Segítség, félvér lettem!

Öngyilkos hajlamú ásványvizek

Rebecca Jacksonnak hívnak. 
15 éves,átlagos középiskolás lány. Vagyis,csak azt hittem,hogy az vagyok.
Anya mindig azt mondja,mindenkiben van valami különleges,de én ezt sose tapasztaltam magamon. A bátyám,Matt egy igazi okostojás. Mindent tudd,és minden érdekli. Én pedig...hát,egy igazi bajkeverő vagyok. DE,mentségemre szóljon,sose én keresem a bajt,a baj talál rám.

Apa épp a reggeli híreket olvassa,a napfényben megcsillan zöld szeme. Az említett okostojás,Matt,az irodalom könyvét bújja. 
-Jó reggelt,kicsim!-köszön nekem apa,majd megböki elmélyült bátyámat. 
-Reggelt' hugi.-fel sem néz a könyvből,úgy eszik. Hihetetlen. Hirtelen anya viharzik be a konyhába.
-Percy,nem láttad a laptopomat? Sehol se találom,és kellene a  prezentációmhoz.-idegesen matat a régi újságok közt,mire apa széles mosollyal az arcán így szól:
-Ezt keresed?-majd előhúzza a háta mögül a laptopot,melyen anyának ezer és ezer építészeti ötlete van. 
-Jaj,hála az égnek! Köszönöm,drágám!-mondja,majd azt csinálják,amitől minden gyereknek kifordul a bele. Igen...csókolóznak. 
-Blhee,anya...apa...örülök neki,hogy ennyire szeretitek egymást,de mi lenne,ha ezt nem a konyhába tennétek? Épp eszek.
-Húha,ma valaki bal lábbal kelt ki az ágyból.-mondja Matt,aki kivételes módon,most nem a könyvével van elfoglalva.
-Neked is rossz kedved lenne,ha pom-pom edzésre kellene ma menned.-mondom cinikusan.
-Tényleg? Szerintem Matt kifejezetten élvezné.-feleli apa,miközben anyámra kacsint. 
-Miért mész? Nem is tudtam,hogy Shirley pom-pom lány.-Ja igen...Shirley. Ő az én legjobb,és egyben egyetlen barátnőm. Nagy természet barát,és elégé csendes. Ja,és fülig szerelmes a bátyámba,de próbálja leplezni. Pfff,mint ha menne neki.
-Ő nem is. Kisegítőnek megy. 
-Ó,szóval ő lesz az,akit ugráltatni fognak. Értem.-feleli bólogatva.
-Muszáj mennie. Tesiből nem épp a legjobb,és azt mondta Mr.Royal,hogy ha nem vállal sporttal kapcsolatos munkákat,megbuktatja. Elégé szenya dolog,de legalább esélyt kap.- Shirley,mint a neve is mutatja,érzékeny,kis pipacs. Alacsony,madárcsontozatú. Sose volt egy sportember,de ettől függetlenül ő a legjobb ember,akit valaha is megismertem.
-Te pedig elkíséred...Miért is?-kérdi teáját szürcsölgetve Matt.
-Talán mert nem vagyok egy címeres bunkó,pont mint te. Shirley a barátnőm,ennyit simán megteszek érte.-Védekezően felemeli a kezét,majd bepakolja a tankönyvet a táskájába.
-Mit tanulsz ennyire kicsim?-kérdi anya,aki eddig csöndben ült,és a laptopját bújta. A kék delta folyamatosan világít,megállás nélkül. Vajon mikor merül le?
-Görög mitológia,azon belül a múzsák-büszkén kihúzza magát,majd elkezdi felsorolni  mind a kilencet. ARGH...olyan idegesítő ez a kis mindenttudor. Állandóan lenyűgözi anyáékat. Betűzőversenyekre járt,matekversenyeket nyert sorra,és most ez is. Én pedig csak pár intőt tudok felmutatni...Csodás.

