Úgyis az enyém leszel

13. fejezet

Egész éjjel hánykolódtam a kanapén. Az a tudat, hogy Charlie a másik szobában alszik és nem mehetek be hozzá, csak nehezítette az elalvásomat. Nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz vele. Kegyetlenül meg kellett dolgoznom a szerelméért. Megőrjített azzal, hogy a legforróbb pillanatokban mindig észhez tért és kitépte magát ölelésemből. Az esti konyhajelenet puszta gondolatától merevedésem volt. Szeretkezhettünk volna, és most egymás karjaiban feküdhetnénk az ágyában. De nem, neki ez nem kellett! Inkább megmakacsolta magát, inkább levágott egy hisztit és bezárkózott a szobájába. Annyira feldühödtem, hogy legszívesebben rátörtem volna az a rohadt szoba ajtót. Már hajnalodott, mire nagy nehezen álomba merültem. 

Világos volt, amikor felébredtem. Szükségem volt pár percre, hogy realizáljam, hol vagyok. Amikor kitisztult a fejem, azonnal kiugrottam az ágyból. Charlie! A szobájához rohantam. Az ajtó nyitva volt. Bementem a szobájába. Ágya szépen bevetve...a szoba üres volt. Kirohantam a konyhába. Látszott, hogy reggelizett, mert három tányér száradt a mosogatónál. Este még csak két tányér volt ott. Elment! Elment anélkül, hogy felébresztett volna, hogy szólt volna! Istenemre, majdnem elsírtam magamat. Az asztalon egy levelet találtam. Leültem az egyik székre és kezembe vettem a papírt. 

Ben, nem akartalak felébreszteni. Remélem, jól aludtál. Ha elmész, zárd be az ajtót. Hagytam neked egy kulcsot a bejárati ajtó melletti fali kulcstartón. A kulcsot megtarthatod azzal a feltétellel, hogy legalább három hónapig békén hagysz! Nem hívsz, nem látogatsz meg! Edzenem kell, készülnöm kell a bajnokságra és nem akarom, hogy bármi, vagy bárki megzavarjon ebben! Remélem, megérted és tiszteletben tartod a kérésemet. Ha mégsem vagy képes erre, biztos lehetsz benne, hogy ha legközelebb itt talállak, akkor kidoblak és hogy jobban bevésődjön a kérésem, jól helyben is hagylak! Ez nem fenyegetés, ez ígéret! - Charlie

Nem azt írta, hogy "Szerelmem" és nem azzal zárta, hogy "szeretlek". Ez fájt. Mindent megtett, hogy levele teljesen hideg és közömbös legyen. Átkozott kis boszorkány, nagyon jól tudta, hogyan tud lelkileg bántani. 

Három hónap! Charlie nem volt észnél! Nem tudta, mit kér! Nem fogom kibírni addig! Képtelen leszek rá! Nem látni, nem hallani a hangját! És milyen rafináltan kínoz: a lakása kulcsát elvihetem. Így mindig ott lesz a csábítás, hogy kocsiba üljek és hozzá száguldjak. Boszorkány! Átkozott boszorkány!

Nagyot sóhajtva összehajtottam a levelet. Legalább ezt rongyosra olvashatom három hónapig. Mert csak három hónapot írt, hogy nem láthatom. Utána nem hagyom, hogy ezt csinálja tovább. Magamhoz láncolom, az enyém lesz. 

Bementem a szobájába. Elég puritánul volt berendezve. Egy ágy, egy komód, egy nagyobb ruhás szekrény, egy íróasztal székkel. A falon könyves polc. Főleg karate könyvek, lexikonok és a rendőrakadémiához szükséges tankönyvek sorakoztak rajta. Biblia sehol. Eszembe jutott a kicsi kori szobája. Rózsaszín volt, tele játékokkal. Nehéz volt összeegyeztetnem a  régi Charliet az újjal. Biztosan azért, mert a két Charlie között eltelt években nem láttam őt. Nem láttam felnőni. Sokáig elidőztem a lakásában. Próbáltam mindent bevésni róla, az illatát magamba szívni. Túl kellett élnem három hónapot. Szükségem volt arra, hogy valamire emlékezzek. 

Nehéz szívvel zártam be a kis lakás ajtaját és indultam haza. Rettegtem a saját otthonomtól. Ott egyedül leszek. Nem fog egy zárt ajtó mögött Charlie szuszogni. 

Az idő hátralévő részében ahogy csak tudtam, lefoglaltam magam. Volt dolgom bőven, nem kellett panaszkodnom, de még azt is szívesen elvállaltam, hogy az egyik idős tagunknak, Mrs. Hayettnek bevásároltam. Ezt Wendy csinálta, de most átvettem tőle. Bármi jól jött, csak ne kelljen korán haza mennem. 

- Mit szólnál, ha főznék neked valamit? - kérdezte egy kicsit bátortalanul Wendy. Istentisztelet után voltunk, és a szünetben odajött hozzám. - Elég soványnak és nyúzottnak tűnsz. Szerintem egy finom ebéd jót tenne neked.

Kellemetlen helyzetbe hozott. Nem akartam bátorítani, vagy bármi olyat tenni, amiről azt hiszi, hogy van remény. De olyan kérlelően nézett rám! Pontosan tudtam, mit érez. 

- Rendben van - egyeztem bele és elmosolyodtam. Talán nem kellett volna, mert látszott, hogy megkönnyebbül és szélesen mosolyogni kezdett. 

- Akkor holnap átmegyek hozzád - mondta vidáman, majd sarkon fordult és elment.

Meg kell hagyni, nagyon jól tudott főzni. Jól esett a meleg étel, amit készített. Az utóbbi időben nem sokat törődtem az evéssel. Az volt a legfontosabb, hogy ne kelljen gondolkodnom. 

- Milyen volt a legutóbbi lelkészértekezlet? - kérdezte ebéd után, a desszertet kanalazva.

- Semmi lényeges, csak a szokásos megbeszélés - válaszoltam.

- Jól vagy? - kérdezte gyengéden.

- Persze - bólintottam. 

Egy ideig nem szólt semmit. Aztán megtörte a csendet:

- Ben...látom, még mindig egyedül vagy... - megakadt. Segélykérőn nézett rám. Nem segítettem neki. Tudtam, mit akar. Én nem akartam. - Nem...ö...nem gondoltad meg magad velünk kapcsolatban?

Ideges tekintetemet látva, gyorsan hozzátette: - Nem kell azonnal válaszolnod! Csak gondolkodj rajta! Ben, én még mindig szeretlek! Kész vagyok arra, hogy újra kezdjem veled.

Gyomrom összerándult. Azt hittem, menten visszahányom az ebédet. Türelmet erőltettem magamra. Nem akartam megbántani. 

- Nézd, Wendy! Attól, hogy nem vagyok együtt Charlie-val, még nem jelenti azt, hogy valaki mással akarok lenni. Wendy, Charlotte-ot szeretem! Rajta kívül nem akarok mást!

Kemény szavak voltak, de ki kellett őket mondanom, hogy megértse, ne tápláljon irántam hamis illúziókat.

- Értem - mondta csendesen. Felállt, összeszedte a tányérokat és a mosogatóhoz ment. Ez felidézte bennem azt az estét, amikor Charlie-nál voltam. Hiánya belenyilalt a szívembe. Felálltam és bementem a szobámban. Végigdőltem az ágyamon. Lehunytam a szemem és Charlotte-ra gondoltam. Nem sokkal később hallottam, hogy Wendy elment.