Segítség, félvér lettem!

Nyári tábor diliseknek

Soha életemben nem voltam ennyire rémült,mint most. 
Anya arcán semmilyen érzelem nem látszik. Fogalmam sem volt,hogy mégis miről akarnak velünk beszélni. Talán az igazgató fülébe jutott a mai kis robbantgatásom. Mellesleg,még mindig nem tudom,hogy hogyan csináltam. Már ha én csináltam. Vagyis,mennyi az esélye,hogy tudat alatt képes vagyok ásványvizet robbantani? 
Pontosan. Semennyi. 
Mire végre hazaérünk,izzadságban fürdök. Nem akarom,hogy megint bennem keljen csalódnia a családnak. De mint már említettem,a baj magától jön,sose kell keresnem.

A házunk egy csendes kis helyen található,családias környezettel ellátva. A hatalmas házat mi,és egy másik család birtokolja. Mr. és Mrs. Rush egy szem gyerekükkel élnek a földszinten. A másodikon pedig értelemszerűen mi. Hogy jól kijövünk-e a másik családdal? Nem mondom,hogy baráti a kapcsolat,de rendesek. A kicsi Tommy pedig hihetetlenül aranyos gyerkőc.
Odafent apa vár ránk,arcán fura grimasszal. Olyan,mint amikor nem tudod,hogy örülj,vagy sem. A lakásba beérve gyilkos hangulat uralkodik. Nem a jól megszokott Jackson légkör fogad,hanem annál rosszabb. Tudod,mikor meghal a macskád vagy az aranyhalad és a szüleid nem tudják,hogy hogyan közöljék veled. Apa kihúz egy széket,majd leül rá. Anya is így tesz,és int nekünk,hogy foglaljunk helyet. Ó te jó ég,pont mint egy vallatáson. 
"Esküszöm biztosúr,nem én öntöttem nyakon a pom-pom lányokat robbanó vízzel" 
Mattal engedelmeskedünk és várjuk a további fejleményeket.
Apa töri meg a csendet.
-Gyerekek,szeretném leszögezni,hogy nem vagytok bajban. Nem tettetek semmi rosszat. Ez amolyan kupaktanács.-mondja mosolyogva. Az első gondolat a fejemben az,hogy mégsem vagyok bajban! Mint ha egy kő esett volna le a szívemről! Nyilván ez a megkönnyebbültség látszik rajtam,anya felhúzott szemöldökkel néz rám.
-Talán történt valami ma,amit szeretnél velünk megosztani Rebecca?-nagyszerű...miért nincs póker arcom? Nagyot sóhajtok,mivel tudom,hogy nincs menekvés. Inkább tőlem tudják meg,mint az igazgatótól.
-Hát,ami azt illeti...Oké,történt egy kis baleset ma a pom-pom edzésen.-anya és apa riadtan néz össze.
-Mégis miféle baleset?-kérdik szinte egyszerre.
-Ömh,lehet őrülten fog hangzani,de bepipultam Claryre,a lányok kapitányára,és...Hát,felrobbantak az ásványvizek. Csak úgy.-apa és anya arcából kifut a vér. Matt hol rám,hol hullaszínű szüleinkre néz.
-Ha jól értem,akkor telepatikusan nyakon öntötted a beképzelt pom-pom lányokat?! Ez tök állat!-wow,még sose mondott ilyet a bátyám. Anya frusztráltan odafordul apához és valami olyasmit motyog,hogy most kell lépniük mert később rosszabb lesz. Na álljunk meg egy percre! Mi lesz rosszabb?! És mit akarnak lépni??
Végül apa szólal meg,hangjában csöppnyi aggodalommal.
-menjetek a szobátokba és pakoljatok össze. Rakjatok el annyi ruhát amennyit csak tudtok,aztán elmegyünk valahova.-Jaj ne. Ez marhára nem hiányzott... Mégis mi folyik itt?! És hova megyünk? Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Mattal néma csöndben a szobánkba megyünk.
-Matt...Szerinted hova visznek minket?-rám néz,szemében ezernyi kétség és félelem tükröződik. Megrázza a fejét,majd becsukja maga mögött az ajtót.
Nagyot sóhajtok,és bemegyek a szobámba. Ennyit arról,hogy "állat" vagyok...
Odabent előszedem az egyik táskámat,majd belehányok pár pólót,az évszakra tekintve pedig a rövid gatyáimat bányászom elő. Most biztos azt kérdezitek,hogy miért nem hívom fel a legjobb barátnőmet,hogy kipanaszkodjam magam. Erre egyszerű a válasz. Nincs telefonunk. Mármint,így globálisan az egész családban senkinek sincs. Mivel anya szerint káros a szellemi fejlődésünkre,habár Mattnél már mindegy. Ja,és laptopom sincs,se MP3-am,semmi olyanom  ami egy korombeli tininek alapdarab. Főleg emiatt cikiztek sokáig. Bánatosan kinézek az ablakomon,ahonnan beáramlik az Augusztusi meleg. Odakint egy pár kutyát sétáltat,három gyerek pedig nevetve biciklizik. Mit meg nem adnék,most ezért a boldogságért. 

                                                                                                ******