Titkok

2.7K 62 1
                                    

Emlékezett az első napjára a VKE-nél. Garcia sápadt döbbent arcára, mikor meglátta őt, s a többiek végtelen zavarodottságára. Az őt vizslató szemekre, a hitetlenkedésre, meglepettségre. Ám ezek cseppet sem nyugtalanították, hiszen számított rá.

Valóban megdöbbentő volt a hasonlóság, jól tudta ő maga is. Az ajkai és testalkata valamivel teltebbek voltak, és alacsonyabb is volt nála. Viszont az arca és annak minden egyes millimétere tökéletesen olyan volt, mint az övé... szemei ugyanolyan mogyoróbarnák voltak, sötétbarna dús haja körülbelül a lapockájáig ért.

Az egyetlen, ami kétségbe ejtette az Morgan viselkedése volt... a fogadtatása őszinte ellenszenvet tükrözött ez mind szavaiban, mind testbeszédében megnyilvánult. A férfi egyáltalán nem bízott benne, és a lehető legnagyobb távolságot kívánta tartani tőle. Mindenkinek feltűnt, hogy nincs rendben valami. Még aznap megpróbáltak vele beszélni, ám szavaik süket fülekre találtak.

Még Reid sem volt annyira tartózkodó vele szemben, mint Morgan. Pedig Reidre igenis jellemző, hogy nehezen tudja feldolgozni a változást. Kényelmetlenül érzi magát tőle, ennek ellenére valahogy mégis megpróbált a nővel kommunikálni. Derek Morgant kivéve mindannyiuk igyekezett feloldani a feszültséget, melyet a nő érzett, egyrészt az idegen környezet és emberek miatt, másrészt pedig Morgan ellenszenves megnyilvánulásai okán.

Az első ügy után, mikor hazafelé tartottak szolgálati repülőgépükön épp valami borzalmasan unalmas regényt olvasott (azt is csupán azért, hogy elterelje gondolatait a sok kegyetlenségről), Morgan ült le mellé. Durván kikapta kezéből a könyvet, majd méregtől és elszántságtól izzó szemekkel ráhunyorgott.

— Akárhogy is, én meg fogom tudni ki vagy! Ki fogom deríteni a kis titkaidat, mert valami bűzlik körülötted az már egyszer biztos - morogta közel hajolva a nő arcához.

Mikor a férfi felállt és ledobta a könyvet a nő mellett lévő üres helyre, összerezzent.

Tudta, hogy eljön majd ez a pillanat, azt viszont nem gondolta, hogy ilyen hamar. Hogy lehet, hogy Morgan az első pillanattól kezdve sejtette, hogy van valami titka? Ennyire kiismerhető lenne?

Nem gondolta, hogy sokáig tart titkolózása. Egyszer mindenképpen rákényszerül elmondani ki is ő valójában. De még nem... még nem tudta volna megtenni. Elég volt az, hogy Hotchner tudta, és bízott benne, hogy megőrzi a titkot. Később Garcia is tudomást szerzett róla, sajnos elkerülhetetlen volt.

Utálta... utálta a titkokat, főként, ha neki kellett titkolnia valamit. Nem szeretett titkolózni... egyáltalán nem. Úgy érezte megfullad tőle, teljesen lebénítja. Miért is kell valójában ezt tennie? Már cseppet sem értette. Gyomra görcsbe rándult, arca eltorzult és halkan sírni kezdett...

Hallotta, hogy valaki mellélépett és felvette az ülésről a könyvet. Érezte, ahogy őt nézi, azonban esze ágában sem volt felé fordulni. Attól tartott megint Morgan az.

— Unalmas igaz? - kérdezte a könyv borítóját nézegetve. Eleanor nem válaszolt, csak bámult kifelé a repülőgép ablakán. Nagyon meglepődött, amikor meghallotta Reid hangját.

— Leülhetek? - próbálta meg ismét.

A nő alig észrevehetően bólintott. Reid leült mellé.

— Ne törődj vele, bármit is mondott - suttogta a nő felé.

Végre ránézett a férfira. Reidet megijesztették a nő könnyes, kivörösödött szemei. Nem gondolta volna, hogy sír. Vajon mivel bánthatta így meg Morgan?

— Akarsz róla beszélni? - érdeklődött óvatosan.

— Nem - hallatszott a válasz. - Attól függetlenül még örülnék, ha itt maradnál.

Kísértő múlt /Gyilkos elmék/Where stories live. Discover now