Miután anya kirakott minket,bementünk a suliba. A hely,ahova télen csak melegedni járok. Nyáron meg...muszáj. Ahogy betettem a lábam,a csontkollekció,szőke lányok összesúgtak a hátam mögött. A felnyalt hajú fiúk pedig,kicikiztek,L-t formálva az ujjukból felém mutogattak. "Lúzeeer"
Már nem is érdekel. Megszoktam az évek során. Bátyám,Matt is így van ezzel. Megvan a maga,kis kocka világában,a szintén kocka haverjaival. Narancssárga szekrényemhez kullogok,hogy kivegyem a földrajz könyveimet,mikor egy lágy hang szólt hozzám.
-Szia Becca!-törékeny barátném ott állt, a virágos szoknyájába és a rózsaszín topánkájába. Fején a jól megszokott szalmakalap,ami az évszakot tekintve egész aranyosan hatott. Arcát,ezer és ezer szeplő tarkította,ami igaz volt a vállára és a nyakára is. Mosolyogva köszöntem neki.
-Hali Shirley. Na,ma mehetünk a csontkollekciók edzésére? 
-Persze! Annyira örülök,hogy nem kell egyedül lennem! Tuti nem élném túl...-nevetve megrázom a fejem,és elindulunk a termünk felé.
-Ez a legkevesebb,Shirley.-Barátnőm ugrálva tette meg a teremig vezető utat,míg én csöndben baktattam mellette. A pozitivitása olyan csodálatos,hogy néha elgondolkozok azon, hogy honnan veszi az energiát ehhez a gondolkodáshoz.

Az órák lassan teltek,de Shirley mindig szóval tartott valamivel. Hol az állatokról,és a bolygó "haldoklásáról" csacsogott,hol arról,hogy szeretne egy új szoknyát. Meg valami hippi klubról beszélt,amihez szívesen csatlakozna.
Ebédnél leültünk egy asztalhoz,majd nekiálltunk enni. Shirley egyszer csak  elnémult,és valakit feszülten figyelni kezdett.
-Hahóó! Föld Shirleynek! Föld hívja Shirleyt!-kezemet arca előtt lengetem. Hirtelen kapcsol,és zavartan rázni kezdi a fejét.
-Ömh,igen,szerintem is...-fogalma sincs,hogy mi van...
-Minden oké kislány? Ki az,aki miatt ennyire lefagytál?-megkerestem azt a pontot,amit még az előbb ő nézett,és meglepődve (vagy talán mégse) látom,hogy a bátyámat figyelte. Valami könyvet búj megint,miközben a haverjai egy új játékról beszélgetnek.
-Shirley...kérlek,mond azt,hogy nem a bátyámat nézted,hanem Lee csokis pudingját!
-Most miért?! Olyan ennivaló mikor gondolkozik! Kidugja a nyelvét,és összeráncolja a homlokát. És olyan jóképű! El se hiszem,hogy nem volt eddig barátnője!-teljesen extázisba került,mint mindig,mikor szóba jött Matt.
-Na látod...én se.-kiölti a nyelvét,mire én is ezt teszem. Nevetve megrázom a fejem,és ezt mondom:
-Oké,légy szerelmes a bátyámba...De figyelmeztetlek,nagyon vak szegény. Szóval,ha nem veszi észre a jeleket,hagyd a francba!-mint ha eltöprengene valamin,de végül bólogatva elfogadja a "játékszabályokat".

