VÉLETLEN DIREKT BARÁTSÁG | BEFEJEZETT

19. rész - Új barátnő

Ross szemszög

Leírhatatlanul boldog voltam. Hanna, a lány, akiért évek óta valami megmagyarázhatatlan okból odavagyok, a barátnőm lett. Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy így fogom végezni, kiröhögöm, most viszont  semmi pénzért nem cserélnék senkivel. De most komoylan. Hanna az a személy, aki a puszta jelenlétével örömet tud nekem szerezni, de még csak az se kell, hogy ott legyen. Valahányszor rossz napom volt, és Hannával beszéltem online (WhatsApp-on, vagy Skype-on), egyből felvidultam. És akárhányszor csak találkoztunk, utána egy álló hétig lehet se lehetett vakarnin a mosolyt az arcomról. A mai nap pedig hivatalosan eddigi életem legboldogabb napja. Azért csak az eddigi, mert még biztos lesz sok, ha Hannával leszek, és nem tervezem, hogy szakítok vele nagyjából úgy... életem végéig. Istenem, de szeretem ezt az lányt...!
-Nem nézed a filmet? -fordult hátra Hanna, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.
-Hogy? Mi?
-Csak mert akkor kikapcsolom. -magyarázta.
-Miért, te nem nézed? -kérdeztem vissza.
-Őszintén? Éhen veszek. -mosolyodott el.
-Amúgy én is. -nevettem fel, és igazat mondtam. -Már percek óta korog a gyomrom.
-Hallottam. -jegyezte meg Hanna, én gyorsan szájon csókolt, majd felpattant. -Csinálok szendvicseket.

A konyha felé vette az irányt, közben ringatta a fenekét.
-Ne rázd nekem itt a segged! -szóltam rá fenyegetően.
-Eddig nem panaszkodtál! -kurjantott vissza, és tovább rázta a seggét.

Újabban nagyon rákapott a dologra, és az örületbe kerget vele, mert megfogadtam, hogy ma nem fogok lefeküdni vele. Ennyit ki kell bírnom, de úgy nagyon nehéz, ha közben folyamatosan csábítani akár. És az a baj, hogy egyre jobban hajlok rá, hogy engedjek a csábításra, mert...
-Ross, gyere, kész a kaja! -kiáltott ki Hanna.
-Megyek!

Bementem a konyhába.
-Ülj le! -utasított Hanna.
Mikor leültem, Hanna elém rakott egy szendvicst, és leült a mellettem levő székre. -Milyen?

Belehaltam a szendvicsbe, és el kellett ismernem, nagyon finom volt.
-Nagyon jó.
-Örülök.

Annyira szerettem volna, ha örökké tartana ez a pillanat, hogy csak így ketten vagyunk, és senki más nincs itt.

Hirtelen eszembe jutott valami.
-Hanna? -kezdtem bizonytalanul.
-Igen? -fordult felém a barátnőm.

Basszus, de jól hangzik!

-Mikor is kell visszamenned?
-Hétfőn 10-kor indul a gépem.
-Mit szólal hozzá, ha hétvégére elutaznánk valahova? -vetettem fel neki az ötletem.

Hanna szemei elkerekedtek, és letette a tányérjára a szendvicset.
-Hova gondoltad?
-Malibu-ba. Ez kábé olyan, mint Balatonlelle, csak a tengerparton, és a gazdagok szoktak ott házat venni, és bérelni.
-És mit is béreljünk ki egy házat?
-Igen. Most hétvégére. Csak mi ketten. Mit szólsz?

Hanna nagy levegőt vett, kinézett az ablakon, majd vissza, egyenesen a szemembe.
-Az józan eszem azt súgja, hogy nem kéne ilyen gyorsan haladtunk, de... Basszus, én is ezt akarom! -Odahajolt hozzám és megcsókolt. -Mennyibe fog ez nekem fájni?
-Neked semmibe. -nyugtattam meg.
-Arról szó sem lehet. -jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Hanna. -A felét én fizetem!
-Szerintem ezt gondold át. -húztam gonosz mosolyra a számat. -Mit gondolsz, itt a tengerparton. LA mellett. Milyen drága lehet szerinted egy egész ház csak hétvégére?

Hanna elhallgatott csak néhány másodpercre, aztán mikor leesett neki miről is beszélek, elkerekedett a szeme.
-Nem! Szó sem lehet róla! Nem hagyom, hogy ennyit költs rám! -tiltakozott hevesen.
-Miért nem? -kérdeztem nevetve.

Egyszerre volt aranyos, mégis szórakoztató a tiltakozása.
-Mert nem! Nem akarom, hogy ennyit költsenek rám.
-De miért?
-Mert így olyan, mintha csak pénzért lennék veled.
-Micsoda? Ez hülyeség. Csak a szeretnék örömet okozni a barátnőmnek. Mert tudom, hogy imádod a tengerpartot.