feje a másiknak a vállára, mire ő finoman harapdálni kezdte a fülét. Egy újabb erogén zóna. Nicknek érzéke volt az ilyesmihez.

- Morci vagy, amiért elhanyagoltalak, ugye? –suttogta játékos hangon Jamie fülébe.

- Már megszoktam. –nyögte ki a fiú nagy nehezen. Nem volt könnyű dolog számára abban a pillanatban a beszédre koncentrálnia. Csupán Nick hangjától erekciója támadt.

- Mikor verted ki magadnak utoljára? –siklott a keze a fiú pizsamanadrágjára.

- Nem azt mondtad, hogy át akarod besz...- nyögött bele a mondat végébe. Dominick ujjai ugyanis besiklottak a fiú alsója alá. Maga Jamie sem tudta, miért ellenezik, hiszen erre várt már mióta.

SwitchedDonde viven las historias. Descúbrelo ahora