Úgyis az enyém leszel

19. fejezet

Monique Barnaby egyre merészebben próbált provokálni. Az istentiszteletekre szűk ruhában jelent meg, mely meglehetősen mélyen dekoltált volt, valamint a prédikációim alatt kihívóan bámult, ingerkedve megnyalta a száját és mutató ujját többször is a szájába dugta, szopogatta és alig észrevehetően körbenyalta. Rettentően zavart a pimasz magatartása. Igyekeztem tudomást sem venni róla és levegőnek nézni. Ez mintha még jobban tüzelte volna. Persze, csak akkor csinálta ezt, amikor a feleségem nem volt jelen. Valami miatt félt Charlie-tól. Tudtam, hogy ez így nem sokáig fog menni. De arra nem számítottam, hogy úgy sül el, ahogy. 

Az egyik istentiszteleten Charlie is velem volt. Akkor már vagy két hete nem vett részt ezeken az alkalmakon. Én sem tudtam, hogy akkor velem fog jönni. Természetesen nagyon örültem, hogy ő is velem tartott. Monique Barnaby láthatóan nem volt arra felkészülve, hogy a feleségem is jelen lesz. Kihívó ruhában jelent meg, mint ahogy az utóbbi időben szokása volt. A tagokat mindig az ajtóban köszöntöttem. Ez most is így volt. Charlie csak pár percre hagyott magamra, a mosdóba ment. Ekkor jöttek Barnabyék. Monique már messziről vigyorgott és kéjesen bámult. Nagyot nyeltem. Miért nem tud egyszer beteg lenni vagy valami? A férje, Albert már nyújtotta is a kezét üdvözlésre és Monique is szintén meg akarta fogni a kezemet, amikor hirtelen mellém lépett a feleségem. Mrs. Barnabyt mintha villám sújtotta volna. Arcáról lehervadt a mosoly és visszahúzta a kezét. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett számomra Charlotte jelenléte. 

- Úgy látom, Mrs. Barnaby nem örül nekem - jegyezte meg Charlie cinikusan, amikor kettesben maradtunk az ajtónál.

Szóval, észrevette. Bár mit nem vesz észre egy nyomozó? Nem szóltam semmit. Charlie jelentőségteljesen nézett rám. Szemei majdnem átfúrtak. 

- Menjünk be - mondtam zavartan és előre indultam. Éreztem a hátamban a feleségem pillantását, majd követett engem. 

Charlie a prédikációm alatt pontosan Mrs. Barnaby mellé ült le, akit ez láthatóan nagyon nyugtalanított. Meg sem mert moccanni. Amikor odanéztem, mindig halványan elmosolyodtam. Charlie karba tett kézzel, katonásan előre nézett, azaz rám. Mennyivel jobb volt így szolgálni! Charlie amolyan őrző angyalom volt. Istentisztelet után együtt ebédeltünk. A női tagok finom szendvicseket, salátákat és süteményeket készítettek. Charlotte egyik női tagunkkal beszélgetett, amikor megkért, hogy szedjek neki egy tányérra egy kis ételt. Odaléptem a svédasztalhoz. Éppen az ételeket pakoltam, amikor Monique búgó hangját hallottam mellettem. 

- Édes, Ben, ma is milyen vonzón nézel ki. 

- Köszönöm, Mrs. Barnaby - udvariaskodtam.

- Még mindig nem látogattál meg bennünket... - mondta negédesen.

- És, ha rajtam múlik nem is fog - csattant keményen Charlie hangja mögöttünk. Monique megmerevedett és el akart szökni, ám Charlotte nem engedte.

- Hová? Hová? Az én társaságom már nem olyan érdekes, kedves Mrs. Barnaby? - mondta jó hangosan Charlie. - Miért csak Ben társaságát kedveli annyira? Netalán parázna gondolatai vannak az ÉN férjemmel kapcsolatban?

Mindenki minket kezdett nézni. Monique bíbor piros színűre vált és láttam, legszívesebben elsüllyedne szégyenében. 

- Nem dehogy... - hebegte. - Én csak...én...

- Igen? - nézett egyenesen a szemébe Charlie. 

- Mi történt? - jött felesége mellé idegesen Albert. - Valami baj van?

- Igen! Nagy baj van, Mr. Barnaby! - mondta keményen Charlie. - A feleségének parázna gondolatai vannak a férjemmel kapcsolatban! Jó lenne, ha a körmére nézne, mert, ha nem...akkor nagy baj lesz, ezt garantálhatom!

Albert segélykérően nézett rám, de én nem szóltam semmit. Jobb volt, ha ezt a két nő intézte el. Magamban csak mosolyogtam. 

- Felesleges fenyegetőznie, Mrs. Walker - dadogta idegesen Albert. - Az én Monique-omnak semmilyen tisztességtelen szándékai nem voltak.

- Hát, azt nagyon is ajánlom, Mr. Barnaby - szűrte a fogai között Charlie, miközben szemei villámokat szórtak. - Ha még egyszer meglátom a feleségét az ÉN férjem körül, akkor biztos lehet benne, hogy a hajánál fogva hajítom ki innen!

Barnaby-ék alig kaptak levegőt a fenyegetésre. Tudták, hogy Charlie meg is teszi. Sarkon fordultak és nagy méltatlankodások közepette elhagyták a helységet. 

- Micsoda testőröd van, Ben - szólt oda vigyorogva az egyik férfi tagunk és ránk kacsintott. A többiek is mosolyogtak, elégedetten bólogattak. Ezek szerint másokat is zavart Mrs. Barnaby magatartása. 

- Kemény voltál - mondtam melegen a feleségemnek.

- Már zavart. Többször is észrevettem, hogy körülötted legyeskedik. Miért nem szóltál rá? - kérdezte Charlie enyhe haraggal.

- Nem is tudom...talán nem akartam vele durva lenni.

- Nem ártana... Legközelebb ki környékez meg, amikor nem vagyok melletted? 

- Hát, ezért lenne nagyon jó, ha mindig mellettem lennél - néztem rá komolyan.

- Tudod, Ben, hogy nem tudok mindig veled lenni - mondta bosszúsan. - Amikor elvettél, tudtad, hogy a munkám mivel fog járni.

Sóhajtottam.

- Igen, igazad van, tudtam, de azért reménykedtem, hogy hátha... 

- Hátha mi? Hátha állást váltok? 

Nem válaszoltam, mert a szemeim beszédesebbek voltak.

- Nem akarok veszekedni, Charlie - mondtam aztán lemondóan. - Hagyjuk inkább. Örülök, hogy most itt vagy mellettem, és elintézted Mrs. Barnabyt.

Láttam, hogy Charlie még akart mondani valamit. Bosszús volt még mindig. Aztán meggondolta magát, és inkább ő sem firtatta tovább a dolgot. Elvette a tányérját a kezemből és enni kezdett. 

Nem voltam naiv, hogy ne legyek azzal tisztában, ezt a témát csak jegelni tudtuk, de még vissza fogunk rá térni. Volt miért imádkozni bőven.