Úgyis az enyém leszel

Prológus

Isten útjai kifürkészhetetlenek és nála nincs olyan, ami lehetetlen lenne. Csodák a mai napig vannak. Én is megtapasztaltam ezt. 

Benjamin Walker vagyok és mindig arra vágytam, hogy Istent és az embereket szolgálhassam. Ezt láttam az édesapámtól, sőt, még a nagyapámtól is. Vágytam én is erre a nagyon megtisztelő és alázatos feladatra. Az iskolában sokat csúfoltak a hitem miatt, de nem törődtem vele. Jézust is megalázták és bántották, amikor az emberekért tevékenykedett. Ő volt a példaképem. És, amikor elcsüggedtem, Rá gondoltam. Ő adott erőt, hogy ne adjam fel. Kedvenc könyvem a Bibliám volt. A nagyapám örökítette rám az övét. Mindig nagyon vigyáztam rá, és mély áhítattal nyitottam ki nap mint nap, hogy erőt merítsek belőle. 

Édesapámat, Waltert és édesanyámat, Theresat nagyon kedvelték a közösségünkben. Tevékenyen részt vettek benne. Anya női biblia köröket és imacsoportokat szervezett. Házunk gyakran adott otthont ezeknek a találkozóknak. Édesapámat pedig többször felkeresték a tagok, hogy útmutatást, segítséget kérjenek tőle. Bíztak benne és felnéztek rá. Olyan akartam lenni, mint ő és olyan feleségre vágytam, mint az anyám. Hiszen ők ketten az életüket szentelték az Úr művére. Együtt szolgálták az egy Igaz Istent. Én is ilyen segítőtársat akartam magamnak és már igen hamar imádkoztam az Úrhoz, hogy egy ilyen társat készítsen elő nekem. 

Ám az Úr gondolatai nem olyanok, mint az ember gondolatai. Ő a szívek teljes ismerője. Előle semmit sem lehet elrejteni. Már előre készített arra, hogy egyik kis báránykáját megkeressem Neki. Engem választott ki erre a csodálatos feladatra! Az út, amelyet be kellett járnom, sokszor nagyon sötétnek és riasztónak tűnt. De mindig végig velem volt...és nem hagyott magamra.