Az elődök bekavarnak

1. Fejezet

- Még egyszer meg ne ijessz! Már azt hittem meghaltál! - Első döbbenete után társam jó szorosan visszaölelt. - Nem kapok levegőt - nyögtem, mire enyhén rózsaszín arccal elengedett, és inkább kérdőn nézett rám:

- El tudnád mondani, hogy hol vagyunk, Bogaram?

- Plagg nem avatott be? - Szúrósan néztem volna a kis kwamira, ha még ott találom. De amikor körülnéztem, sehol sem volt. Se ő, se Tikki. Remélem nem lesz bajuk.

- Épp aludtam és mikor felébredtem, itt voltam veled - felcsillant a szeme és gúnyos vigyor került az arcára. Önkéntelenül is elképzeltem pizsamában. Szép képnek tűnt... 

- Tudod, Bogaram, ha találkozni akarsz velem, nem kell elrabolni...

- Mi? Én nem... Á, hagyjuk - sóhajtottam gyanítva, hogy most az én arcom lett rózsaszín. - Azért vagyunk itt, hogy találkozzunk az elődeinkkel.

- És merre vannak? Én nem látom őket - értetlenül forgolódott. Elgondolkoztam. Tényleg, vajon hogyan találjuk meg őket? Tikki mintha említett volna valamit...

- Macska vagy, hagyatkozz az ösztöneidre. Legalábbis ha jól emlékszem, Tikki ezt mondta - És valóban. Éreztem, hogy valami húz a templomszoba egyik kijárata felé. - Asszem, itt elválnak útjaink. Szia, Macska.

- Szervusz.

Adrien szemszöge:

Ez most komoly? Itt vagyok kettesben életem szerelmével és ő faképnél hagy? Úgy tűnik, tényleg eléggé balszerencsés vagyok a szerelemben. Akkor most mit is csináljak? Katica azt mondta hagyatkozzak az ösztöneimre.

Hát jó, ösztönök vezessetek! 

Semmi. Szó szerint semmi.

Egyszer csak nevetést hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és észrevettem egy ugyanolyan ajtót, mint amilyenen át a Bogárkám távozott. Úgy éreztem, valami az ajtó felé vonz. Ez is egy, az előzőhöz hasonló helyiség volt, azzal a különbséggel, hogy az egészet macskás minták díszítették. Lesz, ami lesz alapon elindultam és hamarosan egy csapat fekete ruhás férfival találkoztam (a csarnokok egybenyíltak és az utolsóban voltak ők), akik pihe-puha párnákon ültek és egy hatalmas, terített asztalról falatoztak. Ha Katica jól mondta, ők az előző Fekete Macskák. Mindegyikük más és más típusú ruhát viselt: volt köztük egyiptomi, kínai, római gladiátor, görög és lovag stílusú is. Amint feltűnt nekik hogy ott vagyok, csak még jobban röhögtek. Én csak a fejem csóváltam:

- Ti lennétek az elődeim? - bólintás volt a válasz. - Szabad megkérdeznem min röhögtök?
Erre abbahagyták. A csöndet megtörve a lovag szólalt meg először:

- Semmi különös, csak mindig vicces nézni, amikor valamelyik szuperhős olyan bénán udvarol a másiknak, mint te - mondta nem törődve paradicsomvörös képemmel. - Én Alexandro vagyok, előző Fekete Macska a középkorból, ők itt mellettem pedig szintén az elődeid és azért vagyunk, hogy segítsünk neked beteljesíteni a sorsod.

- Számíthatok rá, hogy eláruljátok mi az, vagy egyszerűen szó nélkül hagyjátok, hogy gyötrődjek?

- Nem fogjuk szó nélkül hagyni - mondta a római. - Mi fogunk neked tanácsokat adni és megvédeni téged. Ülj le. Egyébként Adonisz vagyok - kezet nyújtott, amit hálásan el is fogadtam.
Valamiért úgy éreztem megbízhatok bennük. Olyan érzésem volt, hogy végre hazaértem és, hogy ezek az emberek az igazi családom. Fesztelenül viselkedtek velem, mintha csak a rég látott kisöccsük volnék. Együtt tudtam nevetni velük és csak élvezni a hirtelen jött szabadnapom.