Trapped

~~1~~

Monica Sorina Navarro vagyok. Spanyolországban élek de a szüleim beajánlottak cserediáknak az USA - ba, hogy jobban tudják angolul. Júniusban lettem 17. Két bátyám van, szóval elég fiús lány lett belőlem. A szüleink lovardát üzemeltetnek. Apa a főnök, szóval mindig elég sok dolga van, ritkán ebédel velünk. Az évek során már hagyománnyá vált a reggeli tereplovaglás. Szerencsések vagyunk, mert a lovarda a tengerparton van. Az én lovam Blanca. Egy tejfehér (szürke) andalúz kanca.

Holnap indulok. Bőröndöm bepakolva, másnapi ruháim a széken sorakoznak.
Kopogtatnak.
- Gyere! - kiáltok az illetőnek, aki az ajtó túloldalán várja bebocsájtásomat.
- Szevasz Picurka! - Nicolas trappol be a szombámba.
Na igen, Nicolas. Ő a fiatalabbik fivérem, egy igazi energia- és humorbomba. Mindig viccelodik, még a komoly beszélgetéseket is elpoénkodja. Viszont ha rájön valakirea búskomorság - akár csak egy pillanatra is - azonnal észreveszi és fevidít. Imádom, hogy a bátyám, és hogy ennyire törődik velem. Mindig mindenkinek vicces - vagy sima - beceneveket talál ki. Fel sem tudom sorolni, hogy mennyit adott már nekem.
- Szia Nico!
- Na hogy érzed magad? - kérdi
- Kicsit ideges vavyok az út miatt...
Megértelek Sora - komorodik el - olyan üres lesz ez a ház nélküled.
- Na, még ne érzelgősködj. Ha most elsírod magad mi lesz veled a reptéren? - nevettem.
- Igazad van, végül is nem sírhatok a kishúgom előtt.
- Hát, pedig már sírtál.
- Tényleg?
- Tényleg. Nem emlékszel?
Ráncolja a szemöldökét, látszik, hogy nagyon igyekszik emlékezni arra a bizonyos eseményre.
- Hadd segítsek! Martha? - tekintete elsötétült.
- Nem jelentett semmit.
- Két teljes napig sírtál utána.
- Akkor sem jelentett SEMMIT! - hirtelen kaján vigyor ült ki az arcára - Na és te meg az a..... Hogy is hívták? Paolo?
- Én csak 2 órát sírtam max, nem 2 napot - nyújtottam rá nyelvet
- Aha, persze - horkant fel
- Igen.
Fejen vág egy párnával. Hülyén vigyorgok rá.
- Párnacsata? Ez most komoly?
Erre udaugrik elém, két párna van a kezében, egyiket felém nyújtja. Felvont szemöldökkel, vigyorogva várt mit lépek. Egyértelmű, ha nem veszem el az egyiket, két párnával kezd el püffölni. Nem maradt választásom. Hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.
- Anya? - míg gyanútlanul hátranézett, én elvettem az egyik párnát és ütöttem, ahol értem.
- Csaló! - kiált, és beleveti magát a játékba. Együtt nevetünk és ütjük egymást. Nagy erővel közeledik felém, hátrálni kényszerülök. A falnak ütközöm, sarokba szorított. A párna csattanása helyett amit vártam, elkezdett csikizni. Jól tudja, melyik a legérzékenyebb pontom, és ezt ügyesen ki is használta. Már visítok, amikor kinyílt az ajtó és Mathias lépett be a szombámba.
- Párnacsatázunk. - mondtuk egyszerre - Jinx. Jinx. Jinx. Jinx.
- Hah én nyertem - közli Nico.
- Nem, én nyertem!
- Meddig lesztek még gyerekek? Nic, te már 20 éves vagy, de úgy viselkedsz, mint egy 10 éves. Sorának elnézem, mert ő még mindig gyerek.
- Na kösz! Csak te vagy öreg.
- Te is tudod hogy csak 25 vagy, nem 50. - sóhajt.
- Dehogynem - kezd viccelődni Nic.
- Mindketten vén csontok vagytok! - nevetek - Még mindig én vagyok a legfiatalabb és hozzám képest öregek vagytok. Mati te meg ahgyd már abba a komolykodást!
Mathias az idősebb bátyám. Gondolkodásán és hozzáállásán is látszik, hogy tényleg felnőtt. Kicsit puhítgatni kell, mielőtt ellazul és nem komolykodik. De akkor ő is olyan gyermeteg lesz, mint mi. Ő is nagyon szeret engem, és mindent megtesz, hogy megvédjen. Nem is tudom melyiküket szeretem jobban. Képtelen volnék választani közülük.
- Amúgy mi lezs ebédre? - kérdi Nico. Bátyja engem néz és úgy válaszol.
- A kedvenced
- Húú, komolyan? - Nic csillogó szemmel nézett.
- Nem a tied, hanem Soráé.
- Nyugi, te is kapsz - nyugtattam - de menjünk is lassan, mert éhes vagyok.
- Lány létedre annyit eszel, mint egy ló. Olyan leszel mint Rosalie. - csúfolt Mathias. Úgy tűnik mégis csak megenyhült egy kicsit.
Rosalie a vemhes kancánk, egyik legjobb vérvonalat vezeti. A környék tenyészlova. És igen mivel vemhes, akkora mint egy elefánt.
- Ne hasonlíts Rosalie - hoz! Tényleg, apa bejön ebédre?
- Tuti.
- Szuper. - mosolyodtam el. Ez elég ritka esemény, mert ugye elég elfoglalt.
Ahogy megyek le a lépcsőn, meglátom az ablakból.

Negrón ül, kalapját erősen belehúzta arcába. Testalkatát mindhárman megörököltük. Erős, testes, mégis vékony. Mindent megtesz, hogy embert faragjon belőlünk.
Anya a konyhában terített. Egyenes, fekete haja háta közepéig ért, mely nagyon is passzolt világosbarna bőréhez. Sokan mondják, higy anya kicsinyített mása vagyok. Külsőre hasonlítunk, az igaz, de másban nem.
Viszont a fantasztikus főzőtudásának egy részét már átadta. Hirtelen azon kapom magam, hogy odamegyek hozzá, megölelem, és az ebéd kezdetéig el sem engedtem.