Itt Ragadva

XI. fejezet

"Szerintem meghaltam."
-Dia! Dia! Ébren vagy?
Mégsem haltam volna meg? Akkor mi történt? És ki szól hozzám?
-Dia!
-K..Ki v..va..vagy?- dadogtam. Többre nem "telik".
-Ali! Dia, Ali vagyok! Emlékszel rám?
-N.. Nem tu..tudom.
-Jó napot 416! Jobban van? Mit érez?
-F..f..fáj a fe...fejem, és nem érz...zem a lábam.
-Értem. Ez esetben, beszálitjuk önt a korházba.
-Dia, akarod , hogy veled menjek?
Válaszolni nem birtam, mert nem volt erőm és az álom kezdett elnyomni, ezért csak bólintittam egyett. Az utat végig aludtam,a korházban is az orvosok ébresztettek fel. Bevittek mindenféle vizsgálatokra, majd megállapitottak , hogy.... Semmi bajom sincs. Úgy döntöttek, hogy egy éjjelre meg bentmaradok a fejfájasok miatt.
Ali lépett be az ajtón.
-Szia! Jobban vagy? Mit mondtak az orvosok?
-Azt mondták , hogy ma éjjel még bent kell maradjak. De holnap már hazamehetek.
A nap maradék pár oráját beszélgetéssel töltöttük, majd elaludtam.
                   ~Másnap reggel~
-Jó reggelt!- jött be az orvos.
-Jó reggelt!
-Hogyan érzi magát?-érdeklődött irántam miközben a korlapomat nézte.
-Tökéletesen!- jelentettem ki magabiztosan.
- Úgy látom, ma már visszaszálithatjuk magát.
-Ha muszály....
-Akkor kérem kezdjen el szedelőzködni.
Pár óra mulva már a megszokott szobában voltam. Lassan feláltam, kicsit megszédűltem, de ez nem tántoritott meg az éhségtől, erőt vettem magamon és az ebédlő felé vettem az irányt. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy mennyire rossz a kaja, nekem abban a szent pillanatban ennem kellet.
Ahogy mentem az ebédlő felé, egy melhasba ütköződtem. Felnéztem , és két gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Gyönyörűek voltak. Mintha egy zöld mező lett volna lehintve aranyporral. Gyönyörűek volt.
-Oké Dia! Nem kell ugy bámulni!- idáig azt sem tudtam , hogy kivel állok szemben, majd a hangról megismertem.
-Bocsi, egy kicsit még ügyetlen vagyok.
-Szeretnéd , hogy elkisérjelek?
-Igen!
Az "út" további részét csendben töltöttük el, szerintem kínos volt, igy én megtörtem.
-Dave!-suttogtam halkan
-Igen?- fordult felém.
-Köszönöm!- öleltem meg. Atyám mi ütott belém? Miota ölelgetek én másokat?
- Mit is?- kezdett el nevetni és közben hülyén nézett rám.
Én megfordúltam, és tovább indultam. Az ajtót kinyitva, megfordúltam, majd közöltem vele , hogy nem tudom mit köszönök.