Úgyis az enyém leszel

11. fejezet

Szakítani akartam Wendyvel. Nem akartam tovább álltatni. Nem volt értelme. Abban egyeztünk meg, hogy szerda este ráér, és átjön hozzám. Imádkoztam, hogy képes legyek neki elmondani, hogy mást szeretek és őt ezért nem vehetem feleségül. Arra kértem az Urat, hogy segítsen át ezen a nehézségen és adjon hozzá erőt. 

Wendy pontosan hétkor csengetett. 

- Szia - nyitottam neki ajtót. 

- Szia, Ben! - köszöntött vidáman. Átölelt és meg próbált szájon csókolni, de én csak megpusziltam. 

- Gyere be - mondtam feszülten.

Bementünk a nappaliba és leültünk. Elmondtam magamban még egy fohászt. Wendy továbbra is mosolyogva várt. 

- Wendy... - kezdtem egy kis idő után. - Beszélnünk kell.

Hangom komolysága lehervasztotta a mosolyát. 

- Valami baj van, Ben? - kérdezte aggódva.

- Kettőnkről akarok veled beszélni. 

Szemében kiült a riadalom. 

- Miről van szó? - kérdezte rémülten.

- Nem vehetlek feleségül - mondtam ki. 

Egy ideig nem szólt, csak nyeldeste a könnyeit. 

- Van valaki másod? - kérdezte akadozva.

Bólintottam.

- A rendőrlány? 

Talán nem is lepett meg, hogy tudta. 

- Igen. 

Ajkai remegtek a visszatartott sírástól. 

- Sajnálom - mondtam és úgy is gondoltam. 

- Szereted? - kérdezte.

- Igen.

- Azóta, hogy ott találkoztál vele?

- Igen. 

- Engem szerettél valaha? - kérdezte elgyötört hangon.

Mit mondjak erre? De nem volt szívem hazudni neki. 

- Kedvellek.... - mondtam csendesen.

- Értem... - mondta könnyek között és lehúzta az ujjáról a gyűrűt. Az asztalra tette. 

- Tudod, Ben - kezdte sírva. - Sosem tartoztam a szép lányok közé. Sosem akadtam udvarlóm, mint a többi szép lánynak. Itt voltam harminc évesen egyedül. Már feladtam a reményt, hogy valaha lesz férjem, vagy gyerekem. Aztán jöttél te... - hangja elakadt, próbálta sírását megfékezni. - Annyira jóképű vagy! Amikor megláttalak...azonnal beléd szerettem. Minden nap imádkoztam, hogy összejöhessek veled. El sem tudod képzelni, mit éreztem, amikor először hívtál randira. Alig akartam elhinni, hogy a vágyam valóra vált. 

Zsebkendőt vett elő és kifújta az orrát. Hangja kicsivel higgadtabb volt. 

- A csókjaid, a szeretkezés veled.... Jó feleséged lettem volna... - újra lepityeredett. - Nem tudom elhinni, hogy csak így vége van.... 

Szívszaggató volt hallgatni, és nagyon bántam, hogy egyáltalán kikezdtem vele. 

- Ha nem szerettél, miért hívtál el randizni? - szegezte nekem a kérdést. 

Hátradőltem a fotelben és nagyot sóhajtottam. Tartoztam neki azzal, hogy válaszolok a kérdésére.

- Mert azt hittem, hogy az Úr téged rendelt mellém - válaszoltam.

- És most miért gondolod azt, hogy ez nem így van? Lehet, hogy csak belehabarodtál... Majd idővel, kiábrándulsz belőle - mondta reménykedve.

A fejemet ráztam.

- Sosem fogok belőle kiábrándulni. Charlotte-ot születése óta ismerem...

- Akkor miért most? - kérdezte értetlenkedve.

- Charlotte édesapja, Roger a szüleim nagyon jó barátja. Mindig összejártunk velük. Akkor még élt a felesége, Tracey. Sosem gondoltam Charlie-ra másként, mint egy gyerekre. Csak egy gyerek volt. Amikor főiskolára kerültem, nem találkoztam velük többet. Charlie-t kislányként láttam utoljára és az akadémián láttam viszont újra.... 

- Akkor sem értem...ha mindig kislánynak tartottad..... - Wendy hangja zaklatott volt, kezeit tördelte. 

Ujjaimmal végigszántottam a hajamon. 

- Amikor kislány volt, mindig azt mondta, hogy én leszek a férje és hogy szerelmes belém. Persze, nem vettem komolyan. Hiszen gyerek volt - az emlékek mosolyt csaltak az arcomra. - Mindig is szerettem. Amikor gyerek volt, akkor is szerettem...mint egy...mint egy testvért... De már nem gyerek, hanem felnőtt nő. És már nem úgy érzek iránta, mint akkor... 

Wendyt felzaklatta, amit mondtam, mert dühösen felpattant a kanapéról és rám kiabált.

- Bár sosem találkoztam volna veled, Ben Walker! - fakadt ki, aztán kirohant a házból. 

Egyedül maradtam a nappaliban. Rám sötétedett. Nem kapcsoltam lámpát. Elmélkedtem. Megint a paráznaság bűnébe estem. Pocsékul éreztem magam tőle. Először engem csaptak be, és most én csaptam be mást. Rohadt érzés volt. Két szék közé estem. Elhagytam Wendyt és epekedtem egy másik nő után. Tudatában voltam annak, hogy Charlie-t megszerezni nem lesz könnyű. Félve gondoltam arra, hogy mi van, ha sosem kapom meg, ha nem lehet az enyém. Büntetésből... Csak reménykedtem, hogy az Úr nem így gondolja...