                                                                                          *********

-NEM,NEM ÉS NEM! ÚJRA,TI TEHÉNAGYÚAK!-Clary,a pom-pom lányok edzője a sípjába fúj,és újra elkezdődik az emelgetések,ugrások,szökdécselések a pályán. Unottan ásítozok a lelátón,miközben Shirleyt figyelem. Úgy rohangál,mint egy őrült,hogy eleget tegyen a kényes pom-pom lányok kívánságainak. Clary elégedetten ugráltatja Shirleyt,akinek még a szeme se rebben,úgy hatja végre a feladatokat. A helyében már kétszer felpofoztam volna a csajt,és mostanra otthon ülve ettem volna fagyit. De ő nem. Ő inkább itt pattog,csak azért,hogy ne bukjon meg tesiből. Érdekes felfogás. 
Edzés végén mentünk volna haza,mikor Clary és a barátnői (vagyis a talpnyalói,manapság már egykutya) utunkat állták. 
-Mond Shirley,mindent megcsináltál? Összeszedted a pom-pomokat? Kidobtad a büdös törölközőket a szennyesbe?-Mint ha csak egy cseléd lenne. Érzem,hogy viszket a tenyerem egy jó pofonért. Shirley megszeppenve áll és ezt mondja:
-I-igen Clary. Mindent megcsináltam.-Clary hátracsapja szőke fürtjeit,és mint ha valami királynő lenne,peckesen végignéz mindent. Majd gonosz mosolyra húzódik szája.
-És mi van a vizekkel? Ha jól látom,szanaszét vannak gurulva. Szedd össze őket.
-De hát az előbb szedtem össze őket!- kezdi Shirley,de épp,hogy befejezte a mondatott,Clary két barátnője felborította a dobozt,így a kis üvegeke szanaszét gurultak. Ez volt az a pont,amikor elgurult nálam az a fránya gyógyszer. Nem éreztem semmit,azon kívül,hogy a gyomrom liftezni kezdett,a lábaim pedig remegni. Egyik percben még mindenki száraz volt,a következőben pedig sikítozás,elfojt szemfesték,és felrobbant ásványvizes üvegek hevertek szerte szét.

-Még mindig nem hiszem el! Hogy csináltad?!-kérdezi kábé ötödszörre Shirley. Idegesen ütöm a ritmust bal lábammal."Hol van már anya??" 
-Én se tudom! Oké?! Egyszerűen csak...baleset volt. Biztos azok a buta libák tettek valamit a vízbe,csak visszafele sült el,vagy mitom' én!-ajkába harap,jelezve,hogy vette az adást.  Végre befordult anya a kocsival,így hazatudtam menekülni.
-Szia Rebecca! Milyen volt a napod?-kérdi anya szikrázó mosollyal. Szőke tincsei megcsillannak mikor odahajol,hogy puszit adjon. Hátul Matt a matekleckéjét csinálja. Shirleyre nézek,aki mint mindig,most is fülig pirult. Köhintek egyet,mire feleszmél.
-Szia Becca! Majd holnap talizunk! Ömh,viszlát Mrs.Jackson...szi-szia Matt!-Matt nevét a kelleténél hangosabban ejtette ki,de drága bátyámnak nem tűnt fel. 
-Szia Shirley. Holnap találkozunk.-mondta mosolyogva. Mégis miért mondta ezt?! A hülye barma! Shirleynél ez felér egy házassági ajánlattal...Argh...Ha összetöri a szívét,én a csontjait töröm össze,az már biztos! 
Csöndben ültünk,mikor anya vészjósló hangon megszólalt.
-Ha hazaértünk,apátok és én beszélni akarunk veletek. Rendben? 

És vége! :D 
Mint látjátok,nem a Leyna sztori nyert,de ígérem,hogy azt is megfogom csinálni ;) Ami pedig ezt a történetet illeti,nagyon fura még.
Ugyebár nincs megadva alap karakter,mint a Percabethes fanficemnél,és elsőnek elégé görcsösen fogtam hozzá írni. De aztán hála a múzsáknak,jött az ihlet :D 
Nagyon,de nagyon remélem,hogy tetszeni fog a történetem :3 És ne féljetek kommentelni! Mindig örömmel olvasom a visszajelzéseiteket! <3 
A következő részig pedig puszii <3